DVDPopsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással)!Soós Tamás Dénes
Popstar:
Never Stop Never Stopping – amerikai, 2016. Rendezte: Akiva Schaffer és Jorma
Taccone. Szereplők: Andy Samberg, Jorma Taccone, Akiva Schaffer. Forgalmazó:
GHE-Bontonfilm. 87 perc.
Bár a
kritikák rendre a Justin Bieber-generáció Spinal
Tapjeként emlegetik, ami a nyolcvanas évek glam rockja helyett a 2010-es
évek nem kevésbé nevetséges popzenéjét figurázza ki, a Popsztár sokkal inkább a Braindead
című, a testrablós sci-fit a politikai szatírával elegyítő sorozattal rokon.
Persze nem a téma vagy a stílus állítja őket párhuzamba, hanem az alkotók
dilemmája: hogyan parodizáljuk a valóságot, amikor a valóság már önmaga
karikatúrájává vált? A Braindead az
amerikai választási kampány mögött nem az emberi hülyeség és cinizmus, hanem
agyevő űrbogarak munkáját sejti meg, de a megzabált agyú és ezért
radikalizálódó politikusoknak sincsenek felháborítóbb húzásai, mint a
valódiaknak. Donald Trumpnál pedig csak Justin Bieberre nehezebb rátromfolni,
aki az Anne Frank Múzeum vendégkönyvébe azt írta, „Anne nagyszerű lány volt.
Remélhetőleg belieber lett volna
belőle.” [Így hívja az énekes a rajongóit.] Lehet olyan poént írni, ami ennél
többet árulna el a tiniidol iskolázottságáról és kulturális érzékenységéről?
Egyáltalán: mit ér a szarós vicc, amivel a Popsztárban
erre reagálnak, ilyen töménységű tragikomédia árnyékában?
Nyilván
semmit, de ettől még jó film a Popsztár,
mert az alkotók hamar rájönnek, hogy nincs értelme Justin Biebert parodizálni
(ezt a feladatot elvégzi a narcisztikus autotune-sztár maga), és inkább a
celebházasságokkal, a műmacsó rapzenével, vagy éppen a legutóbbi albumát
iPhone-okra kérdezés nélkül rátöltő U2-val viccelődnek. A film minden rétegének
élvezetéhez sajnos elengedhetetlen a kortárs popzene ismerete, de a Popsztár akkor igazán humoros, amikor
nem hírességeket, hanem jelenségeket parodizál. A szoftpornóként előadott, a
szexről mégis virágnyelven beszélő szerelmes popdalokat (amik nem várt
politikai gellert kapnak a nettó zseniális Fuck
Bin Ladenben), a reality tévé-kultúrát, vagy épp azt, ahogy a fehér előadók
évtizedek óta újrahasznosítják az afro-amerikai zenéket (erre reflektál, hogy
csak híres fekete előadók, Mos, 50 Cent, Usher nyilatkoznak arról, hogyan
változtatta meg életüket a filmbeli fehér rapzenekar, a Style Boyz). A történet
ugyan az emelkedés-bukás-emelkedés bejáratott narratíváját követi, de a
kiszámítható fordulatokért kárpótolnak a tökéletes popslágerek, amiket
összehozott a filmet rendező, író és a főszerepeket eljátszó Lonely Island
humoristatrió. Andy Samberg, Jorma Taccone és Akiva Schaffer a Saturday Night Live-ban fejlesztették
tökélyre a zenés karikatúrarajzolást, és egész estés filmjük csúcspontjait is
ezek a pimasz (és pimaszul ragadós) dalok adják, amikben nemcsak azt sikerül
megmutatniuk, milyen röhejes, de azt is, milyen szórakoztató tud lenni a
popzene.
Extrák:
előzetes.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 7 átlag: 8.57 |
 |
|
