KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
   2021/szeptember
MAGYAR KLASSZIKUSOK
• Varga Zoltán: Útvesztők álmodója Orosz István animációi
• Vajda Judit: Nem apácazárda Melegfilmek a Kádár-korban
• Kelecsényi László: Vegyész a filmszakmában Szekfü András 80
• Zalán Márk: Hazai pályán Nagylátószög – 120 éves a magyar film
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Lelkek harca Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Benke Attila: A lélek mélyén Beszélgetés Krasznahorkai Balázzsal
• Stőhr Lóránt: Szürkület Nagy Dénes: Természetes fény
NEO-NOIR
• Kovács Patrik: Búcsú a tegnaptól A film noir a hatvanas években – 1. rész
• Varró Attila: Egy kalap alatt Queer noir
• Huber Zoltán: A paletta sötétebb színei Soderbergh és a neo-noir
ÚJ RAJ
• Kovács Kata: A melankólia mestere Andrew Haigh
• Szabó Ádám: Medvebőr Ian McGuire: Északi vizeken
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Barkóczi Janka: Mérlegforgás Tillie Walden: Spinning
A CSEND MESTEREI
• Andorka György: A síró harmadik Franz Osten: Shiraz (1928)
FESZTIVÁL
• Gyenge Zsolt: Adaptációktól a robbanó fejig Cannes
• Buglya Zsófia: Tektonikus mozgások Diagonale 2021
KRITIKA
• Szíjártó Imre: Egy maréknyi euróért Krasznahorkai Balázs: Hasadék
• Baski Sándor: Eljött hozzátok Valdimar Johannsson: Bárány
• Baski Sándor: Ego kaland Herendi Gábor: Toxikoma
• Pozsonyi Janka: Tinédzser l’amour François Ozon: ‘85 nyara
• Kovács Kata: A sérvműtéttől a kasztrálásig Takács Mária: Kapd el a ritmust!
MOZI
• Vajda Judit: Idő
• Pazár Sarolta: Örökkön örökké
• Bartal Dóra: Rózsák királynője
• Kránicz Bence: Free Guy
• Baski Sándor: A Jönsson banda
• Huber Zoltán: A metál csendje
• Fekete Tamás: Démoni
• Kovács Patrik: Öngyilkos osztag
• Benke Attila: Kígyószem
• Alföldi Nóra: Lőpor turmix
STREAMLINE MOZI
• Déri Zsolt: Popsztár
• Jordi Leila: A szuvenír
• Benke Attila: Félelemterápia
• Lichter Péter: A holtak nem halnak meg
• Varró Attila: Sáskaraj
• Bonyhecz Vera: Vérvörös égbolt
• Greff András: A nagy szívás
• Pethő Réka: Egy ház Londonban
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline Mozi

A holtak nem halnak meg

Lichter Péter

The Dead Don’t Die – amerikai, 2019. Rendezte és írta: Jim Jarmusch. Kép: Frederick Elmes. Zene: SQURL. Szereplők: Bill Murray (Robertson), Adam Driver (Peterson), Tilda Swinton (Zelda), Chloe Sevigny (Morrison), Danny Glover (Thompson). Gyártó: Kill the Head / Longride / Animal Kingdom. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 103 perc.

Jim Jarmusch mindig is előszeretettel formálta a maga képére a hollywoodi műfajokat. A revizionista zsánerkísérletezés a korai filmjeiben még nem volt annyira jól körvonalazható, de durván a Halott ember óta – a költőien lebegő Paterson kívételével – minden Jarmusch-film valamelyik jellegzetes műfaj többé-kevésbé provokatív átfűszerezése, amelynek sikerességét általában az dönti el, hogy az adott (al)műfaj mennyire illik a rendező szerzői világába, más szóval mennyire jarmuschítható. A vámpírfilm (Halhatatlan szeretők) és a krimi (Hervadó virágok) például jól állt Jarmuschnak, a thriller (Irányítás határai) és jelen esetben a zombifilm már kevésbé.

A rendezői világ egyik jellegzetes védjegye, az ellenálhatatlanul laza rezignáltság első pillantásra illene a csoszogó élőhalottakat felvonultató posztapokaliptikus történethez, de ebből a koktélból valahogy hiányzik a többi fontos Jarmusch-íz, mint a költői melankólia és a keserédes humor. Az alapanyagok persze megvannak: például szinte az összes jellegzetes Jarmusch-színész felbukkan a zombihordáktól súlytott Centerville-ben, Bálint Esztertől RZA-ig, Adam Drivertől Tom Waitsig, sőt, még emberi húst majszoló Iggy Pop-zombit is kapunk. A ráérősen kibomló dramaturgia jarmuschi lazasága azonban most mintha kevés lenne a néző boldogságához, és inkább valamiféle ernyedtségbe, rosszabb pillanataiban tanácstalan fásultságba merevedne, ráadásul a folyamatosan ott motoszkáló önreflexió is feleslegesnek hat. A holtak nem halnak meg összességében olyan összbenyomást kelt, mint egy jelmezbállal keresztezett osztálytalálkozó, amin a résztvevők csak kínosan toporognak a rendező instrukciójára várva, egyik kezükben a bóléval, másikban a forgatókönyvvel. A film arra biztos jó, hogy eszünkbe jussanak róla a jobban sikerült Jarmusch-munkák.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/09 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15063