KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
   2021/szeptember
MAGYAR KLASSZIKUSOK
• Varga Zoltán: Útvesztők álmodója Orosz István animációi
• Vajda Judit: Nem apácazárda Melegfilmek a Kádár-korban
• Kelecsényi László: Vegyész a filmszakmában Szekfü András 80
• Zalán Márk: Hazai pályán Nagylátószög – 120 éves a magyar film
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Lelkek harca Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Benke Attila: A lélek mélyén Beszélgetés Krasznahorkai Balázzsal
• Stőhr Lóránt: Szürkület Nagy Dénes: Természetes fény
NEO-NOIR
• Kovács Patrik: Búcsú a tegnaptól A film noir a hatvanas években – 1. rész
• Varró Attila: Egy kalap alatt Queer noir
• Huber Zoltán: A paletta sötétebb színei Soderbergh és a neo-noir
ÚJ RAJ
• Kovács Kata: A melankólia mestere Andrew Haigh
• Szabó Ádám: Medvebőr Ian McGuire: Északi vizeken
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Barkóczi Janka: Mérlegforgás Tillie Walden: Spinning
A CSEND MESTEREI
• Andorka György: A síró harmadik Franz Osten: Shiraz (1928)
FESZTIVÁL
• Gyenge Zsolt: Adaptációktól a robbanó fejig Cannes
• Buglya Zsófia: Tektonikus mozgások Diagonale 2021
KRITIKA
• Szíjártó Imre: Egy maréknyi euróért Krasznahorkai Balázs: Hasadék
• Baski Sándor: Eljött hozzátok Valdimar Johannsson: Bárány
• Baski Sándor: Ego kaland Herendi Gábor: Toxikoma
• Pozsonyi Janka: Tinédzser l’amour François Ozon: ‘85 nyara
• Kovács Kata: A sérvműtéttől a kasztrálásig Takács Mária: Kapd el a ritmust!
MOZI
• Vajda Judit: Idő
• Pazár Sarolta: Örökkön örökké
• Bartal Dóra: Rózsák királynője
• Kránicz Bence: Free Guy
• Baski Sándor: A Jönsson banda
• Huber Zoltán: A metál csendje
• Fekete Tamás: Démoni
• Kovács Patrik: Öngyilkos osztag
• Benke Attila: Kígyószem
• Alföldi Nóra: Lőpor turmix
STREAMLINE MOZI
• Déri Zsolt: Popsztár
• Jordi Leila: A szuvenír
• Benke Attila: Félelemterápia
• Lichter Péter: A holtak nem halnak meg
• Varró Attila: Sáskaraj
• Bonyhecz Vera: Vérvörös égbolt
• Greff András: A nagy szívás
• Pethő Réka: Egy ház Londonban
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Herendi Gábor: Toxikoma

Ego kaland

Baski Sándor

Szabó Győző drogvallomásából Herendi Gábor két alfahím párharcától fűtött, szenvedélyes kórházi melodrámát forgatott.

A heroinfilmeknek is vannak kötelező narratív és vizuális sémái. Meg kell mutatni a belövés szertartásszerű előkészületeit, a vénába hatoló tűt, az eksztázis mámoros pillanatait, a családtagok, barátok tehetetlen aggodalmát, a fordulópontot, a szakítást, az elvonás pokoli kínjait és a visszaesést. Ugyanez a történet sokadszorra elmesélve csak akkor lehet izgalmas, ha a prezentáció újszerű és merész, mint a Trainspotting esetében, vagy ha legalább a főszereplő különleges valamiért.

Herendi Gábor Toxikomájának ebből a szempontból nincs szüksége reklámra, az egyik főszereplő ugyanis az ismert és közkedvelt színész, Szabó Győző, a másik pedig a pszichiáterből tévés sztárrá és bestsellerszerzővé vált Csernus Imre. A színész 2012-ben megjelent azonos című regényének különlegességét nemcsak az adta, hogy sikeres művészként comingoutolt a múltjának addig széles körben nem ismert fejezetéről, de a választott fókusz is. Szabó a könyvben a leszokás gyötrelmei helyett jóval több időt szentel annak, hogy a betépve átélt kalandjait és hallucinációit minél érzékletesebben adja vissza, illetve elmeséli azt is, mit jelent junkie-ként létezni a hétköznapokban, kezdve a drogbeszerzéstől az életvitelszerű hazudozásig és önbecsapásig.

