Comics és film

Egészestés Batman-animációk

Erkölcsi kötéltánc

Kovács Patrik

A legnagyszerűbb Batman-rajzfilmekben a főhős rendre morális válaszút elé kényszerül.

Ha Batman mozgóképes hagyatéka szóba kerül, a filmbarátok többsége ösztönösen Tim Burton vagy Christopher Nolan élőszereplős opuszaira gondol, pedig a Denevérember mitológiájának legalább ennyire fontos alappillérei az egészestés és sorozatformátumú animációk is. Az eredetileg 1992 és 1995 között sugárzott Batman: Az animációs sorozat (Batman: The Animated Series) még szorosan összekapcsolódott a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának Batman-reneszánszával, vagyis Tim Burton mind szemléletmódjukban, mind látványvilágukban korszakalkotó műveivel (Batman, 1989; Batman visszatér, 1992). Varázsosan sötét atmoszférája, gótikus és expresszionista stíluselemekből táplálkozó „dark deco” esztétikája (a kifejezés az alkotók találmánya) a húszas-harmincas évek építészeti trendjeit elegyítette a második világháborút követő éra – főként film noirokból ismerős – tárgyi miliőjével, továbbá az ezredforduló korszerű technológiájával.

E lenyűgöző stiláris eklektika ugyanakkor rétegzett – és szintén expresszionista gyökerű – karakterábrázolással párosult. A sötét lovag seregnyi ellenlábasa múltbéli tragédiák által stigmatizált, hasadt lelkű, pszichésen megbillent teremtményként lépett elő Gotham City szénfekete árnyai közül. Noha e megoldáshoz is a már említett Tim Burton-mozik (főként a Batman visszatér) szállították a szellemi muníciót, a sorozat showrunnerei (Bruce Timm és Eric Radomski) és írói (Paul Dini, Martin Pasko, Michael Reaves) az élőszereplős nagyjátékfilmekre is rákontráztak: a köpenyes igazságosztó olyan – erkölcsileg ambivalens, sőt egyenesen szánandó – bűnözőkkel viaskodott, akik sok esetben „csupán” a végzet szeszélyének áldozatai, nem pedig genetikailag pusztításra programozott, hidegszívű mostrumok.

Ugyanennek a hagyománynak az örököse a kereken harminc éve bemutatott Batman: A rém álarca (Batman: Mask of the Phantasm) is, mely az első a Denevérember hőstetteit megéneklő egészestés animációk sorában, s szinte organikusan nőtt ki Az animációs sorozat keretei közül. Nemcsak a vizuális stílus és az alkotógárda maradt változatlan a szériához képest, de a karakterviszonyokat érintő legfőbb kérdésfelvetés is: mennyiben fakad egy tőről Batman azokkal a törvényenkívüliekkel, akiknek megfékezésére az egész életét feltette? A rém álarca ugyanakkor sokkal több, mint egy hetvenöt percesre duzzasztott sorozatepizód. Virtigli melodrámáról van szó, melyben Batman figurája másodhegedűssé degradálódik – akárcsak a két Tim Burton-műremek esetében –, a sztori pedig hősünk civil alteregójának, Bruce Wayne-nek első, torokszorítóan tragikus szerelme köré összpontosul. A rém álarca cselekményét két, egymást számos ponton metsző idősík szövi keresztbe.

Az első az ifjú, önkereső Wayne és a dúsgazdag, csinos, de ingatag családi háttérrel rendelkező Andrea Beaumont románcának kiteljesedését és totális széthullását beszéli el. Bruce – aki ekkor még csak a szárnyait próbálgatja bűnüldözőként – a nő kedvéért lemondana polgárőri ambícióiról, s inkább megállapodna (hogy ebben az esetben miként alakulna a sorsa, azt az animációs széria legnagyszerűbb epizódja, az Álom vagy valóság című mutatja meg), de tervei végül meghiúsulnak. Andrea ugyanis menekülni kényszerül Gothamből, mivel apja, a neves üzletember összetűzésbe került néhány alvilági kiskirállyal. Tíz év múlva Beaumont visszatér a városba, s magára ölti egy bosszúszomjas lidérc maskaráját, hogy egyenként számoljon le a gengszterekkel, akik hajdanán tetemes adósságba hajszolták, később pedig eltették láb alól az apját.

A rém álarca karakterizálásában több lefegyverző újdonsággal is szolgál nem csupán Az animációs sorozathoz, de a legkülönbözőbb élőszereplős változatokhoz képest is. Ez az egyetlen olyan Batman-mozgókép, melyben a főszereplő önkéntes igazságosztói missziója kifejezetten és hangsúlyozottan a rég halott szüleinek tett fogadalmából születik. A fiatal Bruce – aki ekkor még nem is Batmanként, hanem símaszkos, névtelen önbíráskodóként üldözi a rosszfiúkat – folyamatosan párbeszédet folytat a megboldogult Wayne-házaspárral, sőt még ahhoz is tőlük kér engedélyt, hogy felhagyjon őrültnek tetsző kereszteshadjáratával, és lehorgonyozzon Andrea mellett. A Denevérember Burton, Nolan és Matt Reeves filmjeiben egyaránt olyan megszállottként tűnik fel, aki már réges-rég önmagára oktrojálta a Batman-szerepkört, és saját lelkéből meríti a tevékenységéhez szükséges produktivitást. A rém álarca Wayne-je viszont felnőtt férfiként is anya- és apakomplexussal küzd, a síron túlról is a felmenői irányítják minden lépését. (E sajátos szülő-gyermek viszonyt Az animációs sorozat néhány epizódja – Nincs mitől félni, Én vagyok az éjszaka, Álmok a sötétben – is boncolgatja, igaz, korántsem ilyen mélységben.) Andrea egyébként Bruce tökéletes tükörképe és ellenpontja is a filmben: szintén Gotham krémjéből származik, s az ő álarcos vigilante-alteregóját is egy szülőgyilkosság teremtette, csakhogy – Batmannel ellentétben – ő nem az igazság és a törvényesség szolgálatára vállalkozik, hiszen csupán személyes sérelmeit akarja megtorolni.

A sokáig hagyományos építkezésű bosszútörténet akkor kap gellert, amikor kiderül, hogy Andrea apját Batman ősellensége, Joker ölte meg – tette mindezt huszadrangú maffiózóként, vagyis évekkel azelőtt, hogy a bűn bohóchercege vált volna belőle. A fantom gyilkosságsorozatának utolsó állomása az a futurisztikus vidámpark (a létesítményt az 1939-es, valamint az 1964-es New York-i világkiállítás ihlette), melynek romjain Joker felépítette aktuális bázisát. A jövő technológiai csodáit játékos formában prezentáló szórakoztató-központ kettős értelmű jelkép: a múltban a főhősök rügyező szerelmének, az érzelmek végtelen távlatainak mágikus helyszíne, a jelenben viszont afféle időtlen szellemváros, marsbéli géptemető, a megrabolt álmok, s halott eszmények szimbóluma. Itt kapaszkodnak össze a korábban kuszán futó cselekményszálak, s Batman itt szembesül pályája egyik legfájdalmasabb erkölcsi erőpróbájával.

A szerelem és a bűnüldözői kötelességetika között kell választania, ráadásul a képletet bonyolítja, hogy a forgatókönyvírók ugyanabba a szituációba helyezik Andreát, mint az első Tim Burton-film Batmanjét (az 1989-es moziban Joker végezte ki a Wayne-szülőket). A pszichopata, a bosszúszomjas rém és a sebzett szívű denevér lázálomszerűvé növesztett – és egyébként a Batman visszatér végkifejletére is emlékeztető – harcát senki sem nyerheti meg. Joker végül kiszolgáltatja magát a bosszúnak, Andrea erkölcsileg bukik el, Batman pedig, bár mindenáron igyekszik eleget tenni gyermekkori esküjének, akaratlanul is megszegi azt: a szeretett nő elvesztése szükségszerűen felidézi benne élete legnagyobb, léleknyomorító kudarcát. A zárlat párhuzamos montázsa – Andrea önmagába roskadva, egy hajó fedélzetén hagyja el Gothamet, miközben a város mélyén Batman épp éjszakai őrjáratára indul – tömören és érzékletesen fejezi ki, hogy a két hajdani szerelmes közötti távolság fényévnyire nőtt. Minden létező értelemben.

A rém álarca nemcsak mesteri történetszövése és vigasztalan, komor hangulata miatt jelent egyedi színfoltot a Batman-mozifilmek dömpingjében, de megannyi formanyelvi bravúrt is rejt magában. A mű szerkezete feszes és krisztálytiszta, háromdimenziós technikával készült főcíme a mai napig szemkápráztató, bizonyos kameramozgásai élőszereplős mozgóképeket idézően összetettek és dinamikusak, parádésan megvalósított időfelbontását pedig Orson Welles remekműve, az Aranypolgár inspirálta. Nem meglepő tehát, hogy az animációs Batman későbbi pályaíve A rém álarcához viszonyítva mélyrepülésként írható le. Ugyanerre a történetmintára épül a tíz évvel későbbi – a moziforgalmazásig már el nem jutott – Batwoman rejtélye (Mystery of the Batwoman) is, melyben a sötét lovagnak három revansvágytól hajtott nővel gyűlik meg a baja: a triumvirátus összes tagja denevérkosztümben próbál meg érvényt szerezni igazának, céljuk pedig a Pingvinember és Rupert Thorne által működtetett bűnszindikátus felszámolása. A Batwoman rejtélye magán viseli az ezredforduló korszellemének minden stigmáját: a pasztellszínekkel megfestett, matinészerűre hangszerelt, olykor szinte már komédiába hajló bosszúmese végén a Denevérember megbékélteti sorsukkal a szemrevaló önbíráskodókat, sőt még vissza is tereli őket az igazságosság ösvényére. A cukorhabos-rózsaszínű happy end révén a rendező, Curt Geda épp azt kerüli el, ami A rém álarcát messze a konvencionális Batman-történetek fölé emelte: a protagonista feloldhatatlan morális-érzelmi dilemmájának bemutatását.

Ami a Batwoman rejtélyének nem sikerült, azt maradéktalanul teljesíti a Batman Piros Sisak ellen (Batman: Under the Red Hood, 2010), minden idők egyik legkiválóbb egészestés Denevérember-animációja. Az alaptörténet számos ponton rímel A rém álarcára: Gotham City-ben feltűnik egy vörös maszkos igazságosztó, aki egymás után vadássza le a város hétpróbás gengsztereit. Batman rájön, hogy az álarc mögött a második Robin, a rég halott Jason Todd rejtőzik. A Csodafiút évekkel korábban Joker csalta tőrbe, majd kínozta félholtra, és hagyta magára egy raktárépületben, melyben egy időzített bomba lapult. Jason végül a dörzsölt Ra’s al Ghul sötét mágiájának köszönhetően tér vissza a kárhozottak birodalmából, méghozzá élet és halál keskeny pallóján egyensúlyozó, torz lelkű meselényként. Az eredetileg a kétezres évek derekán megjelent képregény az egyik leghíresebb Batman-sztorit, a Halál a családban címűt gondolja újra, a rajzfilmverzió pedig minden, csak nem gyerekbarát: Jason feltámadásának, illetve a „hamis holttest” kihantolásának jelenete már-már horrorisztikus, de Piros Sisak szinte terrorcselekménynek is beillő, vérbő magánakciói és a cselekmény fősodrába ezúttal is későn bekapcsolódó Joker kegyetlenkedései szintúgy megrázóak.

Jason ugyanúgy a bűn bohóchercegének bőrére pályázik, ahogy Andrea, s főhősünk számára most még kínzóbb kérdésként vetődik fel, hogy miért is nem hagyja veszni legrégebbi és legelvetemültebb nemezisét. Piros Sisak, Joker és Batman végső összecsapásának helyszíne ezúttal is jelképes, akár A rém álarcában: a Bűnsikátorban találkoznak, Gotham lepusztult és elnéptelenedett szegénynegyedében, ott, ahol annak idején Bruce Wayne szülei is halálukat lelték. A Denevérember végül nem hezitál, amikor ősellenségét kell kimentenie hajdani legfőbb szövetségese karmaiból. A Jasonnel való utolsó beszélgetése során ugyan megvallja, hogy sokszor eljátszadozott már Joker likvidálásának gondolatával, de a vörös vonalat – sajátos becsületkódexe miatt, melynek alapja az élet tisztelete – sosem lépte át. A főszereplő győzelme most is pürrhoszi: bár Piros Sisakot visszavonulásra készteti, és Jokert is biztonságba helyezi, pótapaként, mentorként másodszorra még nagyobb kudarcot vall az egykori Csodafiúval, akinek erkölcsi széthullása egyébként már tinédzseréveibe bele volt kódolva.

Az önbíráskodás Rubiconját Batman végül A sötét lovag visszatérben, Frank Miller kultikus rajongás övezte képregényfolyamának 2012-es animációs adaptációjában lépi át. A kétrészes opusz szinte képkockáról képkockára, továbbá jószerivel betűhíven követi az eredeti művet, centrumában pedig az idősödő, megkeseredett, álarcától-palástjától réges-rég – egyébként épp Jason Todd halála miatt – megvált Bruce Wayne-t találjuk. Gotham lángokban áll, a várost lassan anarchiába taszítják a neonáci jellegű utcai bandák, és ha mindez nem volna elég, Batman egyik legveszélyesebb ellenfelét, Kétarcot gyógyultnak nyilvánítják, s kiengedik az Arkham Elmegyógyintézetből. Az öreg Bruce végül besokall, s tízévnyi szünet után ismét magára ölti a denevérjelmezt, hogy minden eddiginél brutálisabb módszerekkel szálljon szembe a béke kerékkötőivel. Az egykori ifjú idealista rendpárti – egyes értelmezések szerint kifejezetten fasisztoid – agresszorrá „rongyolódik”, miközben a fiatal nemzedékekkel való kapcsolata erősen konfliktusossá válik (jelzésértékű, hogy a legveszedelmesebb, már-már szektaszerű bűnözői csoport, a Mutánsok derékhada szinte kölyökkorú suhancokból áll).

Legalább ennyire érdekes, ahogy a protagonista lecseréli – pontosabban felfrissíti – technikai arzenálját, mégpedig az új idők követelményeihez igazodva. A sötét lovag visszatérben a címszereplő egy hangsúlyozottan militáns univerzumba csöppen, hiszen a fegyveres erőszak nemcsak Gothamben hág tetőfokára: a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió a megsemmisülés szélére sodorja a világot, sőt egy kis híján becsapódó – végül az űrben felrobbanó – atomrakéta hatására egész Amerika nukleáris télbe dermed. Nem csoda hát, hogy Batman is új támadóeszközöket alkalmaz: egy hatalmas tankkal ront neki a Mutánsok hordájának (igaz, csak gumilövedékeket használ), de láthatjuk lőfegyverrel a kezében is, sőt a hallucinogén gáz bevetésétől sem idegenkedik (ezt az ötletet ráadásul egy közismert antagonistától, a Madárijesztőtől kölcsönzi).

A Denevérember valójában akkor lép át a morális szürkezónába, amikor úgy dönt, sajátkezűleg öli meg az Arkhamből időközben kereket oldó, és a város több pontján is brutális vérfürdőt rendező Jokert. Kettejük döntő összeütközésére egy vidámparkban, azon belül is a szerelmesek alagútjában kerül sor (mi sem illusztrálhatná ékesebben a két figura egymásrautaltságát, mint épp ez a körülmény), s Batman végső soron azért küldi a másvilágra a tömeggyilkost, mert annak tevékenysége túl sok véráldozattal járt a múltban. „Hány embert öltem meg azzal, hogy életben hagytalak?” – teszi fel a költői kérdést hősünk, mielőtt – több szemtanú jelenlétében – kitörné Joker nyakát. Már ez az érvelés is a főszereplő rendfenntartói működésének autoriter karakterére mutat rá, pedig a Joker-epizód csupán egy sokkal súlyosabb etikai és világnézeti konfliktus előszobája. Miután nukleáris tél köszönt Gothamre, Batman egyszemélyben veszi át a város irányítását a hivatalos szervektől, majd az általa szétvert Mutánsok maradékának segítségével őrködik a rend és a béke felett. Az amerikai kormánynak azonban szúrja a szemét, hogy egy önbíráskodó tette Gotham-et az ország legbiztonságosabb városává, így a történetben néven nem nevezett, ám erősen Ronald Reaganre hajazó elnök megbízza Supermant, hogy – ha erőszakkal is, de – csavarja ki a kormányrudat egykori fegyvertársa kezéből.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2023/06 16-19. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15743

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -