Magyar Műhely

A Kádár-korszak tévésorozatai 3.rész

Társadalmi banditák és nemes kalandorok

Varga Balázs

A hatvanas évek látványos presztízsfilmjeinek hulláma a hetvenes években lassan, de biztosan átgördült a televízióba.

A szocialista időszak televízióját ugyan a „hétköznapok” és az „otthonosság” címkéivel szokás jellemezni, ám ez nem jelentette azt, hogy a nem hétköznapi történetek hiányoztak volna a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek televíziójából. A tévés fikció, és főképp a sorozatgyártás nemcsak hétköznapi hősök (nem) hétköznapi kalandjaira, hanem különleges hősök rendkívüli tetteire is nyitott volt. A kalandsorozat, ahogy a kalandfilm, a nem hétköznapi próbatételek talán legkiválóbb terepe. Legyen a sztori közege történelmi vagy jelen idejű, a kalandtörténet az ismerősség és a rendkívüliség kombinációjának a fantasztikumon inneni variációit tudja megmutatni. Hadakozás, románc és utazás: a kalandtörténeteket három, önmagában is erős téma vagy motívum párosításai és változatai jellemzik. A helyi színek és összetevők mindig lényegesek, a hétköznapi fölé emelkedő hős és a közösség viszonyát jobbára ezek a helyi, kulturális elemek szabályozzák. Műfaji, de főképp kulturális örökség és identitás szempontjából lényeges, hogy a kalandtörténet, a történelmi film és az irodalmi adaptáció regiszterei nem mindig és nem könnyen választhatók el egymástól. Kulturális presztízs szempontjából a klasszikus művek adaptációi (így hazai kontextusban Várkonyi Zoltán oly sokat emlegetett Jókai-filmjei) érthetően a figyelem és a kulturális emlékezet középpontjában állnak, miközben a kalandtörténetek helyi, nemzeti és transznacionális szálai szintén érdemi és izgalmas összetevői kulturális hagyományainknak.

A kalandsorozat hálás és népszerű filmes és tévés műfaj volt mindig is, keleten és nyugaton, északon és délen, a második világháború után és a streaming világában egyaránt. Ahogy a kalandfilmek nemzetközi vagy angolszász felfutásának megvoltak és megvannak a hullámai, a tévés kalandsorozatok is időbeli (és olykor tematikus) ciklusokban íveltek felfelé, majd szorultak időlegesen hátrébb. A kalandsorozat nem hiányzott a szocialista tévékultúrából sem, sőt, annak egyik reprezentatív, a szaktudást, minőséget, érettséget jelző produkciói közé tartozott. A magyar tévétörténet sem jelent kivételt. Az 1964-ben vetített A Tenkes kapitánya az egyik első magyar élőszereplős tévésorozat volt. A Móricz Zsigmond regénye nyomán készített Rózsa Sándor a hetvenes évek legelején a minőségi adaptáció és a látványos kalandsorozat nagy költségvetésű, kiemelt vállalkozásának számított. Az olasz-nyugatnémet-francia-magyar koprodukcióban a hetvenes évek végén elkészült Sándor Mátyás a Magyar Televízió nemzetközi együttműködésben, az európai színtérre készített nagyszabású produkciója volt. Nincs ez másképp mostanában sem, amikor a Tündérkert (egy újabb Móricz-adaptáció), illetve a Bán Mór Hunyadi-regényciklusa nyomán, kiemelt költségvetéssel és nemzetközi koprodukcióban készülő Hunyadi-sorozat már a forgatás és előkészítés kapcsán egyfajta szintugrásként és a kortárs nemzetközi minőségi televízió kultúra példájaként kerül elő a hírekben.

A kalandsorozat extra érdekessége tehát, hogy a helyi, nemzeti kultúra és történelem, illetve az univerzális, nemzetközi és transznacionális trendek egészen sajátos kombinációját tudja nyújtani. Sokszor túl drága műfaj ahhoz, hogy látványos kiállítású produkciói egyetlen lokális tévécsatorna gyártásában készüljenek el (ezért különösen vonzó koprodukciós téma), miközben a kalandtörténetekben megjelenő nemzeti történelmi és kulturális vonatkozások a helyi, nemzeti kulturális hagyomány és identitás reprezentációjának kitüntetett műfaját jelentik.

