KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
   2015/december
MŰVÉSZMOZI
• Földényi F. László: Mozisirató Újhullámok után
• Harmat György: A sorsüldözött sátán és a felelőtlen angyal Citti és Davoli a Pasolini-filmekben
• Nagy V. Gergő: Lomha svenk Abel Ferrara: Pasolini
• Hirsch Tibor: A zseni, akinek nem akaródzik feltámadni Eisenstein Mexikóban
• Szalkai Réka: ¡Que viva Eisenstein! Beszélgetés Peter Greenaway-jel
FILM + ZENE
• Ádám Péter: Az utca királynője Édith Piaf 100
• Géczi Zoltán: Egyenesen a gettóból Hip hop és film: Straight Outta Compton
ÁZSIAI PANORÁMA
• Stőhr Lóránt: Távoli képek, csendes életek Tajvani hullámok – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Takács Ferenc: „Lajos, te maradj ki a történelemből!” Anyám és más futóbolondok a családból
• Gelencsér Gábor: Túlélet Hajnali láz
• Kránicz Bence: A mosónő érzékisége Szerdai gyerek
• Kovács Bálint: Valaki éjszakára Az éjszakám a nappalod
FILMISKOLA
• Soós Tamás Dénes: „Korlátok helyett mértéket állítani” Beszélgetés Aczél Petrával és Antalóczy Tímeával
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Kisiklott hétköznapok Gdynia
• Szabó Ádám: Nőt és gyereket soha Sitges
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Mindörökké tizenkettő R. L. Stine: Libabőr
• Jankovics Márton: A képzelet szökevényei Rob Letterman: Libabőr
KÖNYV
• Zalán Vince: Api könyve Jankovics Marcell: Lékiratok
• Kelecsényi László: Lexikon gyanánt Gelencsér Gábor: Forgatott könyvek
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: Bukarest árnyai Árnyak/Umbre
KRITIKA
• Varró Attila: Írás a falon 007 Spectre – A Fantom visszatér
• Baski Sándor: Tavaly Svájcban Ifjúság
MOZI
• Teszár Dávid: Ragyogó nekropolisz
• Barkóczi Janka: Cowboyok
• Kolozsi László: Kosok
• Kovács Kata: A kórus
• Baski Sándor: Login
• Tüske Zsuzsanna: A szerelem útján
• Forgács Nóra Kinga: A tengernél
• Kránicz Bence: Az ételművész
• Sepsi László: Szemekbe zárt titkok
• Vajda Judit: Újra együtt
• Sándor Anna: A kis herceg
• Varga Zoltán: Rendkívüli mesék
• Simor Eszter: A szüfrazsett
• Varró Attila: Az éhezők viadala – Kiválasztott
DVD
• Pápai Zsolt: Ex Machina
• Czirják Pál: Rettegett Iván I–II.
• Varga Zoltán: Torrente Gyűjtemény
• Fekete Martin: A WikiLeaks-botrány
• Soós Tamás Dénes: Sötét helyek
• Kránicz Bence: Tökéletes hang 2
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

007 Spectre – A Fantom visszatér

Írás a falon

Varró Attila

A tömegpusztítás rémét felváltja a megfigyelésé.

 

A szűk tíz esztendeje bemutatott Casino Royale nem csak a Bond-franchise-t helyezte zsírúj és kőkemény alapokra, de traumatizált főhősével és klausztrofób világával egyfajta zászlóshajója lett a tömegfilmes kalandzsánereket megreformáló drámai látásmódnak a Nolan-féle Sötét Lovagtól a 2007-es western-revivalig (Börtönvonat Yumába, Jesse James meggyilkolása, Seraphim Falls). A 2012-es Skyfall Sam Mendes jóvoltából tovább szorította a hurkot a 007-es nyakán, egyfelől lappangó családi drámával, másfelől erős szimbolikával rálicitálva a Campbell-előd primér szenvedélyfilmjére, plusz híven megőrizve a Brosnan-féle akcióközpontúsággal szembeforduló thriller-stratégiát, amelyben a látványos nyitóakcióból fokozatosan jutunk el a hamisítatlan feszültségfináléig. Az idei Spectre nem hoz meglepetést, Mendes precíz ikerfilmet állít a sikeres nagytesó mellé. Több pénzből, egzotikusabb helyszíneken és a széria egyik legjobb pre-credit akciószekvenciájával: Bond ismét saját sötét énjével kerül szembe, a főgonosz személyes motivációja ezúttal is testvérféltékenység (M pótmamája után az Octopussy-novella egyetlen mondatából kerekített nevelőapához kötődően), és a feszes thriller-zárlat Bond múltjának újabb állomását pusztítja el (ősi családi lakot követően a „sötét középkort” jelentő régi munkahelyet). Mendes következetesen kíséri végig hősét a kárhozat útja után a szabadság útján, amelyet a Craig-szériában újraírt zsánerarculattal való leszámolás állomásai szegélyeznek.

A soron következő 25. Bond-film kihagyhatatlan ziccert kínál az újraindítások korában a Craig-modell átrajzolására – vélhetően fiatalabb sztárral, erősebb látványtechnikával és kirobbanóbb akciókkal, még mielőtt a huszonéves közönségnek végleg leragadna a szeme a két és fél órás ügynökeposzoktól. A Spectre reboot-pilótája ennek a váltásnak ágyaz meg: elsősorban a teljes filmet behálózó halál-tematikával, amelyet már a film enigmatikus mottója („A halottak élnek”) és a mexikói Holtak Napjára helyezett nyitány is jelez: a „Kísértet” nevű globális terrorszervezetet kihalt hó/homoksivatagokban kutató főhős megbízását a halott M-től kapja, élőholtak vezetik nyomra (golyóra váró feleség, megmérgezett gonosztevő), a karjába omló nőket halottaktól ragadja el (újdonsült özvegytől friss árváig), majd a rejtélyes főgonoszról is kiderül, hogy a múlt sötét kísértete. A mexikói merénylet hosszú beállításos, lenyűgöző eleganciával kivitelezett bravúrja a Casino Royale-ban megalapozott imázs szépséges halotti beszéde (a későbbi akciók már kivétel nélkül a Bourne-féle gyorsmontázsos, közelképes biztonsági játékok palotában, luxusvonaton, sivatagi bázison), 007-es hősünknek ebből az old school világból kell kilépnie, különben maguk alá temetik romjai – a megváltó szerelem (Seydoux durcás fruskájával donna Bellucci helyett) egy röpke évtized alatt ódonnak bizonyult celluloid-árnyékvilágból menekíti ki. Míg Campbell Fleming-adaptációja még a gyökerekhez való visszatérést jelentette a csilivili Brosnan-éra után, ez az örökség mára a főgonoszban testesül meg, annak a Blofeldnek a személyében, aki a Connery-aranykor fő emblémája lett: ezerarcú, százéletű enigmája a Spectre-ben csupán Bond monomániája, egy fikció-teremtmény, a főhős „agyában élő” szörnyeteg – totális felszámolása a jubileumi reboot-ra marad.

Ennek fényében különösen érdekes a Spectre cselekményén végigvonuló másik szimbolika, ami a látás/látvány alapmotívumára épül és főként az antagonistákhoz kötődik szemvesztésektől a központi konfliktusig. A Craig-szériában háttérbe szorult világveszély ezúttal globális kémprogram, a tömegpusztítás rémét felváltja a megfigyelésé, amit szupervoyeurök irányítanak: a monitorbázisán megbújó Blofeld (aki még a kínzást is képernyőn át végzi) és a titkosszolgálati főnök C (azaz „see”) „látnokai”. A távoli gyilkos tekintet nem véletlenül vált a posztmodern Brosnan-szérián átvonuló motívummá (lásd az Aranyszem, a Holnap markában és a Halj meg máskor pusztító hatalmú műholdjait): a puszta látványelemmé válás a legnagyobb veszély valamennyi klasszikus zsánerhős számára a CGI-érában, mert olyan távolságot teremt néző és hős között, amely felszámolja az érzelmi azonosulást, a publikum mindössze drónok harcát követi a képmezőkben. Craig Bondja ennek a műfajmentő küldetésnek vesztésre ítélt ügynökét jelenti – a képernyőárnyakról a hiteles hősök felé fordított tekintet harcosa (mint ezt Madeleine nézővé válása mutatja az apa haláljelenetétől a kínzás-jelenetig) kiürült tárral kapitulál: a Spectre végén inkább kisétál a képből, mielőtt képpé válna.

 

007 SPECTRE – A FANTOM VISSZATÉR (Spectre) – brit-amerikai, 2015. Rendezte: Sam Mendes. Írta: John Logan, Neal Purvis és Robert Wade. Kép: Hoyte Van Hoytema. Zene: Thomas Newman. Szereplők: Daniel Craig (Bond), Léa Seydoux (Madeleine), Christoph Waltz (Blofeld), Ralph Fiennes (M). Gyártó: MGM / Eon. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 150 perc.

 

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/12 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12511