Kelet-Ázsia mozija

A kortárs tajvani filmművészet

Ami a magyar mozikból kimaradt

Teszár Dávid

Hiánypótló tanulmánykötet a tajvani új hullámról és kortárs mozijáról Robert Ru-Shou Chen és Stőhr Lóránt szerkesztésében

Szemben az európai filmes új hullámokkal, a nyolcvanas évek elején szárnyra kapó tajvani új hullám elkerülte a magyar filmszínházakat. Két leghíresebb képviselőjének (Hou Hsiao-hsien és a 2007-ben elhunyt Edward Yang) egyetlen (!) alkotása sem került hivatalos forgalmazásba itthon. Noha a másodgenerációs tajvani alkotókkal már egy fokkal jobb a helyzet, hiszen Ang Lee (Tigris és sárkány, 2000; Ellenséges vágyak, 2007) és Tsai Ming-liang (A lyuk, 1998; Huncut felhőcske, 2005) pár mozija hozzánk is eljutott, az azért nyilvánvaló, hogy a Covid-járvány miatt könyvbemutató nélkül, 2020-ban publikált A kortárs tajvani filmművészet című tanulmánykötet egy olyan közegbe érkezett, amelyben mind a tajvani film (közel)múltja, mind pedig a jelene nyugodt szívvel ismeretlennek nevezhető. A nemzetközi filmfesztiválokon ünnepelt sztárszerzőkön túl ez a megállapítás igaz a nagy kasszasikerekre is: minden idők tíz legnézettebb tajvani filmje közül mindössze egy (Ellenséges vágyak) jutott el hozzánk. Azért fontos ezt kiemelni, mert ezek az alapvető információk nem szerepelnek a könyvben.
A Stőhr Lóránt és Robert Ru-Shou Chen által szerkesztett kötet három nagy egységre osztható. Az elsőben a filmtörténeti és filmipari kontextus kerül előtérbe: ebben a tajvani új hullámról, illetve a valaha volt legnézettebb tajvani film (Cape No. 7, 2008) hollywoodi forgalmazásáról olvashatunk. A második fejezet a világszinten ismert tajvani szerzők (Hou, Yang, Tsai) életművét vizsgálja különféle szempontok szerint. A harmadik részben térünk át a részletes filmelemzésekre és a kulturális olvasatokra az Arany Oroszlán-díjas, emblematikus A szomorúság városától (1989) a Tigris és sárkány wuxia-klasszikusán át a kétrészes, monumentális A szivárvány harcosai (2011) blockbusteréig, melyben egy bennszülött törzs (ún. seediq) harcol a gyarmatosító japánok ellen.
Örvendetes tény, hogy a könyv külföldi (döntően tajvani) filmtudósai mellett három magyar szerző is közöl szövegeket: Kemény Lili, Stőhr Lóránt és Vincze Teréz – utóbbi kettő ráadásul a Taiwan Fellowship ösztöndíjasként megjárta a szigetországot és helyben folytatott kutatásokat. Stőhr két tanulmánya közül az egyik első változata a Filmvilágban már olvasható volt két részben (Távoli képek, csendes életek; Filmvilág 2015/12. és 2016/1.): ez az az írás, amely jó bevezetésül szolgál a tajvani új hullám alkotóival, filmjeivel és társadalompolitikai hátterével való megismerkedéshez. Ugyanez igaz még az első két szövegre (Stőhr: A kortárs tajvani filmművészetről magyar szemszögből; Chen: Mit jelent a tajvani új film mozgalom harminc év után?), a többi tanulmány azonban nem a laikusokat célozza meg, hanem azokat a komoly érdeklődőket (elméleti alappal rendelkező filmszakos egyetemi hallgatókat és filmtudománnyal foglalkozó szakembereket), akik már ismerősen mozognak mind a filmtudomány, mind pedig a tajvani film területén.
Ha csak a tajvani új hullám két ikonikus kulcsfilmjét vesszük (Hou: A szomorúság városa; Yang: Fényes nyári nap, 1991), akkor azt láthatjuk, hogy a nyugati, respektíve magyar néző előzetes történelmi és kulturális ismeretek nélkül nagyjából 15-20%-át fogja megérteni a látottaknak. Bonyolult szövegek ezek, amelyek értelmezéséhez ismerni kell Kína és Tajvan politikatörténetét, a kontinentális Kínából betelepülők és a tősgyökeres tajvaniak viszonyát, valamint a konfucianizmust. A nyelvi réteg tovább nehezíti a helyzetet (mandarin, tajvani hokkien és esetenként a hakka vagy a japán nyelv felbukkanása). Jól jön tehát egy ilyen könyv: a kötet elolvasása után a filmértés szintje elérheti akár a 40-45%-ot is.
Ha van hiányossága a tanulmánykötetnek, akkor az talán az, hogy nem mutat tovább önmagánál. A tajvani új hullám, akárcsak a francia, az angol vagy a cseh új hullám, több volt egy nemzeti filmtörténet kiemelkedő időszakánál, több volt érdekfeszítő zárványnál: hatást gyakorolt ugyanis a kortárs ázsiai művészfilm egészére. Ekként kiegészítésül ajánlom a könyv mellé a Tajpej virágai – Új tajvani mozi (Flowers of Taipei: Taiwan New Cinema, 2014) című dokut, amelyben a távol-keleti művészfilm kurrens ászai (a thai Apichatpong Weerasethakul, a kínai Jia Zhangke, a japán Hirokazu Koreeda és a dokumentumfilm nagy kínai fenoménje, Wang Bing) beszélnek a tajvani új hullám saját művészetükre tett hatásáról.

Gondolat Kiadó, 2020.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2023/06 39-39. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15750

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -