KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
   2021/szeptember
MAGYAR KLASSZIKUSOK
• Varga Zoltán: Útvesztők álmodója Orosz István animációi
• Vajda Judit: Nem apácazárda Melegfilmek a Kádár-korban
• Kelecsényi László: Vegyész a filmszakmában Szekfü András 80
• Zalán Márk: Hazai pályán Nagylátószög – 120 éves a magyar film
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Lelkek harca Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Benke Attila: A lélek mélyén Beszélgetés Krasznahorkai Balázzsal
• Stőhr Lóránt: Szürkület Nagy Dénes: Természetes fény
NEO-NOIR
• Kovács Patrik: Búcsú a tegnaptól A film noir a hatvanas években – 1. rész
• Varró Attila: Egy kalap alatt Queer noir
• Huber Zoltán: A paletta sötétebb színei Soderbergh és a neo-noir
ÚJ RAJ
• Kovács Kata: A melankólia mestere Andrew Haigh
• Szabó Ádám: Medvebőr Ian McGuire: Északi vizeken
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Barkóczi Janka: Mérlegforgás Tillie Walden: Spinning
A CSEND MESTEREI
• Andorka György: A síró harmadik Franz Osten: Shiraz (1928)
FESZTIVÁL
• Gyenge Zsolt: Adaptációktól a robbanó fejig Cannes
• Buglya Zsófia: Tektonikus mozgások Diagonale 2021
KRITIKA
• Szíjártó Imre: Egy maréknyi euróért Krasznahorkai Balázs: Hasadék
• Baski Sándor: Eljött hozzátok Valdimar Johannsson: Bárány
• Baski Sándor: Ego kaland Herendi Gábor: Toxikoma
• Pozsonyi Janka: Tinédzser l’amour François Ozon: ‘85 nyara
• Kovács Kata: A sérvműtéttől a kasztrálásig Takács Mária: Kapd el a ritmust!
MOZI
• Vajda Judit: Idő
• Pazár Sarolta: Örökkön örökké
• Bartal Dóra: Rózsák királynője
• Kránicz Bence: Free Guy
• Baski Sándor: A Jönsson banda
• Huber Zoltán: A metál csendje
• Fekete Tamás: Démoni
• Kovács Patrik: Öngyilkos osztag
• Benke Attila: Kígyószem
• Alföldi Nóra: Lőpor turmix
STREAMLINE MOZI
• Déri Zsolt: Popsztár
• Jordi Leila: A szuvenír
• Benke Attila: Félelemterápia
• Lichter Péter: A holtak nem halnak meg
• Varró Attila: Sáskaraj
• Bonyhecz Vera: Vérvörös égbolt
• Greff András: A nagy szívás
• Pethő Réka: Egy ház Londonban
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Idő

Vajda Judit

Old – amerikai, 2021. Rendezte: M. Night Shyamalan. Írta: Pierre-Oscar Lévy és Frederik Peeters képregényéből M. Night Shyamalan. Kép: Michael Gioulakis. Zene: Trevor Gureckis. Szereplők: Gael Garcia Bernal (Guy), Vicky Krieps (Prisca), Alex Wolff (Emun), Thomasin McKenzie (Maddox), Rufus Sewell (Charles), Eliza Scanlen (Kara). Gyártó: Perfect World Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 108 perc.

 

A képregények esztétikájával dolgozó Sebezhetetlen-trilógiája után M. Night Shyamalan legújabb munkája egy konkrét képregényen, Pierre-Oscar Lévy és Frederik Peeters Château de sable (Homokvár) című művén alapul – de az emberfeletti hősök után immár a körülmények lettek emberfelettiek. Habár Shyamalan filmjeinek minősége a 2006-os Lány a vízben óta erősen kétesélyes, az új alkotás olyan bivalyerős high concepttel dolgozik, ami határozott reménykedésre adott okot. Az Idő premisszája szerint egy trópusi vakációra érkező négytagú család egy elzárt partszakaszra megy strandolni, ahol sorstársaikkal együtt hamarosan észreveszik, hogy óráról órára éveket idősödnek: a gyerekek rohamosan nőnek, a felnőttek pedig lassan, de biztosan ráncos öregekké válnak.

Az Idővel kapcsolatban mi sem lenne egyszerűbb, mint rálegyinteni, hogy a kiváló alapötlet az eredeti képregény érdeme, de a Château de sable nem sokkal megy tovább a nyomasztó alaphelyzet ismertetésénél, majd nem kevésbé nyomasztó rövidre zárásánál: sok mindent balladai homályban hagy, hősei nem törekednek a szabadulásra, csupán áldozatként várnak elkerülhetetlen sorsukra, és a végén sem derül ki semmi a dolgok miértjéről. Shyamalan ezzel szemben kitölti a hézagokat, és amellett, hogy rendkívül erősen reflektál a kiinduló helyzetből adódó állapotra (a modern ember egyik legnagyobb félelmét jelentő öregedésre), olyan aktív, cselekvő figurákkal dolgozik, akikkel a közönség könnyedén azonosulhat.

A filmverzió legnagyobb találmánya mégis az, hogy végső megoldásával választ ad a legfontosabb kérdésre: mégis miért történik mindez a karakterekkel (méghozzá egy olyan választ, ami gyönyörűen harmonizál a központi problematikával is). Legnagyobb hibája pedig, hogy nem elégszik meg ezzel a lezárással: afféle vörös farokként még egy befejezést erőltet a végére, ami fordulatnak fordulat (így a rendező hű maradhat egyik legfontosabb szerzői kézjegyéhez), de olyan bántóan erőltetett, hogy egyéni gusztustól függően vagy az egész filmélményünket elrontja, vagy csak a kellemesen nyugtalanító véget.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/09 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15069