|
|
|
MoziDerült égből apuVarró Attila
Demain tout commence –
francia, 2016. Rendezte: Hugo Gélin. Írta: Jean-André Yerles és Mathieu
Oullion. Kép: Nicolas Massart. Zene: Rob Simonsen. Szereplők: Omar Sy (Samuel),
Clémence Poésy (Kristin), Antoine Bertrand (Bernie), Ashley Walters (Lowell). Gyártó:
Mars Film / Vendôme Production. Forgalmazó: Vertigo Média. Szinkronizált. 95 perc.
A
globális filmiparban ritkaságnak számít, hogy egy mexikói kishalra csapjon le
egy remake-alapanyagra éhes filmnemzet cápája, ám a 2013- as No se aceptant
devoluciones óriása sikere Latin-Amerika, sőt az Egyesült Államok piacán
kétségkívül elég erős vérszagnak bizonyult, hogy a mindenevő török újrafilmesek
mellett a franciák nagyvadját is bevonzza. A Derült égből apu esetében
azonban az EU-komformitás pont azokat az (többnyire kétes) érdemeket hántotta
le az alapfilmről, amelyek az óceánon túli spanyolajkú közönséget szíven és
bukszán találták: a teleregényeket meghazudtoló klisékaraktereket (a szívtelen yuppi-anyát
sebzett lelkű mártírrá, az álnok leszbikus élettársat decens fekete vőlegénnyé,
a tahó havert érzékeny meleg baráttá konvertálva), a bumfordi
társadalomkritikát (középpontban a mexikói-amerikai ellentétekkel) és a
politikai korrektséggel véletlenül sem vádolható alapkonfliktust, amelyhez
képest a Kramer kontra Kramer állítólagos antifeminizmusával kész
nőmozgalmi propagandának tűnhet.
Életvidám,
felnőni képtelen francia férfihősünk ugyanis fejlődéstörténete során nem egy
exdrogos, homoszexuális karriernőtől kénytelen megvédeni hétéves kislányát (a
kőkemény kulturális sokkot jelentő londoni száműzetésben), akit születése után
nála felejtett az anyaság terhével szembenézni képtelen egyéjszakás szerető.
Grélin verziójában két, önzéssel és felelőtlenséggel egyformán vádolható ember
vetélkedik a tüneményes gyermek kizárólagos felügyeleti jogáért, így az
alapfilm sarkított karaktereiből fakadó összes konfliktust erőltetett
megoldásokkal (hol véletlenek, hol félreértések) kell megfelelő mederben
tartani, hogy a történet eljuthasson a kétségtelenül megrázó (bár ugyancsak
finomabbra hangolt) végső fordulatig. A végeredmény így épp olyan felemás, mint
a Május 35. pepita kislánya: bájos poénjait és szép metaforáit a mexikói
papától örökölte, drámai mélységét és erős színészeit a francia anyától kapta,
ám színei nem olvadnak egységes árnyalatba.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 8 átlag: 4.63 |
 |
|
|
|
