KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
   2017/január
VILÁGFELFORDULÁS
• Gyenge Zsolt: A halál oka: kapitalizmus Én, Daniel Blake
• Schubert Gusztáv: Mennyei felfordulás Az ifjú pápa
• Géczi Zoltán: Fehéren izzó gyűlölet Amerikai szélsőségesek
• Baski Sándor: Buborékok és barikádok Közélet a világhálón
• Varró Attila: Árvák a sztrádán Két amerikai road movie
MAGYAR KRIMI
• Sepsi László: Dögkeselyűk Új magyar bűnfilmek
• Kránicz Bence: Ezer jagelló Cop Mortem
• Schreiber András: A testület nyomoz Kádár-kori magyar krimik
• Csiger Ádám: Itt élni totál szívás Aranyélet 2. évad
• Vajda Judit: A mozdony füstje Halj már meg!
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Fekete sors Beszélgetés Vranik Rolanddal
A KÉP MESTEREI
• Ádám Péter: Kamera vállon, fény semmi” Raoul Coutard 1924-2016
ÚJ RAJ
• Forgács Iván: Esőfelhő New Yorktól Szkopjéig Milcso Mancsevszki játékfilmjei
• Pethő Réka: A naplóírás művészete Új raj: Xavier Dolan
• Jankovics Márton: Keresztkérdések az iskolapadban Mártírok
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Törött teknőcpáncél alatt A vörös teknős
• Orosz Anna Ida: A komfortzóna határán Anilogue 2016
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Az idő tükröződései Gdynia
• Horeczky Krisztina: A reményről Verzió
• Vincze Teréz: A törölt busani vonat Busan
KÖNYV
• Barkóczi Janka: Kettős látás Gelencsér Gábor: Váratlan perspektívák
• Kolozsi László: Filmrendszer-gazda Varga Balázs: Filmrendszerváltások
KRITIKA
• Szalkai Réka: Vivaldi után szabadon Kaliforniai álom
• Varró Attila: Lázadók a Lázadók között Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet
MOZI
• Baski Sándor: Sárkány közeleg
• Vajda Judit: Őrült boldogság
• Simor Eszter: Egyesült Szerelmes Államok
• Kránicz Bence: Utazás apánkkal
• Kránicz Bence: Utazás apánkkal
• Tüske Zsuzsanna: Szövetségesek
• Soós Tamás Dénes: A fegyvertelen katona
• Hegedüs Márk Sebestyén: Underworld: Vérözön
• Sepsi László: A démon arca
• Parádi Orsolya: #sohavégetnemérős
• Forgács Nóra Kinga: Hóesés Barcelonában
• Huber Zoltán: Hivatali karácsony
• Zsubori Anna: Vaiana
• Alföldi Nóra: A pótolhatatlan Werner doktor
• Varró Attila: Derült égből apu
DVD
• Pápai Zsolt: Rideg világ
• Benke Attila: A homár
• Soós Tamás Dénes: Popsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással)!
• Kránicz Bence: Batman: A köpenyes lovagok visszatérnek
• Kovács Patrik: Beépülve – Az Escobar-ügy
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Animáció

Anilogue 2016

A komfortzóna határán

Orosz Anna Ida

Zsigerig hatoló, provokatív animációs mesék a 14. Anilogue fesztiválon.

 

A hazai közönség minden bizonnyal a holland Oscar-díjas rendező, Michael Dudok de Wit első egész estés rendezését, A vörös teknőst várta a legjobban. Jól jelzi ezt, hogy ugyan az Anilogue mellett már az október végi Mozinet Filmnapokon is el lehetett csípni a Cannes-ban díjazott (jelentős részben a kecskeméti rajzfilm stúdióban gyártott) francia–japán filmet, illetve januártól itthon is moziforgalmazásba kerül, ennek ellenére az Anilogue valamennyi nagytermes vetítésére kígyózó sorokban vártak az emberek. (A filmről szóló kritika a 38. oldalon olvasható.)

