KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
   2021/szeptember
MAGYAR KLASSZIKUSOK
• Varga Zoltán: Útvesztők álmodója Orosz István animációi
• Vajda Judit: Nem apácazárda Melegfilmek a Kádár-korban
• Kelecsényi László: Vegyész a filmszakmában Szekfü András 80
• Zalán Márk: Hazai pályán Nagylátószög – 120 éves a magyar film
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Lelkek harca Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Benke Attila: A lélek mélyén Beszélgetés Krasznahorkai Balázzsal
• Stőhr Lóránt: Szürkület Nagy Dénes: Természetes fény
NEO-NOIR
• Kovács Patrik: Búcsú a tegnaptól A film noir a hatvanas években – 1. rész
• Varró Attila: Egy kalap alatt Queer noir
• Huber Zoltán: A paletta sötétebb színei Soderbergh és a neo-noir
ÚJ RAJ
• Kovács Kata: A melankólia mestere Andrew Haigh
• Szabó Ádám: Medvebőr Ian McGuire: Északi vizeken
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Barkóczi Janka: Mérlegforgás Tillie Walden: Spinning
A CSEND MESTEREI
• Andorka György: A síró harmadik Franz Osten: Shiraz (1928)
FESZTIVÁL
• Gyenge Zsolt: Adaptációktól a robbanó fejig Cannes
• Buglya Zsófia: Tektonikus mozgások Diagonale 2021
KRITIKA
• Szíjártó Imre: Egy maréknyi euróért Krasznahorkai Balázs: Hasadék
• Baski Sándor: Eljött hozzátok Valdimar Johannsson: Bárány
• Baski Sándor: Ego kaland Herendi Gábor: Toxikoma
• Pozsonyi Janka: Tinédzser l’amour François Ozon: ‘85 nyara
• Kovács Kata: A sérvműtéttől a kasztrálásig Takács Mária: Kapd el a ritmust!
MOZI
• Vajda Judit: Idő
• Pazár Sarolta: Örökkön örökké
• Bartal Dóra: Rózsák királynője
• Kránicz Bence: Free Guy
• Baski Sándor: A Jönsson banda
• Huber Zoltán: A metál csendje
• Fekete Tamás: Démoni
• Kovács Patrik: Öngyilkos osztag
• Benke Attila: Kígyószem
• Alföldi Nóra: Lőpor turmix
STREAMLINE MOZI
• Déri Zsolt: Popsztár
• Jordi Leila: A szuvenír
• Benke Attila: Félelemterápia
• Lichter Péter: A holtak nem halnak meg
• Varró Attila: Sáskaraj
• Bonyhecz Vera: Vérvörös égbolt
• Greff András: A nagy szívás
• Pethő Réka: Egy ház Londonban
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

François Ozon: ‘85 nyara

Tinédzser l’amour

Pozsonyi Janka

Ozon nem ül fel a 80-as évek nosztalgiahullámára, inkább azt a tinédzserkori hévet idézi fel, amelyen egykor ő is átesett.

A fiatal LMBTQ-szerelmek (és csalódások) filmes skáláján az Adèle élete, a Szólíts a neveden, a Carol és a Portré a lángoló fiatal lányról határozta meg az elmúlt évek legfontosabb irányvonalait. A kortárs, realisztikus szerelmi drámát képviseli Adèle és kékhajú barátnőjének története, a Szólíts a neveden inkább az érzékekre ható, szerzői filmes feldolgozása az első nagy vonzalomnak, Todd Haynes és Céline Sciamma pedig a kosztümös, tiltott szerelmes drámáknak adták meg a kezdő lökést, amit az elmúlt két évben olyan sztárokkal megpakolt filmek követtek, mint az Örök lenyomat és a Velencében versenyző Világunk ez után. Közös pontja ezeknek a filmeknek, hogy egy idősebb, tapasztaltabb nő vagy férfi mutat utat a meleg szerelem extázisába a fiatalabb társának, akinek ez a találkozás az ártatlanság, a kamaszkor lezárását jelenti. A korban való elhelyezése miatt a ‘85 nyara leginkább Luca Guadagnino filmjéhez áll a legközelebb, de műfajilag inkább a felnöttéválás-történetek, a thriller és a tinifilmek kereszteződésében helyezkedik el, jóval messzebb a Szólíts a neveden szerzői vonalától.

