MoziRagyogó nekropoliszTeszár Dávid
Rak ti Khon Kaen – angol-francia-koreai-thai,
2015. Rendezte és írta: Apichatpong Weerasethakul. Kép: Diego Garcia.
Szereplők: Jenjira Pongpas (Jenjira), Banlop Lomnoi (Itt), Jarinpattra
Rueangram (Keng), Petcharat Chaiburi (Tet). Gyártó: Kick the Machine / Match
Factory. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos.
122 perc.
Az egyedülállóan
eredeti, thaiföldi Apichatpong Weerasethakul életművében az Arany Pálmával
jutalmazott Boonmee bácsi, aki képes
visszaemlékezni korábbi életeire (2010) jelentett látványos váltást a
korábbi, ismétlésekre és/vagy ellentétekre épülő, kísérletező kedvű
játékfilmjeihez képest. Míg a Boonmee
bácsiban a címszereplő emlékeire alapozta az elbeszélő játékfilm kereteit
jócskán szétfeszítő, elvarázsolt meséjét, a Ragyogó
nekropolisz esetében immár (legalább) három szereplő álmait, emlékeit és
gondolatait fűzi egybe a rendező a játékidő előrehaladtával egyre nehezebben
elkülöníthető módon.
Az eddigi művei
ismeretének fényében meglepően nézőbarát, akár már követhetőnek is nevezhető „sztori”
szerint egy falusi iskolát rögtönzött kórteremmé alakítanak át, miután a
közelben dolgozó katonákon rejtélyes aluszékonyság lesz úrrá. Egyikőjükhöz,
Itthez egy önkéntes ápolónő (Jen) érkezik, míg a többi baka családtagjai
fájdalmát egy fiatal médium, Keng enyhíti, aki képes tolmácsolni a napokat
végigalvó férfiak álmait.
Weerasethakul legújabb,
líraian finomra hangolt alkotásában ismét kéz a kézben jár a banális és a
mágikus: az ősi királysírokra épült iskola terében összefolyik az idő, a
mitikus múlt szereplői (laoszi hercegnők) keresetlen természetességgel tűnnek
föl és társalognak Jennel, Itt pedig a médium lány testét kölcsönvéve számol be
az álmairól az anyáskodó természetű, együttérző ápolónőnek. A thai művész
méltóságteljesen lassú, kontemplatív mozijának statikus totálképei a tökéletes
szinkronicitás állapotát rögzítik, amelyben a múlt és jelen ugyanúgy átjárható,
mint a hétköznapi, konszenzuális valóság és a szellemvilág dimenziója. A
légies-lebegő, melegszívű Ragyogó
nekropolisz szereplői zen-mestereket meghazudtoló derűt és életszeretetet
árasztanak; több ízben nem is válaszolnak egymásnak, csak némán mosolyognak
(akár Buddha, aki tudta, hogy a személyesen átélt, közvetlen tapasztalás
igazsága a kimondás pillanatában véleménnyé silányul). A „ki alussza kinek az
álmát?” örök rejtvénye végül megfejtetlen marad, de Weerasethakul munkáiban soha nem a válaszadásra megy ki a játék.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 34 átlag: 5.71 |
 |
|
