KritikaIndiánDohos exteriőrökPápai Zsolt
Simonyi
Balázs szatírája a végóráit élő szocializmus idején játszódik.
A XX. századi magyar
kultúrtörténet aprócska, de izgalmas fejezete a honi indiántáborok története,
amelyek a Horthy-rendszerben éppúgy jelen voltak, mint a létező
szocializmusban. Míg azonban a harmincas években
Baktay Ervin még inkább néprajzi-antropológiai indíttatásból alapította meg Zebegény
környékén a dunai indián törzset, addig a hatvanas években az indiánosdi újfajta
értelmezési mezőbe került, és a Cseh Tamás által szervezett bakonyi
táborokban a játékok ellenkulturális színezetet nyertek, miközben különös módon
bírtak a buzgómócsing kultúrcsinovnyikok számára emészthető jelentéssel is. A vágyakozás a tiszta, fertőzetlen, romlatlan létmód
iránt egyszerre volt értelmezhető a szocializmus és a kapitalizmus
kritikájaként, az indiánosdi ugyanis egyrészt az elvágyódást szimbolizálta az
átkosból, másrészt – legalábbis az elvtársak szerint – az imperialisták által
eltiport kultúrák melletti elköteleződés, és az elnyomottakkal vállalt
szolidaritás fejeződött ki benne.
A
kortárs magyar film egyik legtehetségesebb fiatalja, az eddig sajnálatosan csak
aprómunkáival – többek között az Originál
lágerrel, a (terep)Szemlével, az Egy szavazattal – bizonyított Simonyi
Balázs félórás opusza a végóráit élő szocializmus egyik koszlott-foszlott
úttörőtáborában játszódik, és hőse az indiánosdit nem játékként, hanem
halálosan komolyan űző tízévesforma kisfiú. A keresztnév nélküli Galambos (a
fiúknak, akár a börtönben a raboknak, csak vezetéknevük van a filmben) nem
egyszerűen az indiánlétnek a gyermeki szívet rabul ejtő romantikája miatt
vágyódik az Egyesült Államokba, hanem azért is, hogy viszontláthassa apját, aki
oda „disszidált”. A társai idiótának bélyegzik, a felnőttek között pedig
egyesek rendszerellenes gesztust látnak indiánmániájában, viszont az
érzékenyebb táborvezetők érzékelik a fiú apakomplexusát is.
Az Indián ugyan a nyolcvanas években játszódik,
de filmtörténeti reflexiói nem eddig a bizonyos mértékben már a változás
reményét is felvillantó korszakig, hanem távolabbra, a langymeleg és végzetesen
távlattalan hetvenes évekig nyúlnak vissza. Egyes pillanatokban ugyan A sípoló macskakő emléke is feldereng,
de mindenekelőtt Dárday István Jutalomutazásának
tradíciója, ha tetszik: szellemisége kísért benne. A párhuzamosság kivált abban
érzékelhető, ahogyan Simonyi az amúgy reflektálatlan és naiv Galambos zsigeri
és önkéntelen ellenállását bemutatja mindennel szemben, ami a fennálló rendszer
része – Dárdaynál az anyagfigura viselkedett hasonlóképpen.
Simonyi munkája egyrészt ragyogó, szarkasztikus skicc a kádárizmus lábvízországáról,
másrészt érzékeny tanulmány egy sokszorosan elhagyott gyermeki lélekről
(jellemzően Galambosnak csak az apjáról esik szó a filmben, édesanyjáról nem,
azt sejtetve, hogy egykoron talán félárva lehetett – míg apja távozása után
egészen árva nem lett). Az Indián
tehát originálisan hazai, másrészt viszont nem szigorúan lokális érvényességű
film, amit bizonyít, hogy a még az előkészítés alatt lévő projektet
meghívták a rangos
Clermont-Ferrand-i rövidfilm-fesztiválhoz kapcsolt Euro Connection Workshopra.
A
rendező a társadalmi referenciákkal teli, ám hőse privátszférájában is kutakodó
tematikát minden szofisztikáltság és lila köd nélkül, kristálytiszta
szerkezetben, jó ritmusban, továbbá lezserül, poénokkal fűszerezve vezeti elő. Közben
okosan ügyel humor és dráma egyensúlyára is, éppen csak csepegteti a gegeket,
nem erőlteti mindenáron a poéndramaturgiát. A film vizualitása is impresszív, a
„valóságos” események tompa, fakó, napszítta politúrt kapnak – lásd a
nyolcvanas évekből származó tábori képeslapokat –,Galambos ábrándjai viszont
életteliek, szívárványszínűek. Miképpen lehet áporodott és dohos egy exteriőr?
Révész Balázs operatőr frappánsan válaszolja meg a kérdést a falansztertáborról
készült felvételekkel. Egyáltalán: az ember teremtette tárgyak, a
szobabelsőktől az épületekig, élhetetlen és taszító világot építenek a szereplők
köré.
Az Indián további erénye a kiváló casting, nem
csak az egytől-egyig remeklő profi színészek, de a melléjük rendelt amatőrök is
– a főszerepet játszó Szili Zsanda Örstől az egy-kétszavas vagy néma szerepeket
alakító gyerekekig – jól mutatnak a vásznon és jól működnek a jelenetekben. Jóllehet
nem éltek akkoriban, olyan hitelesen játszanak, mintha tudnák, milyen is volt
az a világ. A későkádárizmus anyátlan,
apátlan világa.
Indián – magyar 2015. Írta és
rendezte: Simonyi Balázs. Kép: Révész Balázs. Zene: Fodor Máriusz, Toldi Miklós. Szereplők: Szili
Zsanda Örs (Galambos), Hajduk Károly
(Nevelő 1), Lengyel Tamás (Nevelő
2). Rudolf Péter (Táborvezető), Derzsi János (Gondnok), Producer: Fülöp Péter. Gyártó: FP Films. Támogató: Médiatanács.
Duna
TV. 30 perc.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 11 átlag: 6.73 |
|
|