François Ozon az egyik legtermékenyebb francia rendező, évente készít egy nagyjátékfilmet, de a mennyiség nem megy a minőség rovására, ami abból is fakadhat, hogy előszeretettel vált műfajt és témát: a ‘85 nyara előtt az Ezüst Medve-díjas Isten kegyelméből pedofil papok áldozatainak igaz történetét követte, idén Cannes-ban, a Minden rendben ment című filmjében Sophie Marceau-t vezette végig az eutanázia bürokratikus, sokszor tragikomikus folyamatán, előtte pedig a Dupla szeretőben hozta vissza az erotikus thriller elhanyagolt műfaját. A ‘85 nyara a tizennyolcadik filmje, melyben a homoszexuális szerelmet, az ébredező érzékiséget, a tinikorban megélt heves érzelmeket ünnepli. Bár regény alapján készült, a film legnagyobb erénye a személyessége, Ozon maga is hasonló körülmények között vált fiatal felnőtté.

1985 nyarán, a 16 éves Alexis egy békés normandiai üdülővárosban él a szüleivel, minden gondolata a halál és az írás körül forog. Egy viharos hajókázás során meg is kísérti őt a végzet, de a 18 éves Felix kimenti őt a vízből, Alexis pedig hamar a lehengerlő fiú hatása alá kerül, és a kölcsönös vonzalomból titkos szerelmi viszony szövődik. Felix vonzó és veszélyes személyisége folyamatosan feszegeti Alexis határait, de mint minden ilyen szerelembe, ebbe is bele van kódolva a fájdalmas csalódás. Ráadásul egy baljós paktum szerint bármelyikük hal meg előbb, a másiknak táncot kell lejtenie a sírján.

A film alapjául szolgáló Dance on my Grave a brit Aidan Chambers munkája: 1982-es megjelenése óta az egyik első ifjúsági regényként tartják számon, amely homoszexuális szerelmi kapcsolatról szól. A könyv az AIDS elterjedésével egyidőben jelent meg, és a körülmények miatt több országban is boltok és könyvtárak tiltólistájára került. Ozon 17 évesen találkozott először a regénnyel, és ahogy azt több interjúban is kifejtette, már akkor érezte, hogy egyszer filmet fog készíteni belőle. Chambers regényét 35 évvel később a saját képére formálta: nem csak a helyszínt változtatta Angliáról Normandiára, de a szülők és a tanárok karaktereiből is visszavett, a hangsúlyt pedig határozottabban a két fiúra, a viszonyukra és Alexis felnőtt életének fordulópontjaira helyezte.

Chambers története remekül működik a normandiai háttér előtt, Ozon anélkül tudja megőrizni a kor szellemét, hogy vicces hajak, kantáros nadrágok és szintipop slágerek töltenék be a másfél órás játékidőt. Okosan használja ki a kor adottságait (jó zenék, jó időben szólalnak meg, senki nem válik paródiává), autentikus arcaival (Félix Lefebvre és Benjamin Voisin között izzik a levegő, mellettük Valeria Bruni Tedeschi is sziporkázik) sikeresen tudja elérni azt a hatást, mintha a filmje valóban a 1980-as évek közepén készült volna, csak éppen frissebb, sokkal kevésbé naiv és bátrabban döntögeti a tabukat, mint a kortársai. A hangsúly a fiatalok kapcsolatán van, de a halállal játszó sötét tónusok és a fordulatok hullámokban hozzák magukkal a thriller elemeket. Ozont nem a nosztalgia vágya hajtja, érett, felnőtt fejjel tekint vissza saját fiatalkorára, amikor a túlcsorduló érzelmek, a mindent elvakító szerelem és szakítás álmatlan éjszakákat, valódi, gyötrelmes fájdalmat tudtak okozni.

 

‘85 NYARA (Été 85) – francia, 2020. Rendezte: François Ozon. Írta: Aidan Chambers regényéből François Ozon. Kép: Hichame Alaoulé. Zene: Jean-Benoît Dunckel. Szereplők: Félix Lefebvre (Alexis), Benjamin Voisin (David), Philippine Velge (Kate), Valeria Bruni Tedeschi (David anyja), Melvil Poupaud (Lefèvre). Gyártó: Mandarin Films / Scope Pictures. Forgalmazó: ADS Film. Feliratos. 100 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/09 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15052