A szocialista időszak magyar tévékultúrájának kalandsorozatai szintén a kalandtörténetek helyi, nemzeti, patrióta vonatkozásai, illetve a szélesebb közönség számára is könnyen érthető, átélhető és felismerhető történetek elvárásainak sokirányú hálózatában próbálták megtalálni a legjobb helyeket és megoldásokat. A magyar közönség számára ismerős, vonzó hősök kalandjait akarták megmutatni – úgy, hogy azok akár a keleti vagy nyugati nézők figyelmét is megragadják.

Betyárvilág

Annak, ahogy a népi kultúra és a társadalmi képzeletvilág univerzális motívumai, hősei és karakterei sajátos módon aktualizálódnak egyes helyi kultúrákban az adott társadalmi és politikai viszonyok között, az egyik legszínesebb példája a népi igazságosztó kalandhősök alakváltozata. Az 1950-es és 1960-as évek kalandfilmjei és sorozatai nyugaton és keleten egyaránt előszeretettel építettek törvényen kívüli igazságosztók történeteire. Robin Hood kalandjai az 1950-es évek közepétől előbb a brit nézők körében, majd a nyugati és amerikai piacon, utána pedig a szocialista világ képernyőin arattak sikert. Nem sokkal később Tell Vilmos hőstetteit és tévedhetetlenül célra tartó nyílvesszőit követték nézők milliók világszerte. Robin Hood figuráját a kardforgató kalandhősök tévésorozatairól könyvet író James Chapman az ideológiailag legrugalmasabb hősök egyikének nevezte. A jobboldal számára Robin Hood patrióta harcos és a korona elkötelezett híve, a baloldal számára a kiszolgáltatott, egyszerű nép védelmezője és képviselője. A második világháború utáni évtizedekben, a nemzeti függetlenségi és felszabadító mozgalmak idején nemcsak a képernyőkön, hanem a valóságban is szép számban bukkantak elő népi igazságosztó hősök, felkelők, gerillák és partizánok. Talán nem véletlenül ebben az időben születtek a brit marxista történész, Eric Hobsbawm írásai a „társadalmi banditáról”: arról a törvényen kívüli lázadóról, aki rablóból nem pandúr lesz, hanem a kiszolgáltatottak hőse. Hobsbawm leírását történeti kontextusban sokan kritizálták, a populáris kultúrában keringő népi hős figurák szempontjából azonban évtizedek óta jó inspirációnak és analógiának tűnik. Pancho Villa, Billy, a Kölyök, Sztyenka Razin vagy Rob Roy – a sor szabadon bővíthető, és nemcsak régebbi western és paraszti társadalmak törvényen kívüli hőseivel (Hosbawm teóriája annak idején a paraszti társadalmakról szólt), de akár mai, városi népi banditákkal. És itt nem is feltétlenül a viszkis rablóra, hanem mondjuk A nagy pénzrablás (Money Heist) kapitalista gépezetet és államhatalmat támadó, szabad rablóira érdemes gondolni, akik ugyan saját jólétüknek is igyekeznek megágyazni, de a globális dolgozó osztályokat képviselve leckéztetik meg a kortárs neoliberális rend urait.

A népi hős figurájára a háború utáni magyar szocialista ideológia és populáris kultúra egyaránt szívesen épített. Látszik azonban a különbség a kommunista hatalomátvétel ideje, a negyvenes évek végének filmje és a hatvanas évek elejének szocialista népszerű kultúrája között. A negyvenes évek végén készült, Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezte Ludas Matyi főhőse harcias proto-szocialista lázadó, harsányan kikel a népnyúzó gazdagok ellen. A szocialista Ludas Matyi figurája korai osztályharcos figura, és ekként stilizálódik népi hőssé. A hatvanas évek elején A Tenkes kapitánya már távol tartja magát az osztályharctól. A népnyúzó nemesek helyett inkább az osztrák tisztek a fő ellenfelek: a társadalmi konfliktust a patrióta függetlenségi csatározás háttérbe szorítja, bár teljesen el nem tünteti. Jellemző, hogy a sorozat első epizódja az ostoba és öntelt Eberstein ezredes megleckéztetésével indít, míg a társadalmi és osztálykonfliktusokat (a szegények kiszolgáltatott helyzetét) későbbi epizódokban hozza játékba a sorozat.

A Tenkes kapitánya Eke Mátéja nem volt egyedi és egyedüli „társadalmi bandita” a korszak kelet-európai népszerű (tévé)kultúrájában. A litván Tadas Blinda történetét a szovjet időkben minisorozat (de már a XX. század elején színmű), a rendszerváltás után többek között rockopera, majd újabb film dolgozta fel. A szlovák Jánosik kalandjai a hatvanas évek elején csehszlovák játékfilmben, majd 1971-ben lengyel sorozatban kerültek elő – pontosan mutatva azt is, hogy egy-egy népi hős szegénylegény miként tud több nemzeti kulturális emlékezeti mintában kitüntetett szereplő lenni. Betyárok, hajdúk, kurucok, szegénylegények történelmi azonosítása vagy kalandos-ideológiai nagy családba szervezése (Tadas Blinda mint a litván Robin Hood) persze csak sok túlzással és a történelmi kontextust, a helyi értékeket elegánsan háttérbe szorítva lehetséges. Ez is része annak, ahogy a kalandtörténet közösséget teremt. Hősök és nézők közösségét.

Ahogy arról már szó volt, a kalandfilm- és kalandsorozat nagyon sok ponton átfedésben volt és van a történelmi filmmel, a kosztümös műfajokkal és az irodalmi adaptációkkal. A szerelemben, háborúban és utazások során próbatételeket kiálló kalandhős különböző hátterek és eltérő kulturális regiszterek előtt és között tudott szabadon közlekedni – akár a magyar tévékultúrában. Míg A Tenkes kapitánya a vagány népi hős kalandjaira, a pár évvel később készült Rózsa Sándor (1971) a betyárvilág akkurátus felidézésére összpontosított. Hasonlónak tűnő téma, eltérő eszközökkel. A Rózsa Sándor esetében az irodalmi klasszikus nézőket lekötő, látványos adaptációja volt a cél, nem lekezelve az ifjúsági kalandfilmként címkézett Tenkest, mégis, más regiszterbe helyezve az új produkciót. A Szinetár Miklós rendezésében, komoly költségvetéssel készült sorozat alapja Móricz Zsigmond Rózsa Sándor-regényei közül az első kötet, a Rózsa Sándor a lovát ugratja volt. A nagy apparátussal leforgatott, tizenkét részes sorozat nem akcióközpontú, hanem ráérősen meséli újra a móriczi Rózsa Sándor-legendáriumot. Sok belső monológgal, a környezet és a közeg bemutatásával dolgozik. Előkerülnek természetesen a betyárkalandok és Rózsa szerelmi históriái, de alaposan betekintünk a szegedi urak lakomáinak és a tanyavilág nincstelenjeinek világába is. Azok a nézők, akik A Tenkes kapitányához hasonló szórakoztató kalandtörténetet vártak, valószínűleg csalódtak. Ugyan a sorozat kapcsán sokaknak inkább a tájszólásos beszéd használata és ennek Hofi Géza által elővezetett elhíresült paródiája ugrik be („Jött vörös főcsősz Gödöllőről. Fröccsöt hörpölt. Rögtön vörös nőt dögönyözött ötször. Döngölt földön hörgött, nyögött, gyönyörködött. Jövő őszön jött vörös nőből öt vörös csősz-kölök.”), Szinetár sorozata a kalandtörténet és az irodalmi hagyomány, illetve a folklorisztikus közegábrázolás kombinációja miatt is érdekes. A hazai populáris kultúra azonban a rendszerváltás után már nem ezekre az aspektusokra volt fogékony. A Rózsát alakító Oszter Sándor Árpa Attila Argo-filmjeiben Tejesemberként került elő, Antal Nimród A viszkisében pedig biztonsági őrként idézte meg korábbi szerepét és kapcsolt újabb szemeket a kulturális idézet-láncba. A betyártörténetek és a betyárvilághoz is kapcsolható irodalmi adaptációk mindazonáltal nem tűntek el az ezredforduló utáni magyar mozgóképkultúrából. Novák Emil a 2000-es évek elején hatrészes tévésorozatban, illetve annak moziváltozatában dolgozta fel a bakonyi betyár, Sobri Jóska legendáriumát. Az alföldi tanyavilágot, illetve Móricz műveit (bár nem a betyárokra és a betyáridőkre koncentrálva) Vitézy László tévés adaptációi idézték meg (A Hortobágy legendája, Égi madár, Pillangó, A galamb papné, A fekete bojtár).

Világutazó kalandorok

A kalandtörténet lényegi hozzávalói közül a hadakozás és a románc bőséggel megjelent A Tenkes kapitánya és a Rózsa Sándor epizódjaiban. Az utazás inkább csak annyiban, hogy az igazságosztó hősök szinte folyton úton voltak, bujkáltak és menekültek az utánuk csörtető perzekutorok és labancok elől. Ez utóbbi elem, tehát a kalandtörténet világfelfedező és világot leíró, panorámikus és egzotizáló lehetőségei a hetvenes évek más magyar tévés sorozataiban bukkantak felszínre. Ezek az alkotások a hazai terepet részben elhagyva produkciós szempontból, de témájuk okán is tágabb terepen mozogtak. Olyan történeteket meséltek és olyan hősökhöz fordultak, akik vagy több nemzet és nemzeti kultúra szempontjából is érdekesek lehettek, vagy a maguk fikcióvilágában az egyetemességet mutatták be. A sorból az első a XVIII. század világutazó felvidéki nemeséről, a frissen filmre vitt Hadik Andráshoz hasonlóan szintén huszárkapitány Benyovszky Móric életéről a hetvenes évek első felében magyar-csehszlovák koprodukcióban készített sorozat volt. A birtokait egy családi viszály miatt elveszítő Benyovszky bejárta Lengyelországot, harcolt az orosz cári haderők ellen, elhurcolták Szibériába, majd megjárta Franciaországot és Madagaszkárt, egyszóval jelen volt a XVIII. század majd összes nagy európai birodalmának színterén. A sorozat Benyovszkyja nyughatatlan és az igazságtalanság ellen mindig kiálló hős, akit elvei mellett egykori barátjával folytatott hadakozása vezérel. A sorozat a nagyszabású, világutazó kalandtörténetbe így tudja a politikai mellé a személyes motivációt is beépíteni. A Vivát, Benyovszky! (1973-75) koprodukciós logikája szemérmesen (avagy trükkösen) oldja meg a nemzeti hovatartozás kérdését: abban a jelenetben, amelyben az orosz kormányzó nemzetiségéről kérdezi Benyovszkyt, a magyar változatban ő magyarnak, a csehszlovákban szlováknak vallja magát. Az Igor Ciel és Várkonyi Gábor által jegyzett sorozat Jožo Nižnánsky könyvén alapul, de alapulhatott volna más feldolgozáson, például Jókai Mór regényes Benyovszky-életrajzán. Jozef Adamovič Benyovszkyja ugyan lehetett volna karizmatikusabb, a csehszlovák-magyar sorozat mégis tanulságos darabja a soknyelvű és sokirányú, transznacionális Benyovszky-legendáriumnak, és példája annak, ahogy a romantizáló szemlélet a történelmi eseményeket és alakokat a kalandvezérelt fikció szolgálatába állítja.

Fiktív hősök esetében azért egy fokkal könnyebb a helyzet, ott szabadabban mozog a hőst formáló és fantasztikus kalandokat teremtő fantázia – persze Benyovszky élettörténete rengeteg fikciós kalandtörténettel felvehetné a versenyt (sokak szerint a világutazó saját maga is komoly szerepet játszott mozgalmas portréja kialakításában). Még jó, hogy a Vivát, Benyovszky! nem az egyetlen kalandsorozat a hetvenes évek magyar tévékultúrájában. A világutazó felvidéki kisnemes regényes kalandjai mellett számos olyan is akadt, amely fiktív hősök nagyszabású nemzetközi kalandjai révén színesítette a magyar televíziós kalandsorozatok univerzumát.

A hetvenes évek magyar tévés fikciójának az adaptációk, a történelmi témák és a kalandos történetek voltak a húzóágazatai. Jelenidőben játszódó sorozatok is készültek, de a figyelem középpontjában irodalmi klasszikusok míves adaptációi és múltidéző midcult alkotások álltak. A hatvanas évek látványos presztízsfilmjeinek hulláma a hetvenes években lassan, de biztosan átgördült a televízióba. A korszak egyik emblematikus rendezője, Zsurzs Éva egyaránt jegyzett akár irodalmi alappal bíró kalandtörténeteket (A koppányi aga testamentuma, A törökfejes kopja) és minuciózus adaptációkat (A fekete város, Abigél). A hazai irodalmi klasszikusok mellett azonban ebben az időben az egyetemes (európai) szórakoztató és presztízsirodalom hazai tévés változatai is elkészültek, olykor komoly nemzetközi koprodukciókban. Ennek a trendnek a kalandsorozatokkal kombinált külön fejezete három Verne-adaptáció: a Markos Miklós által rendezett A dunai hajós (1974); a részben Magyarországon, hazai alkotók és színészek közreműködésével forgott Sztrogoff Mihály (1975), illetve a nemzetközi koprodukcióban, Bujtor István főszereplésével készült Sándor Mátyás (1979).

