KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
   2021/szeptember
MAGYAR KLASSZIKUSOK
• Varga Zoltán: Útvesztők álmodója Orosz István animációi
• Vajda Judit: Nem apácazárda Melegfilmek a Kádár-korban
• Kelecsényi László: Vegyész a filmszakmában Szekfü András 80
• Zalán Márk: Hazai pályán Nagylátószög – 120 éves a magyar film
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Lelkek harca Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Benke Attila: A lélek mélyén Beszélgetés Krasznahorkai Balázzsal
• Stőhr Lóránt: Szürkület Nagy Dénes: Természetes fény
NEO-NOIR
• Kovács Patrik: Búcsú a tegnaptól A film noir a hatvanas években – 1. rész
• Varró Attila: Egy kalap alatt Queer noir
• Huber Zoltán: A paletta sötétebb színei Soderbergh és a neo-noir
ÚJ RAJ
• Kovács Kata: A melankólia mestere Andrew Haigh
• Szabó Ádám: Medvebőr Ian McGuire: Északi vizeken
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Barkóczi Janka: Mérlegforgás Tillie Walden: Spinning
A CSEND MESTEREI
• Andorka György: A síró harmadik Franz Osten: Shiraz (1928)
FESZTIVÁL
• Gyenge Zsolt: Adaptációktól a robbanó fejig Cannes
• Buglya Zsófia: Tektonikus mozgások Diagonale 2021
KRITIKA
• Szíjártó Imre: Egy maréknyi euróért Krasznahorkai Balázs: Hasadék
• Baski Sándor: Eljött hozzátok Valdimar Johannsson: Bárány
• Baski Sándor: Ego kaland Herendi Gábor: Toxikoma
• Pozsonyi Janka: Tinédzser l’amour François Ozon: ‘85 nyara
• Kovács Kata: A sérvműtéttől a kasztrálásig Takács Mária: Kapd el a ritmust!
MOZI
• Vajda Judit: Idő
• Pazár Sarolta: Örökkön örökké
• Bartal Dóra: Rózsák királynője
• Kránicz Bence: Free Guy
• Baski Sándor: A Jönsson banda
• Huber Zoltán: A metál csendje
• Fekete Tamás: Démoni
• Kovács Patrik: Öngyilkos osztag
• Benke Attila: Kígyószem
• Alföldi Nóra: Lőpor turmix
STREAMLINE MOZI
• Déri Zsolt: Popsztár
• Jordi Leila: A szuvenír
• Benke Attila: Félelemterápia
• Lichter Péter: A holtak nem halnak meg
• Varró Attila: Sáskaraj
• Bonyhecz Vera: Vérvörös égbolt
• Greff András: A nagy szívás
• Pethő Réka: Egy ház Londonban
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Takács Mária: Kapd el a ritmust!

A sérvműtéttől a kasztrálásig

Kovács Kata

Sport és identitás, nemi szerepek és mozgás – az európai LMBTQ-közösség világában.

 Miután óriási port kavart, hogy idén, a játékok történetében először részt vehet az olimpián transznemű versenyző – az új-zélandi származású atléta, Laurel Hubbard –, a brit műugró Tom Daley pedig győzelme utáni nyilatkozatával szintén az LMBTQ-közösségnek küldött bátorító üzenetet, a versenysport és a nemi identitás kapcsolata egyre többeket foglalkoztat. Aktuálpolitikai vetületei miatt a másság megértéséről és elfogadásáról szóló történetek 2021 Magyarországán nagyot robbannak, még akkor is, ha – mint a Kapd el a ritmust! esetében is – az alkotók a forgatás pillanatában nem is láthatták még, milyen felkorbácsolt hangulatba érkezik majd alkotásuk. Dér Asia és Haragonics Sára filmje, az Anyáim története és Bakony Alexa mozija, a Tobi színei a legfrissebb példák erre, és Takács Mária (Eltitkolt évek; Meleg férfiak hideg diktatúrák) – a rendező szavaival élve televíziós riportfilmnek szánt – munkája ugyancsak ebbe a sorba tartozik. Simonyi Balázs Ultrájához hasonlóan a Kapd el a ritmust! is öt sportoló történetén keresztül beszél teljesítményről, démonokról és a mozgás gyógyító és összetartó erejéről. A négy országból származó szereplők nyilatkozatai elsősorban a nemi binaritás elvén alapuló sportvilág visszásságaira világítanak rá.

