Film / Regény

Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt

Introvertált melodráma

Varró Attila

A fiatal vermonti írónő első regénye egy apokalipszis sci-fi ürügyén az emberi kapcsolatok entrópiájáról mesél.

Ray Bradbury páratlanul gyönyörű sci-fi életművében is kimagaslik szépségével a Kaleidoszkóp című novella, amelynek maroknyi asztronauta hőse űrhajójuk robbanását követően pár órás szkafander-menedékébe zárva szétspriccel a világűrbe, az egyre gyengülő rádiókapcsolat révén megosztva egymással utolsó érzéseiket, gondolataikat. A kezdeti rettegés és harag entrópiáját lassanként lecsillapítja az empátia érzése és miközben a gárdát széthúzza a Nap, a Hold, a Föld, a kisbolygóövezet tömegvonzása, életük közösségben leélt, túlságosan zajos magányát felváltja az egyedüllét csendes összetartozása. Nagyrészt ugyanerről a folyamatról, az emberi kapcsolatok fontosságának teljes és reménytelen elszigeteltségben történő felismeréséről írta első regényét hetven évvel később egy huszonéves vermonti világcsavargó, Lily Brooks-Dalton, méghozzá nemcsak Bradbury választott műfajához nyúlva, de kedvenc motívumait is felhasználva a Kaleidoszkóp széteső-összeálló űrhajós-közösségétől a Néma városok elárvult férfihősén át az A világ utolsó éjszakája melankolikus apokalipszis-feldolgozásáig. Az eredeti címét (Jó reggelt, éjfél) egy másik magány-specialista írónő, Jean Rhys megrendítő kisregényétől kölcsönző Éjféli égbolt két klasszikus science-fiction toposzt sző párhuzamosan egymás mellé: egy idős csillagász-fizikus magára marad egy rejtélyes kislánnyal északi-sarki kutatóbázisán a teljes világégés után („utolsó ember a földön”), miközben egy Jupiterről hazafelé tartó hatfős expedíció megpróbál rájönni, minek köszönhetik az egyéves visszautat kísérő földi rádiócsendet („űrodüsszeia”). Ezután mindkét szálat megtoldja némi túlélő-kalanddal (legyen szó vándorlásról a jégmezőn vagy űrbéli hajójavításról), végül megfejeli egy divatos drámai fordulattal – úgy tűnik, minden együtt van tehát egy sikeres lektűrhöz, amelyből takaros Oscar-esélyes multiplex-mozit forgathat majd valami hollywoodi szerző/sztár.

Brooks-Dalton azonban alig néhány fejezet alatt világossá teszi olvasói számára, hogy sem buja műfaji örömöket, sem feszült kalandélményeket nem kínál, sőt még a nagy duplacsavar meglepetését is elveszi a kezdettől biztos kézzel adagolt információkkal. Párszáz oldalas, szűkszavú regényét leginkább „introvertált melodrámának” nevezhetnénk, ha ez a kifejezés nem lenne vaskos oximoron. Az írónő egyfajta szisztematikus dekonstrukcióként minden zsánerjelleget lehámoz a sztoriról: az űrutazás tudományos pontossággal leírt hétköznapi eseményekből áll, a világégés oly annyira háttérbe szorul, hogy még az okára sem derül fény, a kalandok minden hősiességet vagy kivételes teljesítményt nélkülöző megpróbáltatások, a csattanó ismeretében bátran sok-zsebkendősre taksált finálé pedig a szereplők érdeklődése hiányában elmarad. Nem mintha az Éjféli égbolt nélkülözné az elsöprő érzelmeket, a nagy drámai szembesüléseket, ám ezek a külvilág hidege ellen vastagon szigetelt lélekmélyekben zajlanak és jórészt tárgyilagos megállapítások tudósítanak róluk. Brooks-Dalton visszafogott lírai eszköztárát inkább a tájleírásokra tartogatja, a jégvilág és világűr szépségeinek tömör megidézésére – miként első művében, a Motorcycles I’ve Loved című önéletrajzi írásában (amely húszas évei első felének eseménytelen, keleti parti kalandozásait meséli el három egymást követő motorkerékpáron), a költői képek többnyire a természettudományok józan, racionális világából kerülnek ki, akár egy naplementénél, akár egy revelációnál bukkannak elő. Világméretű eseményekről és sorsfordító felismerésekről ilyen halkszavúan, mégis szívhez szólóan beszámolni akkor is komoly írói teljesítmény, ha ezek az események éppen az érzelemkifejezések hiányáról számolnak be, precízen tartalomhoz igazítva a formát – az pedig kivételes bravúr, hogy a sci-fi történetének egyik legmelodrámaibb és sokmázsás szimbólumot bevető haláljelenetét sem rántja földre a giccs gravitációja.

Agave Könyvek, 2020

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2021/02 52-53. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14822

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -