KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
   2016/március
ROCK-LEGENDÁK
• Géczi Zoltán: Az ember, aki nem volt hajlandó megöregedni David Bowie (1947-2016)
• Jankovics Márton: A sérülékenység krónikája Janis – A Janis Joplin-sztori
• Pernecker Dávid: Hozzáállás kérdése Don Letts dokufilmjei a punkról
MAGYAR MŰHELY
• Fazekas Eszter: Egy fényt, egy sugárt Magyar képmesterek: Hildebrand István
• Soós Tamás Dénes: Feketén fénylett Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Kővári Orsolya: „Mindenki a maga szintjén nyomorog” Beszélgetés Thuróczy Szabolccsal
• Bilsiczky Balázs: Darázsfészek Beszélgetés Nemes Gyulával
TŐZSDE-RULETT
• Kolozsi László: A kijózanodás kora Anti-kapitalista filmek
• Teszár Dávid: A piac törvénye Mennyit ér egy ember?
BETILTOTT VÁGYAK
• Kis Katalin: Hideg/meleg LMBTQ körkép: Délszláv filmek
• Huber Zoltán: Magukra találnak Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál
FRITZ LANG
• Várkonyi Benedek: Különös pár Fritz Lang és Thea von Harbou
• Martin Ferenc: A háború árnyai Fritz Lang hadjárata
FESZTIVÁL
• Orosz Anna Ida: Elsőfilmesek és veteránok Oscar-jelölt animációs rövidfilmek
• Mátyás Győző: A keresés filmjei Torinó
KÍSÉRLETI MOZI
• Nagy V. Gergő: A nagyság domborzata Grandrieux és a spirituális testiség
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Az ördög és Miss Jones Szuperhős-sorozatok a tévében
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Kutyából szalonna Joe Kelly: Deadpool Omnibus
• Kovács Marcell: Rizikós revízió Tim Miller: Deadpool
KRITIKA
• Pályi András: A test esete a szellemmel A test
• Varró Attila: Temetni jöttek Ave, Cézár!
• Baski Sándor: Közszolgálat Spotlight – Egy nyomozás részletei
• Pápai Zsolt: Dohos exteriőrök Indián
MOZI
• Baski Sándor: Egy háború
• Teszár Dávid: A Zarándok
• Schubert Gusztáv: Amnézia
• Árva Márton: Blue Lips
• Forgács Nóra Kinga: Short Skin – Szűkölő kamaszkor
• Vajda Judit: Minden út Rómába vezet
• Alföldi Nóra: Egy őrült pillanat
• Kovács Kata: Hogyan legyünk szinglik?
• Roboz Gábor: 400 nap
• Kránicz Bence: Viharlovagok
• Varró Attila: Farkas totem
• Tüske Zsuzsanna: A Fiú
DVD
• Kránicz Bence: Manglehorn – Az elveszett szerelem
• Pápai Zsolt: Kopp-kopp
• Soós Tamás Dénes: A szerencse forgandó
• Kránicz Bence: Gyalogáldozat
• Benke Attila: A kelletlen útitárs
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Oscar-jelölt animációs rövidfilmek

Elsőfilmesek és veteránok

Orosz Anna Ida

Két újonc és három veterán rendező kisfilmje mérettetett meg az animációs rövidfilmek Oscar-díjáért. Cikkünk a díjátadó előtt készült.

 

Az elmúlt években rengeteg kritika érte az animációs rövidfilmes jelöléseket, miszerint az Akadémia tagjai nem vesznek tudomást a Disney és a Pixar stúdióbirodalmak érzelmes-érzelgős tucatfilmjein túl készült egyedi, független kisfilmekről. Ez a trend idén megfordulni látszik. A korábbi évek Disney-túlsúlyával ellentétben idén mindössze két amerikai produkció került be az ötös mezőnybe, melyből csupán az egyik hollywoodi termék (Sanjay szupercsapata), a másik a megrögzött függetlenfilmes Don Hertzfeldt agyszüleménye (A holnap világa). A maradék három film Amerikán kívüli filmes műhelyekben született: a chilei Egy medve története, az orosz Nem tudunk a kozmosz nélkül élni, valamint az Angliában élő kanadai születésű animációs mester, Richard Williams Prológus című filmje. A nemi esélyegyenlőségre érzékeny (nagyszámú) női animációs rendezők azonban ugyanúgy bojkottálhatnák az Oscar-gálát, ahogy az afro-amerikai filmesek teszik a kizárólag fehér játékfilmes nominációk ellen tiltakozva.

