|
|
MoziVaianaZsubori Anna
Moana – amerikai, 2016.
Rendezte és írta: John Musker és Ron Clements. Zene: Mark Mancina, Lin-Manuel
Miranda és Opetaia Foai. Gyártó: Walt Disney Pictures. Forgalmazó: Forum Hungary.
Szinkronizált. 103 perc.
A Vaiana (leánykori nevén: Moana),
egy kalandvágyó polinéz bakfis kalandjait mutatja be, amelyek során egyrészt
isteneket kell megtalálnia, másrészt hercegnő elődei példáját követve önmagát
(ámbár ezt az örökséget tagadja az egérgyár, sőt maga a hősnő is, kikérve
magának a „hercegnő” titulust). A Disney stúdió legújabb alkotását rendezőként
Ron Clements és John Musker alkotópárosa jegyzi, akik többek közt egy olyan
klasszikus megszületésénél bábáskodtak, mint a Disney reneszánsz kezdetét
jelentő A kis hableány – nem meglepő
tehát sem az egzotikus óceáni környezet, sem pedig az abból elvágyódó hősnő
szerepeltetése. Míg azonban Ariel túl a vízen a szárazföldre vágyik, addig
Vaianát éppen a zátony mögött elterülő óceán hívja. De ami ennél lényegesen
jelentősebb különbséget eredményez a két hősnő reprezentációjában, az a filmek
között eltelt 27 év szemléletváltása a női szereplőket és szerepeket illetően.
Ariel egyetlen – a feminista kritikusok által oly sokszor támadott – célja,
hogy eljusson az emberek világába, ahol feleségül mehet szívszerelméhez, az anti-Ariel
Vaiana küldetése ezzel szemben, hogy faluja megmentésre érdekében visszaszerezze
Te Fiti istennő termékenységet hozó szívét – amit egy polinéz Herkules-Thor
félisten lopott el, hogy hőstetteit gyarapítsa.
Egyértelmű tehát, hogy
Mickey mágikus birodalmában igyekeznek alkalmazkodni a való világ változó
trendjeihez. Noha Vaiana mind identitástudat, mind külalak terén eltér a
korábbi Disney hercegnőktől, a cselekmény mégis nagyban követi a klasszikus
modellt. Megvannak az elmaradhatatlan vicces mellékszereplők, a hősök időről időre
továbbra is dalra fakadnak (némelyikük meglehetősen erőltetettre sikeredik,
lásd a jamaikai Tamatoa rák feltűnését, aki nem több Sebastian szörnyváltozatánál),
miközben a történet valódi konfliktusok nélkül marad – így aztán hiába a
meseszép animáció, a varázslat elmarad.
Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 3 átlag: 3.33 |
 |
|
|
|