MoziKosokKolozsi László
Hrútar – izlandi, 2015. Rendezte és írta:
Grimur Hákonarson. Kép: Sturla Brandth Grovlen. Zene: Atli Örvarsson.
Szereplők: Sigurdur Sigurjónsson (Gummi), Theodór Júliusson (Kiddi), Charlotte
Boving (Katrin), Jon Benonysson (Runólfur). Gyártó: Netop Films. Forgalmazó:
Mozinet Kft. Feliratos. 93 perc.
Az alig több mint
háromszázezres Izlandon mindenki pontosan ismeri a családfáját, számon tartja a
közelebb és távolabbi rokonokat, vagyis az ország inkább hasonlít egy nagy
családra, mint egy spontán létrejött közösségre. A Kosokból nem csak az derül ki, hogy ez nem jelent mindenképpen és
feltétlenül jó viszonyt, hanem az is, hogy a családfakutatás gerjedelméből részesülnek
a haszonállatok is: az is nyilván van tartva, melyik juh, melyik alomból
származtatható, kik a közös ősök. Gummi, a szakállas, kissé a télapót idéző
pásztorcsalád sarj, részesül a modernizált Izland szűkös örömeiből: komolyzenét
hallgat, van fürdőszobája, a többi falubéliéhez hasonlító kőháza, fűtött
csűrje, összkomfortos birkaólja, de a külsőségeken kívül nem sok nyomát lelni
fel a változásoknak. Minden olyan, mint évszázadokkal korábban. Gummi olyan
szeretettel öleli a birkáit, mintha rokonai lennének. Márpedig egy olyan
életben, melynek középpontjában az állat áll, mi sem lehet fontosabb egy
állatszépségversenynél. A helyi versenyen Gummi kosa a szintúgy pátriárkaszerű,
szintén vörös szakállas, Kiddi birkájával szemben marad alul. Ez a sérelmének
eredője, ez a drámai csata kezdete. Kiddi és Gummi, bár testvérek, negyven éve
nem beszélnek egymással. Gummi nem tudja elviselni a vereséget, és surlóvész
jeleit kreálja a győztes állatra.
Hákonarson filmjében a vész
olyan lesz, mint egy önbeteljesítő, végzetes jóslat. Minél jobban elfajul a
testvérek küzdelme, minél inkább magukra maradnak, minél vadabb lesz az izlandi
táj, annál inkább hat a történetük ősi, bibliai történetként. Mintha az ősatyák
földjén járnánk. A tél is olyan, mintha az ősidőkből jönnének viharai. Súlyos
ősi, gyönyörű történet a Kosok.
Izlandi megváltástörténet. Istenek nélkül.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 24 átlag: 6.92 |
|
|