Film / RegényTim Miller: DeadpoolRizikós revízióKovács Marcell
Fárasztó szózuhatag és a műfaj történetében forradalmi szexjelenet
a legfrissebb szuperhős-szatírában.
A képregényfilmekre is igaz már, hogy minden valamirevaló darabot
legalább kétórásra szabnak az alkotók. Az eposzi történeteknek bizony eposzi
terjedelem jár, gondoljunk csak a legutóbbi Marvel-adaptációkra: Az eljövendő múlt napjai és A tél katonája sem fért bele 130 percbe,
a két Bosszúállók-filmnek pedig 140
is kevés volt. Csak az olyan kockázatosabb, kispályás produkciók érik be
rövidebb műsoridővel, mint a fantasztikus négyes elhibázott legutóbbi kalandja
vagy az éppen a szerénysége miatt szerethető Hangya. A rizikós Deadpool
is a második ligában indul a maga 108 percével, de meglepő sikere alapján borítékolható,
hogy a második rész már nem lesz ilyen mértéktartó.
Kísérleti filmnek semmiképpen sem nevezném a Zombielandet jegyző Reese és Wernick által írt Deadpoolt, de vitathatatlan, hogy az újítás dicséretes szándékával
készült: a családi film műfajában lemond a kiskorú nézőkről, és kimondottan a
kérges szívű, kárörvendő felnőtteket veszi célba. Már a főcím beszédes, a film
főszereplője – a feliratok tanulsága szerint – „egy seggfej”, a rendező pedig „egy
túlfizetett pancser”. Az első pillanattól kezdve világos tehát, hogy a hagyományos szuperhős-filmeket gúnyoló
szatíra következik, mégpedig igencsak szókimondó hangvételben. Ezt a művészi
programot szolgálja a film mocskos szájú főhőse, akinek sokkal inkább elődje Axel
Foley, mint a műfaj legendás hallgatag igazságosztói. Az akciójeleneket is
végigdumáló, folyamatosan a néző felé kikacsintó karakter alighanem a
legfárasztóbb szuperhős a teljes eddigi felhozatalból. Az ember rövid idő után
sírva könyörgi vissza a korábbi dögunalmas, egy kaptafára készült, gond nélkül felcserélhető,
viszont legalább csendes szuperhősöket. A szünet nélküli szövegelés, a kényszeresen
a szuperhőstémára reflektáló, de az egyéb popkulturális utalásoktól is hemzsegő
vaker rengeteg munkájába kerülhetett a forgatókönyvíróknak (akik a főcím
szerint: „az igazi hősök”), ami sajnos érződik is. Ennél sokkal egyszerűbb és
hatásosabb ötlet volt tőlük, hogy ágyba dugták a főhőst és szerelmét.
Forradalmi pillanat a műfaj történetében a verejtékben úszó szexjelenet, ami inkább
sejtet, mint megmutat, viszont a film harsány, nagyotmondó stílusához illően anális
érintkezésben csúcsosodik ki, ahol a címszereplő – naná, hogy – a passzív fél.
Ryan Reynolds időnként tényleg vicces, de azért nem egy Eddie
Murphy. Viszont a történetben előre haladva figurája egyre több emberi vonást
mutat fel, és az időben ügyesen ugráló cselekmény is az írók dicséretére válik.
Az elsőfilmes Tim Miller rendező kézjegyét már nehezebb felismerni. A szószátyár
bosszútörténetben nagyszabású akciójelenetek híján Sam Raimi
erőszak-karikatúrái és a hongkongi akciófényképezés Guy Ritchie által
közvetített trükkjei keverednek minden különösebb meggyőzőerő nélkül. A
folytatás várhatóan komolyabb költségvetésből készül majd, ami a látványosságok
hiányát garantáltan orvosolni fogja. Ha a trágár monológok köré legközelebb sikerül
érdekfeszítő sztorit kerekíteni, a Deadpool
lehet a Tarantino-kedvelők szuperhős-sorozata.
Deadpool – amerikai-kanadai, 2016. Rendezte: Tim Miller.
Írta: Rob Liefeld és Fabian Nicieza karaktere alapján Rhett Reese és Paul
Wernick. Kép: Ken Seng. Zene: Tom Holkenborg. Szereplők: Ryan
Reynolds (Wade), Morena Baccarin (Vanessa), Ed Skerin (Ajax), T. J. Miller (Weasel).
Gyártó: Marvel / TSG / Twentieth Century Fox.
Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 108 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 22 átlag: 5.05 |
 |
|
