KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
   2015/december
MŰVÉSZMOZI
• Földényi F. László: Mozisirató Újhullámok után
• Harmat György: A sorsüldözött sátán és a felelőtlen angyal Citti és Davoli a Pasolini-filmekben
• Nagy V. Gergő: Lomha svenk Abel Ferrara: Pasolini
• Hirsch Tibor: A zseni, akinek nem akaródzik feltámadni Eisenstein Mexikóban
• Szalkai Réka: ¡Que viva Eisenstein! Beszélgetés Peter Greenaway-jel
FILM + ZENE
• Ádám Péter: Az utca királynője Édith Piaf 100
• Géczi Zoltán: Egyenesen a gettóból Hip hop és film: Straight Outta Compton
ÁZSIAI PANORÁMA
• Stőhr Lóránt: Távoli képek, csendes életek Tajvani hullámok – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Takács Ferenc: „Lajos, te maradj ki a történelemből!” Anyám és más futóbolondok a családból
• Gelencsér Gábor: Túlélet Hajnali láz
• Kránicz Bence: A mosónő érzékisége Szerdai gyerek
• Kovács Bálint: Valaki éjszakára Az éjszakám a nappalod
FILMISKOLA
• Soós Tamás Dénes: „Korlátok helyett mértéket állítani” Beszélgetés Aczél Petrával és Antalóczy Tímeával
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Kisiklott hétköznapok Gdynia
• Szabó Ádám: Nőt és gyereket soha Sitges
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Mindörökké tizenkettő R. L. Stine: Libabőr
• Jankovics Márton: A képzelet szökevényei Rob Letterman: Libabőr
KÖNYV
• Zalán Vince: Api könyve Jankovics Marcell: Lékiratok
• Kelecsényi László: Lexikon gyanánt Gelencsér Gábor: Forgatott könyvek
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: Bukarest árnyai Árnyak/Umbre
KRITIKA
• Varró Attila: Írás a falon 007 Spectre – A Fantom visszatér
• Baski Sándor: Tavaly Svájcban Ifjúság
MOZI
• Teszár Dávid: Ragyogó nekropolisz
• Barkóczi Janka: Cowboyok
• Kolozsi László: Kosok
• Kovács Kata: A kórus
• Baski Sándor: Login
• Tüske Zsuzsanna: A szerelem útján
• Forgács Nóra Kinga: A tengernél
• Kránicz Bence: Az ételművész
• Sepsi László: Szemekbe zárt titkok
• Vajda Judit: Újra együtt
• Sándor Anna: A kis herceg
• Varga Zoltán: Rendkívüli mesék
• Simor Eszter: A szüfrazsett
• Varró Attila: Az éhezők viadala – Kiválasztott
DVD
• Pápai Zsolt: Ex Machina
• Czirják Pál: Rettegett Iván I–II.
• Varga Zoltán: Torrente Gyűjtemény
• Fekete Martin: A WikiLeaks-botrány
• Soós Tamás Dénes: Sötét helyek
• Kránicz Bence: Tökéletes hang 2
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Gdynia

Kisiklott hétköznapok

Pörös Géza

Ezelőtt 41 évvel indult Gdanskból a lengyel filmek fesztiválja.

 

Idén kerek évfordulót ünnepeltek a tengermelléken, ahol szeptember 14. és 19. között rendezték meg a 40. Gdyniai Filmfesztivált. Az elsőre még 1974-ben Gdanskban a Technika Házában került sor, a jubileumra kiadott múltidéző kézikönyv szerint azon Jerzy Hoffman Özönvíz-adaptációja nyerte el az Arany Oroszlánokat, Zanussi Illuminációja pedig különdíjat kapott a Jerzy Kawalerowicz által elnökölt zsűritől. Eleinte kétévente tartották meg a rendezvényt, ám 1981 után a hadiállapot miatt kényszerű szünet következett, s csak 1984-ben nyílott lehetőség a folytatásra. 1988-ban került mai helyére a fesztivál, amelynek a tárgyévben Krzysztof Kie¶lowski (Rövidfilm az ölésről, Rövidfilm a szerelemről) volt a főhőse, de itt került nyilvánosság elé Agnieszka Holland évekig betiltott Magányos nő című alkotása is.

A száz évvel ezelőtt még egyszerű halászfalu azóta igazi fesztiválvárossá nőtte ki magát, minden év hozott valami újat, szállodák és mozik épültek, felújították a fesztivál egyik otthonául szolgáló Zenés Színházat, idén pedig már egy filmiskolát, kávézót, DVD és könyvesboltot is magában foglaló elegáns filmcentrum fogadta a látogatókat.

Gdynia most is tiszteletre méltóan gazdag programmal hozakodott elő, a vendég ezúttal Litvánia volt, de szokás szerint külön szekciót kaptak a fiatalok, a rövidfilmek, a lengyel vonatkozású művek, a háború előtti filmkincsek éppúgy, mint néhány felújított klasszikus. És természetesen számos workshop, kiállítás, könyvbemutató és koncert között választhatott az, akinek a filmkinálat aznap éppen szűknek bizonyult.

Ami az 56 benevezett filmből kiválasztott, 18 műből álló idei versenyprogramot illeti, egészében elmondható, hogy az idei termést is több nemzedék egyidejű jelenléte, a tematikai és stílusgazdagság, továbbá a világképek sokfélesége jellemzi. A lengyel filmet hosszú ideig jellemző múltidejű tematika ezúttal csak három alkotásban volt jelen, közülük a tekintélyes életművel bíró, 1983 nehéz napjaiban a leváltott Andrzej Wajda helyett a Lengyel Filmművész Szövetség elnökének konszenzussal megválasztott Janusz Majewski Excentrikusok, avagy az utca napos oldalán (Ekscentrycy, czyli po słonecznej stronie ulicy) című fél-retrója el is nyerte az Ezüst Oroszlánokat az Allan Starski vezette zsűritől. Majewski műve az ötvenes évek végét idézi meg, amikor Lengyelországban (és kismértékben a vasfüggöny mögötti térség más országaiban is) a szabadságvágyat és a ránk parancsolt valóság elleni érzelmi lázadást a jazz testesítette meg. A rendező szerint a jazz volt az ő nemzedékük vallása. A történet arról szól, hogy 1957-ben Fabian (Maciej Stuhr), a háborús veterán hazaérkezik Angliából egy igazi amerikai meseautóval. Zenekart alapít, együttesük pillanatok alatt népszerű lesz, Benny Goodman és Duke Ellington muzsikája feltartóztathatatlanul hódít, még a helybéli rendőr is velük játszik. Aztán Fabian megismerkedig a gyönyörű Modestával (Natalia Rybicka), ettől kezdve jó ideig a szerelem, a tánc és a jazz aranyozza be a hétköznapokat, mígnem egy szép napon a titokzatos Modesta eltűnik az életéből. Ki volt ő? Kémnő? Valakiknek a megbizottja? Majewski filmjében minden múlékony, a szerelem is, a politika is, csak a zene örök, no meg a csillapíthatatlan vágyódás a falon túli világra.

A legtöbb film, szám szerint tíz, a hétköznapok emberének kisvilágát ábrázolta, a szerzők ebben a közegben fedeztek fel érdekes, mulatságos vagy drámai tartalmakat. Mint például a 2007-ben a Négy éjszaka Annával című remekléssel reaktivizálódott s most másodvirágzását élő Jerzy Skolimowski különdíjas 11 perce, amelynek minden fölöslegtől legallyazott és feszesre vágott, hol egymás mellett futó, hol lazán egymásra utaló epizódjait nem oksági kapcsolatok, hanem a véletlenek által teremtett rejtélyes társítások kötik össze. Több kritikus, köztük Tadeusz Sobolewski szerint is a nyolcadik évtizedét taposó Mester a tempó és a feszültség tűréshatárig való fokozásával voltaképpen a hollywoodi akciófilmet parodizálja, s Skolimowski nem is tagadta a kritikus megállapításának jogosságát. A rendező egy interjúban azt is elmondta, hogy mivel minden epizód a matéria költői sűrítését igényelte, ennek következtében nem a forgatás, hanem a vágás volt művének legnehezebb munkafázisa. A minél pontosabb és erőteljesebb hatás érdekében valamennyi epizódból több verzió készült, s csak a legsikerültebbek kerültek bele a filmbe. Formai igényesség terén a költőként és festőművészként is számottevő életművel rendelkező Skolimowski nem ismer tréfát.. Ő már azt is tudja, hogy nem kell mindig nagyot mondani, néha elég, ha néhány percig elidőzünk az élet hol derűs, hol megható, hol abszurdba forduló képtelenségeinél, amelyeket nevezhetünk csodáknak is. Így eltűnődhetünk a börtönviselt hotdog áruson, amint éppen négy murisan egyformán öltözött apáca kívánságait teljesíti, a féltékeny férjen, aki azért lohol újdonsült – s éppen egy amerikai producer heves udvarlását fogadó – felesége randevújának helyet adó szállodába, hogy elejét vegye az esetleges tragédiának, mivelhogy a pezsgőbe, amibe az imént beleittak, előzetesen altatót kevert. De van a filmben gyónni készülő drogdealer, pornófilmet néző szerelmespár és akadályokba ütköző mentőscsapat is. Skolimowski előítélet nélkül, főlényes szakmai tudással és biztos ízléssel használja a digitális köznyelv eljárásait, ha kell lassít, ha kell gyorsít, megállít és felnagyít, hogy a párhuzamosan futó történetek mozaikkockáiból a végén összeálljon egy nagyváros, a mai Varsó mozgóképi szimfóniája. Erőfeszítései nem maradtak visszhangtalanok, a lengyel filmszakma ezt a filmet nevezte be a jövő évi Oscar-díjra.

A migráns sorsnak, mint az életkörülmények gyors megváltozásából és a kultúrák különbözőségeiből fakadó próbatételeknek az ábrázolása több filmnek is tárgya volt, egyebek között az Elzbieta Benkowska, Lukasz Ostalski és Michal Wawrzecki alkotta debütáns szerzőhármas Új világ című művének, amely három olyan külföldi fiatal portréját mintázza meg, akiknek Lengyelország jelenti az ígéret földjét. Dariusz Gajewski Idegen égboltjában (Obce Niebo) viszont minden másképpen van, ennek hősei külföldön próbálják megtalálni a maguk jobb világát. A rendező bő tíz esztendeje, hogy függetlenként nagydíjat nyert Varsó című vallomásos opuszával, aztán elkészítette bécsies hangulatú lírai stílustanulmányát, a Kuka úr tanácsait (2007), most pedig a változatosság kedvéért egy feszesen szerkesztett thrillerrel állt elő. Az Idegen égbolt elején egy Svédországba költözött fiatal lengyel házaspár szokványosnak tetsző mindennapjai bontakoznak ki a vásznon. Messziről látszik, hogy valami nincs rendben köztük. A fociedző férj, Marek (Bartlomiej Topa) gondolatai mindig másutt járnak, ami nem csoda, hisz örökké időzavarban van, innen-onnan ellopott idejét szeretőjénél tölti. Basia (Agnieszka Grochowska), a feleség tisztában van a számára megalázó helyzettel, néha kitör belőle az indulat, szakításra azonban sem ő, sem a férje nem gondol. Már csak a mindkettőjük által egyformán imádott gyermekük, Ula érdekében is igyekeznek uralkodni érzelmeiken. A gyereket persze nem lehet becsapni, az elfojtott, feldolgozatlan feszültségek következtében a kislány szétszórttá válik, az órán figyelme rendszeresen elkalandozik. Ekkor lép a képbe Anita (a szerepet a Bergman Fanny és Alexanderéből ismert Ewa Fröling alakítja), a helybéli gyermekvédelmis, aki mézes szavakkal arra bátorítja a gyanútlan kislányt, hogy egy készülék segítségével bármikor hívja, ha a szülők veszekednek, vagy ha valami veszélyt észlel maga körül. Ula egyszer őszintén, ám meggondolatlanul megnyomja a gombot, minek következtében rögtön beindul a betűhív jogi mechanizmusok gépezete. A gyermeket a hatóság elveszi a szülőktől, nevelőszülőkhöz adja, s ettől kezdve a sokktól letaglózott Marekék csak hosszas procedúra után, akkor is megalázó körülmények között, tanúk jelenlétében és csak rövid időre találkozhatnak gyermekükkel. Gajewski rendkívül meggyőzően ábrázolja, hogy jóság és szív híján a formállogikailag kifogástalan jogrend miként fordul eredeti célja ellenébe s válik az érintettek számára igazságot nélkülöző pokollá. Mert Anita vélhetően jót akar, amikor védence vélt érdekében az első gyanús jelre lecsap, ám úgy akarja megmenteni a kislányt, hogy fájdalmat okoz neki és szeretteinek. Gajewski azt is látja, hogy a kifogástalan alakiság hátterében a személyes tapasztalat hiánya és ennek kompenzációja működik, mivelhogy Anitának nincs gyereke. Aztán a minden feltételnek megfelelt nevelőszülők! Előírásszerűen pedánsak, sótlanok és érzéketlenek, ugyanakkor ott van bennünk az ugrásra kész vadállat is. A legnagyobb fájdalmat Basiának, az édesanyának kell elviselni, akinek azt kell megtanulnia, hogy akkor is faarcot vágjon, amikor a megaláztatások hatására a legszívesebben üvöltene. Az édesanyát játszó Agnieszka Grochowska remekel a szerepben, el is nyerte érte a legjobb női alakítás díját.

Az Idegen égbolthoz hasonlóan a másodfilmes Kinga Debska művében is a környezet drámai megváltozása indítja el a bonyodalmakat. Az Ezek az én lányaim (Moje córki krowy) történetében a szülők/nagyszülők halálos betegsége borítja fel a három nemzedékből álló család addigi békés életét s készteti helytállásra a két lányt, Martát és Kasiát. Kettejük közül Marta (Agata Kulesza) volt mindig a család bezzeg gyereke. Ő volt a szép, az okos, az ügyes, nem véletlen, hogy országos hírű tévésztár lett belőle, akiért rajonganak hívei. Testvére, Kasia (Gabriela Muskala) kevésbé sikeres, tanárként dolgozik egy iskolában, örökké frusztrált, otthon pedig, hogy neki is legyen valami öröme, pipogya és örök lúzer férjét egzecíroztatja. A család mindennapjai eszményi tárgyul szolgálnának egy folytatásos szappanoperához – a kedélyes és csehesen derűs mozzanatok rendre helyet is kapnak a szomorú alaptörténetben –, ám a FAMU-n végzett Kinga Debska magasabbra teszi a lécet. A rendezőnőt az érdekli, hogy a hétköznapok rutinra és megszokásokra épülő folyamatának megszakadásakor hogyan állnak helyt hősei. A váratlan helyzethez ezúttal is a határozott karakterrel bíró Marta nő fel, aki egyetlen szempillantás alatt válik ünnepelt dívából kötelességét azonnal megértő gyermekké. Ő az aki, ha tudná, legszívesebben magára venné édesanyja keresztjét. Agata Kulesza – akit az elmúlt évek remek alakításai, azon belül az Ida világsikere után most megérdemelten tenyerén hord a szakma és a média, egymás után kapja a szerepeket, a női magazinok tele vannak vele – ezúttal is mer fájdalomtól megtört arcú, szenvedő ember lenni, aki az utolsó evilági pillanatig anyja mellett marad.

Amíg az előbbi filmekben a vaksors, illetve a szereplők kisebb-nagyobb drámai vétségei indítják el a bonyodalmakat, a svéd állampolgárságú, de a lodzi főiskolán végzett, s ez idő szerint Lengyelországban élő Magnus von Horn Svédországban játszódó Betolakodó (Efterskalv) című, a legjobb rendezés és a legjobb vágás díjaival kitüntetett filmje azt a kérdést feszegeti, hogy van-e visszatérés a halálos bűn után, létezik-e irgalom és megbocsátás? A rendező nemzeti identítását azért részleteztük, mert némelyekben a fesztiválon is felmerült, hogy akkor a Betolakodó most lengyel film vagy svéd? A sajtótájékoztatón a fiatalember frappáns választ adott: története ugyan svéd, de a filmezést lengyel mesterektől tanulta.

A történet egy svéd tanyán és annak szomszédságában játszódik, ide tér vissza egy gyilkosságot követő börtönbüntetés után a tizenéves John (Ulrik Munther). A rendező rövid, tőmondatszerűen szikár beállításokkal építkezik, a magyarázkodást mellőzi, szerkesztésmódját inkább a kihagyásos, mint a bőbeszédű elbeszélésmód jellemzi. Az apa Martin (Mats Blomgren) a földművesek kemény és egyhangú életét éli, naphosszat kint van a földön, utána közös étkezés a családi asztalnál, ahol több a csönd, mint a szó, s ha mégis mondanak valamit egymásnak, akkor szavaik katonásan rövidek. Ez a visszafogott és kopár verbalitás a hősök közötti bensőségesség hiányára, a kapcsolatok szegényességére utal. Este tévét néznek. A munka és a háztartás gépesített, a komfortos és tágas lakásban, csakúgy, mint az öltözködésben a bevásárlóközpontok által diktált egyenízlés uralkodik. Ez idő szerint minden kockás: az ing is, az abrosz is, még a táj is. Néha elmennek a közeli hipermarketbe, ahol egy hétre való félkész ételt pakolnak a kocsiba. A film nem árulja el, hogy mi volt John bűne, csak azt látjuk, hogy a fiút iskolatársai nem veszik vissza maguk közé. A menzán kiütik az ételt a kezéből. A fiú egy ideig állja a pofonokat, mindent megtesz azért, hogy elfogadtassa magát régi barátaival, ebben még a tanárok is segítenek neki, de a többiek egy lány kivételével hajthatatlanok: nem képesek a megbocsátásra. Magnus von Horn filmje túlmutat a svéd valóságon s általános látmagyarázat igényével lép fel: ahol szeretetlenség és érzelemszegénység van, ott a bensőségnek kevés hely jut. Enélkül pedig nincs, vagy legalábbis elviselhetetlen az élet.

Mintha csak ez utóbbi állítás lenne a kiindulópontja Malgorzata Szumowska Test (Cialo) című alkotásának is, amely a berlini legjobb rendezőnek járó díjat követően most Gdyniában elnyerte az Arany Oroszlánokat is, mintegy megkoronázva a rendezőnő eddigi pályáját. Szumowskát főiskolás kora óta mindig egyéni hangú, szuverén látásmódú tehetségnek tartották, aki ezzel a fődíjjal immáron a protokoll szerint is a lengyel film legjobbjai közé került. Szumowska úgy teremt hősöket és úgy fon köréjük történeteket, hogy a narráció minden szintjén meghökkent. Szereplői furcsa, rendhagyó szerzetek, rendszerint foglalkozásuk sem szokványos, ráadásul bizarr szenvedélyek tartják őket fogva (prostituált diáklány, meleg pap). A Test alapötletét az adta, hogy hogyan lehet ábrázolni az embernek a tulajdon testéhez való viszonyát, s ezen keresztül bemutatni valami szokatlant a kortárs Lengyelországból. Ebben a filmben egy özvegy halottkém (Janusz Gajos, a legjobb férfialakítás díja) és félárva lánya, Olga (Justyna Suwala) él egymás mellett egy lerobbant varsói tömbházban. Az apa foglalkozásától motiváltan is alkoholista, a lány pedig anorexiás, nincs kibékülve magával, szebb akar lenni, mint amilyen, a tömegmédiumok által terjesztett ideálokat követve mindenféle reformételeket vesz magához, mignem egyszer annyira rosszul lesz, hogy kórházba kerül. A két ember nem figyel egymásra, alig találkoznak. A csonka család lelki deformációja összefügg a feleség korai halálával, Olga el is mondja, hogy apját egyrészt anyja halála miatt utálja, másrészt egyszerűen azért, mert van. Ekkor jelenik meg életükben Anna (Maja Ostaszewska), a terapeuta, aki gyorsan felméri a helyzetet s családterápiát ajánl az apának. A prokurátor ezt először visszautasítja, mi több, lányát még húsvétra is bent tartatja a kórházban, hogy ez alatt ő összejöjjön egy hölgyismerősével. (A barátnőt játszó Ewa Dalkowska egy meztelenül előadott pazar táncjelenettel teszi teljessé a groteszk testportrék sorát.) Szumowska persze azt is észreveszi, hogy bizony a jótündérnek is megvan a maga keresztje. Annát egyszer már torkon vágta az élet, amikor gyermekét elvesztette, azóta borjúnagyságú kutyájával él a szűk lakásban. Bár csinos, nőiességét szemérmesen elrejti. Hangsúlyozottan előnytelen ruhákat visel, s ezekben kifejezetten esetlennek látszik, karikatúraszerűen bukdácsol, amikor séta közben az utcán a nála erősebb kutyát megpróbálja valahogy visszafogni. Süt belőle a magány, de minden arc felragyog, amikor rosszul szocializált gyermekeket és felnőtteket vezet rá a teli tüdővel való légzésre, a szabad lélekkel artikulált szavakra, a nagyobb szabadság felszabadult ízére. Ezek az ő győztes pillanatai. Terápiájának az az alapja, hogy kapcsolatot tud teremteni a paciensek elhunyt hozzátartozóinak lelkével. Ez a motívum rendezői kommentár, hisz a lengyel hitéletben mindig is megtalálható volt az ilyenfajta rendhagyó, a nagy egyházak tanításaival nem mindig harmonizáló spiritualitás igénye. Mindenesetre Anna eljárása beválik, Olgáékon is tud segíteni, a film végén először jelenik meg önfeledt és felszabadult mosoly a hősök arcán.

Már vége felé közeledett a fesztivál, amikor az utolsó munkanap reggelén megérkezett a lesújtó hír: váratlanul elhunyt Marcin Wrona, a lengyel film középnemzedékének egyik sokra hivatott egyénisége. A negyvenkettedik életévében járó rendező önkezével vetett véget életének. A tragédiát azért is fogadta értetlenül a megdöbbent közönség, mert Wrona tehetséges és sikeres szerző volt, a fesztiválon bemutatott Démon című filmjét előtte Torontóban is jól fogadták, és sokáig itt is az esélyesek között emlegették. A Démon úgy kezdődik, hogy Pyton (Itay Tiran), az angol fiatalember Lengyelországba érkezik, hogy feleségül vegye a szépséges Zanetát (Annieszka Zulewska). A lakhelyül kiszemelt falusi ház udvarán azonban az építkezés során emberi csontok kerülnek elő. Wrona a titkokkal teli, máig elintézetlen múlt megidézésében tudatosan épít a zsidó folklór Dybbukjára, amely az ember lelkét megszállva tartó nyugtalan, rosszabbik ént jelenti. Rendszerint ott jelenik meg, ahol valamilyen bűnt valakik valamiért eltitkoltak. Akárcsak előző művében, a nálunk is bemutatott Keresztelőben, Wrona itt is kiaknázza a társadalmi rítusokban, ebbben az esetben a falusi lakodalomban rejlő narrációs élethetőséget. A rítus ugyanis kész kompozíciójával öntőformát ad, másrészt mozgósítja és felszabadítja az alkotói képzeletet. Számos kritikus vélte úgy, hogy a Démon gondolati izgalma és kimunkált, érett kompozíciója révén Marcin Wrona legjobb műve lett. Ezért is volt annyira megrendítő a bizonyosság, hogy ez az igéretes pálya immár nem folytatódhat tovább. Maradt a zavart csönd, no meg a váratlan halálokat körüllengő titok: „Amilyen valóban vagy, nem tudjuk” – énekelte a gálán Jonasz Kofta dalát Stanislawa Celinska. Pontos szavak. Maradjunk mi is ennyiben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/12 40-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12504