KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
   2021/szeptember
MAGYAR KLASSZIKUSOK
• Varga Zoltán: Útvesztők álmodója Orosz István animációi
• Vajda Judit: Nem apácazárda Melegfilmek a Kádár-korban
• Kelecsényi László: Vegyész a filmszakmában Szekfü András 80
• Zalán Márk: Hazai pályán Nagylátószög – 120 éves a magyar film
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Lelkek harca Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Benke Attila: A lélek mélyén Beszélgetés Krasznahorkai Balázzsal
• Stőhr Lóránt: Szürkület Nagy Dénes: Természetes fény
NEO-NOIR
• Kovács Patrik: Búcsú a tegnaptól A film noir a hatvanas években – 1. rész
• Varró Attila: Egy kalap alatt Queer noir
• Huber Zoltán: A paletta sötétebb színei Soderbergh és a neo-noir
ÚJ RAJ
• Kovács Kata: A melankólia mestere Andrew Haigh
• Szabó Ádám: Medvebőr Ian McGuire: Északi vizeken
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Barkóczi Janka: Mérlegforgás Tillie Walden: Spinning
A CSEND MESTEREI
• Andorka György: A síró harmadik Franz Osten: Shiraz (1928)
FESZTIVÁL
• Gyenge Zsolt: Adaptációktól a robbanó fejig Cannes
• Buglya Zsófia: Tektonikus mozgások Diagonale 2021
KRITIKA
• Szíjártó Imre: Egy maréknyi euróért Krasznahorkai Balázs: Hasadék
• Baski Sándor: Eljött hozzátok Valdimar Johannsson: Bárány
• Baski Sándor: Ego kaland Herendi Gábor: Toxikoma
• Pozsonyi Janka: Tinédzser l’amour François Ozon: ‘85 nyara
• Kovács Kata: A sérvműtéttől a kasztrálásig Takács Mária: Kapd el a ritmust!
MOZI
• Vajda Judit: Idő
• Pazár Sarolta: Örökkön örökké
• Bartal Dóra: Rózsák királynője
• Kránicz Bence: Free Guy
• Baski Sándor: A Jönsson banda
• Huber Zoltán: A metál csendje
• Fekete Tamás: Démoni
• Kovács Patrik: Öngyilkos osztag
• Benke Attila: Kígyószem
• Alföldi Nóra: Lőpor turmix
STREAMLINE MOZI
• Déri Zsolt: Popsztár
• Jordi Leila: A szuvenír
• Benke Attila: Félelemterápia
• Lichter Péter: A holtak nem halnak meg
• Varró Attila: Sáskaraj
• Bonyhecz Vera: Vérvörös égbolt
• Greff András: A nagy szívás
• Pethő Réka: Egy ház Londonban
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képregény-legendák

Tillie Walden: Spinning

Mérlegforgás

Barkóczi Janka

Spinning ereje abban rejlik, hogy olyan bonyolult dolgokról is tisztán beszél, mint egy kamaszlány magára találásának története.

 

Tillie átlagos kiskamasz, aki nem rajong az iskoláért, sokszor bizonytalan, szabadidejében szívesen rajzolgat, a bátyjával lóg, vagy megtárgyalja a Breaking Bad legújabb részét a barátnőkkel. A lány élete mégsem egyszerű, mert minden nap hajnalban kel, hogy elsőként érjen a korcsolyapályára, ahol suli után újabb edzés vár rá, és a kemény sportrutint csak a külön zene- és rajzórák szakítják meg alkalmanként. Mindent megtesz, hogy beilleszkedjen a kortársai közé, de az osztályban és a csapatban is nehezen találja a helyét, zárkózott személyiség, akit sokszor és ok nélkül bántanak. Tillie nagy titkot cipel: öt éves kora óta tudja, hogy meleg, és a másság érzése az idő múlásával egyre súlyosabb, letehetetlen teherként nyomasztja. Állandó harcban él önmagával és a környezetével, a belső és külső küzdelem pedig a teljesítménykényszerben, a korcsolyaversenyek szépséges, de kemény világában ölt fizikai formát. A Spinning Tillie útkeresésének története, amely kecses rajzaival a kamaszlélek legfinomabb rezdüléseit is megragadja.

