MoziAmnéziaSchubert Gusztáv
Amnesia – svájci-francia,
2015. Rendezte és írta: Barbet Schroeder. Kép: Luciano Tovoli. Zene: Lucien
Nicolet. Szereplők: Marthe Keller (Martha), Max Riemelt (Jo), Bruno Ganz
(Bruno), Corinna Kirchhoff (Elfriede). Gyártó: Vega Film / ARTE Film / SRF.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos.
93 perc.
Magabiztos vének és
tanácstalan fiatalok, az elhasznált testtel kajánul ingerkedő érzékiség, a
kifinomult intellektus küzdelme a feledéssel, és mindehhez a művészet
amfetaminja, a mindhalálig zene. Nem véletlenül juthat eszünkbe az Amnézia láttán az Ifjúság. Testvérfilmek. Legfőképp abban, hogy mindkét rendező
tiszteli az öregkort és ismeri az emberi tragikomédia záróakkordjának
Varázshegy-érzését, az élet béklyóiból szabadult nagybetegek/ vének utolsó
lázas fellobbanását.
A varázshegy szerepét ez
alkalommal nem egy alpesi szanatórium, hanem a napfényes ibizai tengerpart
játssza el (akár az 1969-es More-ban),
de ez nem lényeges különbség. Marthát, a majd félszázévnyi magányból
kizökkentett idős asszonyt és a hazájától messzire vetődött huszonéves berlini
zenészt ugyanúgy a zajos nagyvilágon, történelmen túli határhelyzet hozza
össze. Különös liaisonjuk 1990-ben, a berlini Fal leomlása után indul. A
családjától elszakadt, elárvult fiúnak támaszra, a 1945 óta önkéntes
száműzetésben élő, magányát büszkén viselő asszonynak pedig védencre, és
legfőképp ellazulásra van szüksége. Barbet Schroeder finom ecsetkezeléssel,
semmi kis eseményekből, gesztusokból építi föl a nagyon össze nem illő pár
egyre szorosabb kapcsolatát. Nem pusztán a rokonszenv hozza őket össze, a
fiúnak a múlt hiányzik, az asszony pedig épp attól próbál majd félévszázada
szabadulni. Martha ugyanis épp a németsége elől menekült ilyen messzire, amit a
nácik bemocskoltak. Megbocsátani nem tud, nem akar, évtizedeken át nem hajlandó
imádott Goethéje nyelvén megszólalni, sem Bachot játszani csellóján, de még a
rajnai borokat is messzire kerüli. És most idesodor a sors egy kedves, helyes
szimpatikus német ifjút, aki nemhogy nem náci, de mit sem tud a régmúlt
gyalázatról. A jégpáncél olvadozni kezd. Szép történet, nagy átéléssel
megrajzolva (Schroeder édesanyja sorsáról mintázta Martha életét). Itt lett
volna jó megállni. De közbeszól a didaxis. Amit sejtettünk, onnantól kezdve
kimondják és elmagyarázzák. Hogyan, miért? A film mély és sejtelmes első óráját
ezzel el nem rontanám.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 3 átlag: 7.33 |
 |
|