 

*

 

Némileg A vörös teknős robinzonád-történetéhez hasonlít a francia Jean-François Laguionie ötödik egész estés animációs mozija, a Louise a parton, ám a francia rendező az allegórikus mesét jóval meghittebb, életszagúbb világba helyezte. A történet egy idős hölgyről szól, aki egy tengerparti üdülővároskában ragad az utószezon végén, miután lekési az utolsó vonatot a városba. A télvíz idejére teljesen elnéptelenedett helyen a valóság alól kicsúszik a talaj, és az idős asszony számára egy különös, a lét és nemlét között húzódó átmeneti állomássá változik, ahol két beszélgetőtársa egy idős kutya és egy katonapilóta fán csöngő csontváza. Az élet és halál közötti határmezsgyén – akárcsak Ingmar Bergman gyönyörű klasszikusában, a modern tér- és időkezeléséről ismert A nap végében –, megelevenednek Louise emlékei, képzeletben újralátogatja gyerekkorának helyszíneit, majd amikor a valódi nyár beköszöntével ismét visszatérnek a nyaralók, ő már az elmúlás dimenziójának megtapasztalásával mosolyog a tengerparti zsibongókra.

A francia Franck Dion A fej eltűnik (Une tête disparaît) című, letisztult stílusú 3D-s kisfilmjének főhőse szintén egy idős hölgy, aki, Louise-zal ellentétben épp fordítva, a nagyvárosból tart vonattal a tengerpartra egy fiatalabb, szigorú tekintetű nő kíséretében. Az idős hölgy különös ismertetőjele, hogy fejét a hóna alatt hordozza, és rettentően bosszantja, sőt, egyenesen menekül az őt mindenhová kísérgető és egy városi galamb ideges tekintetével követő fiatalasszony elől – aki ráadásul anyának szólítja. Az öregkori szenilitás metaforájaként is felfogható film a beteg ember szemszögéből érzékletesen és, nem mellesleg, szórakoztatóan mutatja be a szellemi leépülést. A sokszorosan díjnyertes francia rendező filmje idén Annecyban megkapta a legjobb rövidfilmnek járó Kristály-díjat.

 

*

 

Az animációs technika színvonalát tekintve ugyan nem a legkiemelkedőbb alkotás Penny Lane amerikai dokumentumfilmes Ez őrület! (Nuts!) című egész estés filmje, de kétség kívül az egyik legszórakoztatóbb volt a 14. Anilogue-on látottak közül. A film a dokumentumfilmek tényfeltáró alaposságával térképezi fel egy méltatlanul elfeledett polihisztor, egy bizonyos John R. Brinkley életét. Vagy, ahogy a film leírása szól: „életének majdnem teljes igazságát”. A gazdasági válság sújtotta Amerikában a 20-as években kecskehere-implantációs műtétekkel, rádiócsatorna-alapítással, hírlevelek gyártásával a szegénysorból felkapaszkodó, sokoldalú férfi az amerikai „self-made-man” prototípusa, aki önerejéből hatalmas vagyonra és az emberek fölötti befolyásra tett szert. Penny Lane filmje nem véletlenül kapta meg a Sundance fesztiválon a legjobb vágásért járó díjat, hiszen főszereplőjének „munkamódszeréhez” hasonlóan zseniálisan felépített és előadott történetvezetéssel előbb piedesztálra emeli a hivatalosságok által méltatlanul lenézett zsenit, hogy végül minél magasabbról tudja letaszítani a kamudoktor tündérmeséjét.

„Ez őrület!” – visíthatnánk a spanyol Alberto Vázquez nyers humorú, víziószerű filmjei láttán is, amelyekben a lepusztult, poszt-apokaliptikus tájba bizarr módon illeszkednek cuki, ám az élet által megviselt állathősei. Legújabb rövidfilmjével (Decorado) a közönségdíjat, első egész estés, Pedro Riveróval közös rendezésével (Pszichonauták, az elveszett gyerekek / Psiconautas, los niños olvidados) pedig az Anilogue nagydíját elhozó alkotó filmjei ugyanabban a disztópikus világban fogantak. A Decoradóban a főhőssel együtt nem tudjuk eldönteni, hogy a bizarr, metszetszerű tájkép és benne a robotszerűen mozgó alakok valósak-e, vagy csak díszletek. A Pszichonauták főszereplői, három kiskamasz, felkerekednek, hogy a minden tekintetben teljesen lezüllött szigetről, ahol élnek, elmeneküljenek a tengeren át egy szebb világ reményében. Ám, ahogy a Decorado romantikus metszetgrafikái közül sincs menekvése a főhősnek, úgy a pszichonauták is örök kárhozatra vannak ítélve az ökológiai katasztrófa sújtotta szigeten.