A Szabó által Morpheusként emlegetett dr. Csernus is megjelenik a könyvben, de nem társfőszereplőként, hanem csak a változás katalizátoraként. Herendi, a két forgatókönyvíró (Bárány Márton, Gergely Dorka), és a filmet executive producerként jegyző Szabó jól érezték, hogy érdemes lenne a két alfahímnek a regényben csak sejtett egoharcát felnagyítani, és az adaptáció központi konfliktusává megtenni. Előtte viszont Herendi 25 perc alatt kipipálja a kötelezőket a mocskos WC-ben átélt heroinmámortól a nyilvános szétcsúszáson át a családi veszekedésekig. Miután a főhős beköltözik a pszichiátriára, a Toxikoma is szinte műfajt vált, a zárt intézetekben játszódó filmek dramaturgiája szerint folytatódik a történet. A megzabolázhatatlan, öntelt színész a Száll a kakukk fészkére McMurphyjéhez hasonlóan lázítja a kórházi szigor ellen a betegtársait, csak az ő működése nem feltétlenül pozitív.

Herendi filmjének legizgalmasabb megoldása, hogy dr. Csernust is hasonlóképpen árnyalja, olyannyira, hogy egy ponton úgy tűnik, a pszichiáter talán még a sztárbetegénél is toxikusabb és kártékonyabb személyiség. A tagadás fázisában tartó, mindenkit átverő junkie figuráját láthattuk már elégszer, a módszereiben vallási megszállottsággal hívő, a munkát és a magánéletet szétválasztani képtelen doktor már ellentmondásosabb karakter, ezért is lehet tétje az összecsapásuknak.

A Szabó Győzőt alakító Molnár Áron és dr. Csernus megformálója, Bányai Kelemen Barna más-más stratégiát választottak. Molnár nem imitálja a színész gesztusait, inkább a Szabóra jellemző nyers energiát és arroganciát csatornázza be, míg Bányai úgy próbálja meg Csernus jellegzetes hanghordozását visszaadni, hogy közben azért látszódjon is a hús-vér ember a manírok mögött. A Toxikoma legnagyobb erősségét az ő játékuk jelenti, de az exdrogos főnővért alakító Török-Illyés Orsolyának, illetve Sodró Elizának is sikerül megrázóan hiteles karaktereket teremteniük. Az autentikussághoz hozzájárul a helyszín is: a börtönhangulatot árasztó kórház ideális díszlete az emberi roncsderbinek, hála Pater Sparrow látványtervezői munkájának.

 

Hiába ugyanakkor az életszagú háttér, ha a történet előrehaladtával egyre több mesterkéltnek ható dramaturgiai eszközzel él a forgatókönyv. A 100%-ban fikciós sztoriszálak és az önismétlő kórházi epizódok mellett talán érdemes lett volna nagyobb teret adni Szabó azon tapasztalásainak, amelyek valóban egyediek.

Az kezdettől sejthető volt, hogy a „közönségfilm” legsikeresebb hazai mestere nem egy Trainspottinghoz hasonlóan nyers és formabontó drogfilmet fog készíteni, így aligha meglepő, hogy a végeredmény egy, a határokat csak óvatosan feszegető melodráma lett. Csalódást legfeljebb azért érezhetünk, mert a kreatív drogos víziókkal induló film felütése bátrabb és vagányabb folytatást ígért.

 

TOXIKOMA – magyar, 2021. Rendezte: Herendi Gábor. Írta: Szabó Győző könyvéből Bárány Márton és Gergely Dorka. Kép: Szatmári Péter. Zene: Hrutka Róbert. Vágó: Király István. Szereplők: Molnár Áron (Győző), Bányai Kelemen Barna (Dr. Csernus), Török-Illyés Orsolya (Éva), Sodró Eliza (Lili). Gyártó: Tulipán Tündér Produkció. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. 124 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/09 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15060