 

 

Elsőfilmesek: privát történetek

 

Az elsőfilmes alkotók (az amerikai Sanjay Patel és a chilei Gabriel Osorio) tapasztalt animátoroknak számítanak szakmájukban, előbbi 20 éve animátorként keresi kenyerét a Pixarnál, utóbbi a dél-amerikai animációs filmgyártás egyik feltörekvő országában, Chilében dolgozik bérmunkákra szakosodott magánstúdiójában.

Az Oscar-jelölések (idén is) politikai és társadalmi viták kereszttüzében állnak, miszerint a díjra jelölt játékfilmek, rendezők és színészek nem tükrözik az amerikai társadalom és a filmiparban dolgozók eltérő etnikai hátterét vagy épp a nemi egyenlőségeket. Míg a játékfilmes jelölésekben a fehér többségi társadalom dominál, az Oscarra jelölt animációs rövidfilmek közül a Sanjay szupercsapatát (Sanjay’s Super Team) éppen azért üdvözlik a legtöbben, mert ez az első olyan Pixar-film, amelynek a főszereplője egy indiai bevándorló kisfiú. A film ráadásul a történet középpontjába helyezi a fiú etnikai másságát, aki a 80-as évek Amerikájában szívesebben tölti idejét a szuperhősös rajzfilmekkel, mint apja hindu vallási gyakorlataival. Mainstream amerikai animációktól szokatlan módon a rövidfilm érdekessége, hogy az elsőfilmes Sanjay Patel személyes gyerekkori emlékeit filmesítette meg. A stúdióvezető John Lasseter ráadásul arra unszolta, hogy ahhoz, hogy hiteles legyen a végeredmény, minél több konkrét életrajzi motívumot csempésszen bele a filmbe.

A személyes életút, valamint a közelmúlt történelme inspirálta Egy medve története (Historia de un oso) című filmet is. A szintén elsőfilmes chilei rendező, Gabriel Osorio saját nagyapjáról mintázta 3D-ben megépített filmje főhősét, egy egyedül élő tagbaszakadt idős medvét. A magányos medve egy kézzel hajtható diorámagépet épít, mellyel a kihalt utcákon tart előadásokat a medvebocsoknak. A mechanikus bábszínház kulisszái közt saját családja szomorú története elevenedik meg. Feleségével és kisfiával boldogan éltek együtt, mígnem az apát akarata ellenére elvitték cirkuszi medvének. Mire haza tudott szökni a kényszerű fogságból, a családjának nyoma veszett. Anélkül, hogy konkrét történelmi tényeket idézne meg az animáció, a film a filmben-szerű diorámás előadásra politikai allegóriaként kell tekintenünk, ami különösen akkor válik egyértelművé, amikor a vidám állatmesének induló történetbe bemasírozik egy szakasz egyenruhás alak, akik erőszakkal hurcolják el a vadállatokat otthonukból. A civileket véres eszközökkel elnyomó katonai rezsimre tett utalás bevallottan a Pinochet-diktatúráról szól, melynek a rendező nagyapja is áldozatul esett, amikor 10 évre száműzték hazájából.