A képregény története akkor indul, amikor a tízéves lány családjával New Jersey-ből a texasi Austinba költözik, ahol új korcsolyaedző, új csapat és új iskola várja. A költözés megrázó élmény számára, és bár életében éppen a sport jelenthetne valamiféle folytonosságot, gyorsan kiderül, hogy Austinban nemcsak az edzések stílusa tér el a korábbitól, de még a szakkifejezéseket is újra kell tanulnia. Eltökélten veszi fel a kesztyűt, és kitartó munkával, olykor kimondott önsanyargatással, lassan a legjobbak közé küzdi fel magát, míg nemcsak edzője, de társai is kezdik elismerni a képességeit. Miközben múlnak az évek, a tinik közössége is formálódik, és Tillie megtalálja első szerelmét, Raet, aki viszonozza érzelmeit. A titokban folytatott viszony, amit a külvilág, és különösen a szülők sokáig csak szoros barátságnak vélnek, sok mindenre megtanítja a lányokat. Lebukásuk után az őket körülvevő értetlenség, a tiltás, a veszteség és a szakítás fájdalma érleli személyiségüket, és vezet azokhoz a döntésekhez, amelyek későbbi életük sarokpontjai lesznek. Tillie coming-outja egy hosszú és nehéz folyamat eredménye, amely végül egy banális, mégis szép párbeszédben kristályosodik ki. Csellótanárnője, mintegy mellékesen, megkérdi tőle, mit csinált a hétvégén, mire ő, nehezen lefordítható szójátékkal azt válaszolja, hogy „előbújt”. A megértő pedagógus mindenben a hideg, a történetben egyébként végig háttérben maradó szülők ellenpontja, aki az egyetlen bíztató kapaszkodót jelenti a lány számára a szorongás és önmarcangolás veszélyes örvényében. A helyzet így sem egyszerű, de még ez a pici, de stabil pont, egyetlen empatikus ember is elég ahhoz, hogy Tillie apránként újra elkezdje felépíteni önmagát.

A Spinning ereje abban rejlik, hogy a bonyolult dolgokról is közvetlenül és tisztán beszél, és Tillie szemszögét végig megtartva, kifejezetten személyes hangon szólal meg. Az olvasó a főhőssel utazik az érzelmi hullámvasúton, együtt élik át a sikereket, de még inkább a lányon újra és újra eluralkodó depressziót. A cselekményt a logika helyett az érzelmek vezetik, és a varázslatos, mélyen emocionális rajzoknak köszönhetően, Tillie, legalább az olvasó részéről, teljes empátiára számíthat. A történet ezzel együtt egy más típusú felfedezést is kínál. Bevezet a műkorcsolya fiatal tehetségeinek világába, akik, ha nem is világklasszisként, de magas színvonalon és lelkesen űzik a sportágat. Egy különleges univerzumot ismerhetünk meg, ahol kellő fegyelmezettséggel és akrobatikus képességgel egyéniben és csapatban is lehet bizonyítani. Tillie saját belső konfliktusa csak még élesebbnek tűnik a flitteres kűrruhák és királynői sminkek jeges és feminin ragyogásában. A lány, aki komoly harcot folytat saját nőiségével, éppen egy olyan, sok exhibicionizmust és fegyelmezettséget követelő sportágban indul, ahol a női princípium is fontos része az előadásnak, így többszörösen is játszik, a környezetének és a közönségnek. Ha magányosan áll a pálya közepén a reflektorok fényében, épp olyan drámai, mint ha csapatával, ahol az egyformán szorosra fogott kontyok, a szinkronban előadott mozdulatok és összekapaszkodva bemutatott forgások a lányok egységének és hasonlóságának érzetét közvetítik.

 

Macskák, álom, építészet

A Spinning Tillie Walden képregényművész személyes memoárja, amelynek őszintesége a szerző saját coming-of-age történetéből fakad. Walden 1996-ban született és mindössze 22 évesen, a vermonti Center for Cartoon Studies-on folytatott tanulmányait lezáró diplomamunkaként készítette el a gyerekkori emlékeire épülő kötetet. Bár a grafikus minden művének szerény bemutatkozó szövegében az szerepel, hogy szereti a macskákat, az építészetet és szeret este 8-kor lefeküdni, pályája ennél, de persze ezeknek is köszönhetően, jóval többet mutat. Első nyomtatásban is megjelent képregénye a The End of Summer már 2015-ben megteremtette azt a világot, amelyben azóta is otthonosan mozog. A mese egy kisfiúról, annak családjáról és egy óriási macskáról szól, akik az éveken át elhúzódó telet egy különös kastélyban vészelik át. A fekete-fehér képeken már sok olyan motívum megjelenik, ami Walden történeteiben később is visszatér. A hó és jég birodalma, a fekete háttér előtt táncoló hópelyhek és csillagok, a hatalmas üvegablakok és a szürreális elemekkel feldíszített terek, amelyekben a gyermekek alakja szinte eltörpül a környezethez képest. Az épített világ látványa nemcsak dekoráció, hanem az expresszionisták módszeréhez hasonlóan, a főhős hangulatának kifejezője is. A The End of Summer gótikus szobabelsői, a 2016-ban publikált A City Inside kaotikus városképei és a Spinning monumentális modern sportlétesítményei egyszerre nyomasztóak és lenyűgözőek. A tér ugyan összhangban van a szereplők lelkiállapotával, gyakran félelmetes, olykor költői vagy nosztalgikus, de az aprólékosan megrajzolt, precíz részletek segítenek abban, nehogy végleg elvesszünk az érzelmek mindent összemosó örvényében.

Walden második képregénye, az I Love This Part (2015) a szerző első műve, amely már nyíltan felveti fő témáját és LMBTQ emberek kapcsolatát ábrázolja, mégpedig személyes élményekből inspirálódva. A lazán kapcsolódó hangulatokat, emlékképeket felvillantó rövid kötet két középiskolás kamaszlány barátságának, majd romantikus vonzalmának és szakításának története, egy kapcsolat boldogságának és szomorúságának emléke. Rae alakja a Spinningben is visszatér majd, ahol a meleg lányt elfogadni képtelen édesanya eltiltja gyermekét Tillie-től. Az I Love This Part mégsem a titkos kapcsolat szorongató terhe, a veszteség és megalázottság drámája miatt válik olyan megkapóvá, hanem azért, mert mindezt a leghétköznapibb helyzetek, suta, mégis mélységesen őszinte, egyszerű párbeszédek segítségével mutatja be.

A City Inside-ban az alaphelyzet marad, de a történet a nagyvárosi középiskola helyett egyfajta téren és időn kívüli világba helyeződik. Ebben a képregényben a Walden alteregójának számító szőke lány vezetett relaxáció közben él meg olyan élményeket, amelyekről nem tudni, hogy a fantázia vagy a jövő képei. Mivel sem a gyerekkort jelentő otthonban, sem a nagyvárosban nem találja a helyét, úgy dönt, hogy különleges macskájával, Nancyvel együtt egy égben lebegő szobában fog élni. Egy nap azonban találkozik egy titokzatos és vonzó idegen nővel, akivel elkezdik felépíteni közös világukat. Ez a világ azonban egyre jobban hasonlít a földi átlagemberek életére, így a kapcsolat nem tarthat sokáig. A szakítás után mégis sok minden megváltozik, a lány ugyan egyedül marad, de már nem fél és nem magányos. Egy olyan várost alkot maga köré, amelyben otthonosan mozog, és ahol az emlékeit is biztonságos helyen tudhatja. Az erős kontrasztokkal megrajzolt, kifejezetten poétikus A City Inside egy olyan univerzumban játszódik, amelyben a legvalóságosabbak maguk az érzelmek. Walden a művészetére olyan jellemző szürreális képek kapcsán a Vulture.com számára adott interjúban elárulta, hogy milyen módszerrel dolgozik. Korán fekszik, minden nap tíz órát alszik és kora reggel lát munkához. Az ágyból kikelve egyenesen az íróasztalához ül, rajzaira pedig hatással van az álom és ébrenlét határán lebegő állapot, amely még sokat átenged az álomképek közül. Ezek az álomképek, amelyek A City Inside-ban egy elképzelt világot teremtenek, a sokkal szigorúbb vizualitással megrajzolt Spinningben inkább emlékképekként merülnek fel. Ilyen például New Jersey hatalmas jégpályájának egyre halványodó látványa, a versenyeken a koncentrációtól beszűkült tudatállapot, egy baleset sokkja vagy egy hirtelen támadt vihar emléke, amelyek ugyanazt a bizonytalan érzést támasztják, amely a valóságot váratlanul képlékennyé teszi.

 

A korcsolya éle

Walden alkotói stílusa keleti és nyugati forrásokból egyaránt inspirálódott. A mangaművészek közül Yoshihiro Togashi, az amerikaiak közül Sam Alden hatottak rá a legerőteljesebben. Képregényeit a határozott vonalak uralják, a színek visszafogottak, a Spinning egy-két jelenettől eltekintve inkább monokróm hatást kelt. Ettől a visszafogottságtól még az On a Sunbeam című, 2016-17 folyamán publikált webes képregénysorozata sem tér el, pedig az űrben játszódó fantasztikus történet igazán tág teret enged a színes bolygóknak és lényeknek. Az Eisner-díjat is elnyerő Spinning Walden eddigi munkái közül a legkifinomultabb. Vékony és pontos vonalaival könnyedén rajzolja fel a karaktereket, képsoraiban rengeteg ötletet, izgalmas részletet lehet felfedezni. A legszebbek talán azok a pillanatok, amelyek szavak nélkül ábrázolják a magányt, az üres, de egykor sokat jelentő tereket, vagy éppen két ember egymásra találását, a fontos pillantásokat és az öleléseket. A sportoló lány története önmagában is igazi művészi kihívás, hiszen a rajzolónak az állandó mozgást, a műkorcsolya lendületes, különleges gesztusait kellett ábrázolnia. Ebben valószínűleg sokat segített, hogy Walden maga is korcsolyás múlttal rendelkezik, és ez a hitelesség a képregény minden részletén érződik. Nemcsak a mozgás ábrázolása nagyon erőteljes, de mindaz, ami ehhez a közeghez társul, az edzésektől az utazásokig, az üres hotelszobákig és a verseny előtti készülődés közben elkapott pillanatokig. Amellett, hogy számos apró műhelytitkot is megtudunk a sportágról, annak varázslatos és kegyetlen természete mindvégig áthatja a történetet.

A Spinning fejezeteit nem hagyományos címek, hanem a műkorcsolya egy-egy jellemző mozdulatának képe nyitja meg. Tillie jellemzően egyedül áll a fehér papír közepén, mellette szöveg magyarázza a gyakorlatot és azt is, hogy miért jelent kihívást helyesen megcsinálni. Van ezek között ugrás, forgás vagy éppen olyan egylábas fordulat, amelynek befejező íve a nyitó ív ellenkezője. Tillie elmondja, hogy ennél a nehéz mozdulatnál mindig visszamegy és utólag ellenőrzi a korcsolya élének nyomát a jégen, amely világosan megmutatja, hogy pontosan végezte-e a feladatot. A tökéletes rajzolatot keresi, amelyet a saját erejével és lendületével karcolt fel, ehhez azonban folyamatos önellenőrzésre van szüksége. Ahogy a jég megőrzi az utat, a képregény memoár úgy mondja el egy kamasz magára találásának bonyolult történetét, amelyben a legkülönbözőbb kacskaringók, bizonytalanságok és látványos pillanatok adódhatnak, de az egyensúly megtartása a legnagyobb feladat.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/09 40-42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15057