A nézői komfortzónát teszteli a svéd Joanna Rytel is, aki Tüzelő anyák (Moms on Fire) című filmjével elhozta az Anilogue legjobb rövidfilmjének díját. A kisrealista bábfilm egy szociográfiai film hatásosságával szembesít bennünket két utolsó hónapos kismama mindennapjainak rögvalóságával. Az anyai szerep szentségének és szépségének illúziójával való leszámolást segíti a bábfigurák külalakja is, akik durvák, piszkosak, torzak.

Tóth Luca Superbiájában a karakterek bizarr anatómiai felépítésén keresztül (izmos mellű amazonok és satnya, feminin alkatú férfiak) beszél hangsúlyosan a nemi szerepek kritikájáról.

 

*

 

A francia Sébastien Laudenbach első egészestés rendezése szintén felkavaró hatású, ám Alberto Vázquez vagy Joanna Rytel filmjeivel ellentétben felemelő élménnyel is kecsegtet. A rendező párperces versfilmjeiben kísérletezte ki azt az absztrakt, pár ecsetvonással felskiccelhető, jelzésértékű animációs nyelvet, amit most A levágott kezű leány egész estés adaptációjában alkalmazott. A gyönyörű Grimm-mese, ahogy arra a címéből is következtetni lehet, vérfagyasztó és brutális. A moralitásjáték kezdetén a szegény molnár örök gazdagságért cserébe felajánlja az ördögnek a lányát, akit, mivel szeplőtelenül tiszta, a gonosz nem tud magával ragadni, viszont innentől kezdve a lánynak egész életében bujdosnia kell új gazdája elől, aki folyamatosan új és új alakban keseríti meg az életét. A bátran lecsupaszított látványvilág nemhogy eltávolítaná a nézőt a történettől, hanem az mintha még inkább a bőre alá hatolna, és segítségével előtérbe kerül a történet allegorikus értelme.

Theodore Ushev bolgár származású kanadai rendező is egy mesét választott legújabb filmje alapjául. A vak Vaysha, amely idén bekerült az animációs rövidfilmek tízes Oscar-előválogatásába, a kortárs bolgár író, Georgi Gospodinov metaforikus novelláján alapul. A film, A levágott kezű lányhoz hasonló módon, erős grafikai stilizációval erősíti fel a történet elvont értelmét. A címszereplő lány különleges képessége/betegsége, hogy egyik szemével csak a múltat, a másikkal csak a jövőt képes látni, így lehetetlen számára a jelent megtapasztalni. A filmben Ushev a rá jellemző, digitálisan létrehozott litográfiaszerű képekkel dolgozik.

Laza ecsetvonásokkal operál a Dániában élő izraeli rendező, Uri Kranot legújabb, a politikai egyenlőtlenségekre finoman rezonáló animációs dokumentumfilmetűdje is, a Meddig, nem sokáig (How long, not long). A film Martin Luther King „How long, not long” címen elhíresült 1965-ös beszédének részletéből indul ki, amelynek hatását erőteljes, lassan építkező, ritmusos zenével teszi egyetemessé. Ezt az univerzális, a közvetlen valóságtól elemelt jelentést valósítja meg a képek szintjén is, amikor a világ különböző helyszínein készült archív mozgóképeket, dokumentumképeket, privát felvételeket fest át és illeszt egymás mellé, és azzal, hogy minden egyes fotografikus képen otthagyja az alkotói kéznyomát, elemeli őket a valóságtól.

Az európai animációs rendezőóriások, Dudok de Wit, Laguionie, Franck Dion technikailag nagyívű, magával ragadó szellemű produkciói mellett az Anilogue-on bemutatott friss nemzetközi animációs termés meglepetésfilmjei megvalósításukban lazák, kézművesek, tartalmilag nyersek és szókimondóak voltak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/01 40-42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13014