 

 

Oscar-veteránok

 

A holnap világa (World of Tomorrow) a minimalista animációiról ismert amerikai függetlenfilmes Don Hertzfeldt keserédes sci-fije. A film a digitális klónozás nyújtotta örök életről szóló gondolatkísérlet, melyben a négyéves Emilyt meglátogatja saját, harmadik-generációs digitális klónja egy robotszerű felnőtt nő képében, és elbeszéli neki az érzelmileg meglehetősen sivár távoli jövőben játszódó élettörténetét. Az 1995 óta dolgozó, és 2000-ben Visszautasítva (Rejected) című filmjéért Oscarra jelölt Herztfeldt kézjegyének számító rajzolt pálcikafigurák az életműben most először – a film témájához illő módon – nem papíralapon, hanem CGI környezetben kelnek életre. Az itthon is több alkalommal bemutatott (Titanic, Anilogue) A holnap világában vázolt jövőbeli apokalipszist a rendező azzal teszi érzelmileg átélhetővé, hogy a pálcikakislány saját unokahúga, Winona Mae hangján szólal meg. Ráadásul az akkor négyéves kislánytól nem egy előre megírt párbeszédet hallunk vissza, hanem a nagybátyjával közös játék és rajzolás közben elhangzott megnyilvánulásai kerültek bele a végső filmbe. A harmadik-generációs klón (megírt és Julia Pott animációs rendező által előadott) érzelemmentes mondataival a gyerek spontán fecsegéseiből összevágott szöveghalmaz éles ellentétbe kerül, és ennek megfelelően ad ki egy velejéig életteli, ám roncsolt párbeszédet.

A Szentpéterváron élő, a középgenerációhoz tartozó Konstantin Bronzit sem először száll ringbe az aranyszoborért. Az orosz rendező filmjeiben a kezdetben szarkasztikus humor mellett (Switchcraft, 1994; A világ végén / Au Bout du Monde, 1998; Az isten / The God, 2003) fokozatosan jelent meg a romantikus hangvétel, amellyel már az Oscar-jelölés sem maradt el. A nyilvános vécében játszódó szerelmi hódítás, a Vécérománc (Lavatory – Lovestory) című filmje a 2008-as mezőnyben tűnt fel. Az idei Oscar-jelöltek közé pedig már egy ízig-vérig melodrámai hangvételű brománccal, a Nem tudunk kozmosz nélkül élni (Mi nye mozsem zsity bez koszmosza ) című animációval került be. A 16 perces film két gyerekkori jóbarátról szól, akik mindent megtesznek, hogy az orosz űrközpont asztronauta-kiképzésen ők nyerjék el az űrrepülés lehetőségét. Az űr végtelensége a maga misztikumával ürügy, hogy Bronzit két főhőse egymás iránt táplált végletekig kitartó testvéri szeretetét egy ehhez illő nem mindennapi környezetbe helyezze. Bronzit munkája klasszikus stílusával és hagyományos vonalvezetésű történetével lógott ki a tavalyi év animációs seregszemléin. A rendező maga is úgy nyilatkozott, hogy a kortárs animációs művészrövidfilmek fiatal rendezői elfordultak a tiszta érzelmeket közvetítő történetektől, illetve roncsolt látványvilágokkal akarnak kitűnni.

A hagyományos rajzfilm képviselője a többszörös Oscar-díjas Richard Williams is (Karácsonyi ének / A Christmas Carol, 1971; Roger nyúl a pácban, 1988), aki az idei Oscar-jelölt mezőny nagy visszatérője. Soha be nem fejezett egész estés animációs mozifilmje, A tolvaj és a varga (The Thief and the Cobbler) után újabb hosszúfilm készítésébe kezdett. Az idén 83 éves mester terve, hogy Arisztophanész Lüszisztraté című komédiáját vigye színre. A Prológus (Prologue) ennek a tervezett filmnek az első fejezete, melyben látjuk, ahogy a fehér rajzlapot katonák test test elleni véres közelharca töli meg. És bár a film azzal kezdődik, hogy az animátor kihegyezi a ceruzáit, majd felteszi az első lyukasztott rajzlapot a stiftre, a monokróm kézirajzokból egy vágás nélküli, hibátlanul animált, naturalisztikus jelenetsor kerekedik ki, aminek a zsigeri hatása alól nem tudja kivonni magát a néző. Csak remélni tudjuk, hogy színről-színre haladva – Jankovics Marcell Az ember tragédiájának módszerét követve – Richard Williams is be tudja fejezni a teljes művet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/03 40-42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12650