A film egyik központi kérdése természetesen a coming out. A Glasgow-ban élő Natalie számára nem az ökölvívás maszkulin világa okozza a valódi fejtörést, hanem apja, akinek mindig is voltak homofób és rasszista megnyilvánulásai, ezért sosem merte nyíltan felvállalni előtte, hogy meleg. A film egyik magyar szereplője, a futó Török Benjámin Forest hasonló problémákkal küzd, mint Natalie: számára a szülői elfogadás nem opció. Szegénységben, gárdista apa mellett nőt fel, és amikor ráébredt, hogy meleg, szó szerint a saját életét féltette. A másik magyar megszólaló, Hegedüs Csaba futóedzéseket tart és üres óráiban szívesen bulizik drag queenként. Az ő alakján keresztül a legszembetűnőbb az az önfeledtség és tiszta életszeretetet, amit a sporton keresztül meg lehet tapasztalni. A Kelet-Berlinben felnőtt Jessi azok közé tartozik, akik számára nem a családi coming out okozta az első nagy törést, hanem az, hogy a teremhoki sportszövetség, tudomást szerezve arról, hogy transznemű, előírta, hogy távolíttassa el a péniszét. Jessi végül a focinál kötött ki, bizonyítva, hogy az LMBTQ-személyek számára a legegyszerűbb még mindig az amatőr közegnél maradni.

Az interjúk között akad jól eltalált, de kifejezetten rosszul felvett és vágott, kevés eredeti ötlettel, így a film összességében hullámzó minőségű, erejű. Bántó és kissé átgondolatlan, amikor a még oly ártatlan és szép üzeneteket az alkotók a kamerába mondatják, vagy amikor a szereplők a küzdelmeikről beszélve hosszan a könnyeiket törölgetik. A film leghitelesebb pillanatai nem azok, amikor a másság és a sport, hanem amikor a másság és a család kapcsolata kerül szóba. Az összes közül a bolgár származású, interszexuális Pol története a legmegrázóbb. Minthogy Magyarországon a diskurzus egyik tárgya éppen a nemváltó műtéteket érinti, különösen szomorú, amikor Pol a gyerekkorában, beleegyezése és tudta nélkül vele történt, orvosok által forszírozott – akkoriban bevett szokásnak számító – kasztrálását meséli el. A műtét derékba törte a sportkarrierjét, és tulajdonképpen az életét is, minthogy felnőtt korára ráébredt, férfiként szeretne élni. A film legbátrabb momentuma, hogy az alkotók szóra bírták a férfi szüleit is – az egyszerű, vidéki, idős emberek megtörten vallanak arról, hogy egész életükben bánták a műtétet, amelyet követően a gyermekük szexualitását övező értetlenségük és szégyenük természetesen cseppet sem szűnt meg.

Takács Mária riportfilmjének és a hozzá hasonló alkotásoknak nem a puszta ismeretterjesztés a feladata. Társadalmi küldetést teljesítenek, hiszen olyan élethelyzetekről számolnak be, melyek realitását megismerve talán eljuthatunk az előítéletekkel való leszámolásig.

 

KAPD EL A RITMUST! – magyar, 2021. Rendezte: Takács Mária. Kép: Kovács Claudia és Szőnyi István. Zene: Hodován Milán. Szereplők: Török Benjamin Forest, Michaela Jessica Tschitschke, Pol Naidenov, Natalie Deans, Hegedűs Csaba. Gyártó: Civil Művek / Leap Sports Scotland / Discover Football Germany. 67 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/09 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15048