Amikor tehát a magyar midcult és szórakoztató film- és televíziós kultúra Kádár-kori hagyományaira gondolunk, nem csak a Jókai-filmek és sorozatok hullámára, hanem a „francia Jókai”, Jules Verne magyar vonatkozású regényeinek adaptációira is érdemes figyelnünk. Verne, akit magyarosított névváltozatban Verne Gyulaként már több-kevesebb sikerrel próbált honosítani a népszerű kulturális képzeletvilág, rendkívül jó forrás, ha a XIX. század második felének rendkívüli utazásait, kalandorok kalandos történeteit és ügyes kezű feltalálók talányos, jövőbemutató találmányait akarjuk szemügyre venni. A Verne-regények a helyszínek és történetek tekintetében majdnem tökéletesen lefedik a XIX. századi Európa térképét; főképp kulturális és képzeletbeli térképét – annak minden kulturális vakfoltjával és irányultságával. 

A magyar kalandsorozat-történelemben a Verne-adaptációk a nemes kalandor hőstípusának alakváltozataival írják be magukat. Ezek a szereplők nem elnyomott társadalmi rétegeket képviselnek, és nem a gazdagokat szipolyozzák. Nem is (feltétlenül) lázadnak, bár a különféle politikai rendekkel gyakran kerülnek konfliktusba. Igazságszeretetük és nyughatatlanságuk a mozgatórugó, és e kettő kombinációja a dinamikus elegy. A dunai hajósban az elnyomott bolgár közösség szabadságvágyának támogatása és a nagy utazás kalandja (a Duna forrásától eljutni annak torkolatáig) egyszerre teremt lehetőséget egy széles kulturális panoráma felvázolására és a pikareszk bűnügyi-politikai-szerelmi kalandsorozat színre vitelére. Markos Miklós sorozatában az álidentitásokat felvevő szereplők változatos csapata kerül elő: van közöttük álruhás rendőrfelügyelő, kém, rabló, szabadságharcos és bandita. A pár évvel később készült Sztrogoff Mihály részben idehaza forgott, de a történetnek magyar vonatkozásai lényegében nincsenek és a sorozat társadalmi töltete is vékonyabb. Verne azon regényeinek egyikén alapul, amelyben nem a lázadók segítése a hős indítéka, hiszen a lázadó tatárok földjére titokban utazó cári futár kalandjait követjük. A Sztrogoff Mihály az orientalizáló narratíva masszív példája, a következő, magyar részvételű nemzetközi Verne-adaptáció, a Sándor Mátyás azonban már a XIX. század második felének Habsburg-ellenes függetlenségi mozgalmainak közepébe repíti a nézőket. Bujtor István a Sztrogoff Mihály magyar változatában a főhős szinkronhangját adta, a Sándor Mátyásban azonban már ő a főszereplő, a Magyarország függetlenségéért küzdő és a bécsi udvar bosszúja, valamint bérgyilkosai elől menekülő erdélyi nemes. A hetvenes évek legvégén készült sorozat sikeres nemzetközi presztízsprodukció volt, melyet koprodukciós szempontból a következő években magyar és nyugat-európai együttműködésben készült zeneszerző-életrajzi sorozatok követtek (Liszt, Wagner, Bach). A kalandsorozat műfaja azonban egy időre háttérbe szorult. Betyárok, hercegek, grófok, kalandorok és katonák helyett a nyolcvanas évek magyar sorozatai a hétköznapok és a jelen idő konfliktusaiban akarták újra megtalálni a hőseiket.

A szöveg a NKFI által támogatott, 135235-as számú, A magyar népszerű film és tévékultúra a szocializmus idejétől napjainkig című kutatás keretében készült.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2023/06 12-15. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15741

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -