KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
   2021/február
MAGYAR MŰHELY
• Beck András: Eltávozott ünnepnapok Kovács Kati a filmvásznon
• Darida Veronika: „Széthull darabokra” Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Kovács Kata: Lobogó gyász Pieces of a Woman
• Erdélyi Z. Ágnes: „Gyógyíthatatlan filmes vagyok” András Ferenc portrékötet
• Szekfü András: „Egyetlen snittben!” Beszélgetés Somló Tamással – 1. rész
KORTÁRS AUSZTRIA
• Schreiber András: A boldogság hervadó virágai Új raj: Jessica Hausner
• Nemes Z. Márió: Alpesi hullahegyek Elfriede Jelinek: Die Kinder der Toten
OROSZ TITKOK
• Baski Sándor: A diktatúra modellje DAU. Natasa
• Szíjártó Imre: Szívzűrök Orosz kórházfilmek
• Schubert Gusztáv: A megszegett eskü Kosztya Proletárszkij
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Greff András: Szerelem első olvadásig Craig Thompson: Blankets – Takarók
A FILMKRITIKA KLASSZIKUSAI
• Darida Veronika: Agamben mozija Pasolini, Godard, Debord
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Nincsenek határok Nicholas Britell
FESZTIVÁL
• Pauló-Varga Ákos: Hétköznapi szorongásaink Anilogue 2020
KÖNYV
• Kelecsényi László: Baltával vágva Gál Mihály: Cezúrák és cenzúrák
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Introvertált melodráma Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt
• Fekete Tamás: A Föld hangja Az éjféli égbolt
TELEVÍZÓ
• Nevelős Zoltán: Öntudat, krónika, nosztalgia Steve McQueen: Kis fejsze
KRITIKA
• Forgács Iván: Termékenyítő esőre várva Milcso Mancsevszki: Fűzfa
MOZI
• Lovas Anna: Méz-Királynő
• Varró Attila: Kutyabaj
• Varga Zoltán: Lelki ismeretek
• Huber Zoltán: Wonder Woman 1984
STREAMLINE MOZI
• Baski Sándor: Szabad szavak
• Fekete Tamás: Vadember
• Kovács Patrik: A Breitner kommandó
• Benke Attila: Lélekvihar
• Tüske Zsuzsanna: Mezítláb a parkban
• Alföldi Nóra: Moszad
• Roboz Gábor: Bocs, hogy zavarom
• Varró Attila: Kis szemtanú
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Napos oldalak

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Mundruczó Kornéllal

„Széthull darabokra”

Darida Veronika

A Pieces of a Woman egy végzetes otthonszülés története, a gyász vakító fényében átértékelődik minden.

 

Még 2020 tavaszán, a karanténkorszak idején, láttam veled és más független alkotókkal egy beszélgetést, ahol a pandémia miatt elmaradt nagy színházi lehetőségekről (pl. az avignoni fesztiválmeghívásról) is beszéltél. Majd szeptemberben jött a Pieces of a Woman bemutatója és nemzetközi sikere. Visszatekintve milyen volt számodra a 2020-as év?

Nagyon nehéz év volt, de több okból is szerencsésnek éreztem magam. Egyrészt azért, mert pont a pandémia kitörése előtt sikerült befejeznünk a forgatást, így mire megváltoztak a körülményeink, a film már az utómunka fázisába került, valamint a film bemutatására Velencében fesztiváli hangulatban, nézők között került sor, ami egy gyönyörű élmény volt számomra. Ezeken kívül viszont minden egyes esemény a film és a színház körül virtuálissá vált, amit megélni nagyon absztrakt és egyáltalán nem könnyű.

Olvastam, hogy a film előzménye egy 2018-ban, Varsóban bemutatott színdarab volt. Mennyi maradt meg a filmben a darabból, vagy mennyire kellett Wéber Katával (a színdarab és a forgatókönyv írójával) újragondolnotok az egész történetet?

A történet lelke, a szereplői, a köztük lévő viszonyok megmaradtak, de amikor egy színdarabból film születik, az minden esetben nagyon komoly transzformáció.

Ami szintén kihívást jelentett, hogy átírjuk Amerikára a történetet, az ottani kulturális körülményeknek megfelelően, illetve hogyan lehetne egy vizuálisan érdekes filmet készíteni olyan fogalmak körül, mint a gyász, az izoláció, a túlélés. Nagyon törekedtünk arra, hogy ne csak egy olyan felvett családi dráma legyen a film, ami színházra emlékeztet, hanem egy valós moziélmény hozzunk létre.

A film végül nemzetközi koprodukcióban (az amerikai-kanadai BRON Studios és Little Lamb gyártásában, a Creative Wealth Média és a hazai Proton Cinema közreműködésével) készült el. Egyértelmű volt, hogy nem lengyel vagy magyar, hanem külföldi sztárszínészekkel (Vanessa Kirby, Shia LaBeouf, Ellen Burstyn) dolgoztok együtt?

Mi pályáztunk a Magyar Nemzeti Filmalaphoz és nem kaptunk pénzt a film elkészítésére. A lengyel színdarab kirobbanó sikere és a nézői reakciók azt erősítették meg, hogy az anyagnak van egy olyan aspektusa, miszerint a tabu megtörhető. Az előadás után sokan jöttek oda hozzánk, hogy megosszák a személyes történeteiket. Ez újra megerősítette bennem az érzést, hogy a filmet kell csinálnunk belőle. Miután elküldtük a színdarabot amerikai producereknek, meglepett minket a reakciójuk, abszolút el tudták képzeli az anyagot egy amerikai történetként. A legnehezebb része az adaptációnak, hogy az amerikai néző, az amerikai szem számára is amerikai film legyen belőle, hiszen sokszor kudarcra ítéltetett az európai rendező amerikai filmje párosítás.

Milyen élmény volt egy teljesen nemzetközi stábbal, Amerikában forgatni? Mi az, ami a legemlékezetesebb tapasztalat maradt a rövid forgatási időszakból?

Nemzetközi stábbal dolgozni nem ismeretlen számomra, hiszen az elmúlt évtizedben munkáim túlnyomó többsége külföldhöz kötődött, igaz, filmet még nem készítettem idegen országban. A legfontosabb, amit el tudok mondani, hogy meg kell bízni a helyi kollégákban, és át kell nekik adni a döntéshozatal egy részét, mert ők ismerik a saját kultúrájukat. Ez ugyanannyira igaz Amerikára, mint Németországra. Amerikában nagyon meglepő, és ez meghatározó élmény volt, hogy gyorsan kell dolgozni. Egy forgatási napon 2-3 jelenetet meg kell csinálni, az ember sokkal inkább időhöz van kötve. Tulajdonképpen ezt éltem meg a legnagyobb különbségnek.

 

Hogyan lett a film executive producere Martin Scorsese? Mit jelenthet ez a film jövője vagy a későbbi filmtervek szempontjából?

Howard Shore, a film zeneszerzője az egyik beszélgetésünk során megkérdezte, érdekelne-e engem Martin Scorsese véleménye a munkánkról. Felnevettem: hát persze, hogy érdekel. Ekkor elküldtük neki az első vágás anyagát és pár hét múlva Martin felhívott, hogy elmondja, mennyire hatott rá a film. Úgy fogalmazott „Nem annyira egy film, mint amennyire egy élmény.” Ez sokat jelentett számomra, hiszen az első pillanattól kezdve ugyanígy gondolkodtam, hogy ennek a filmnek sokkal inkább egy élménynek kell lennie, mint filmnek. Ez egy fontos megfogalmazás volt a mester részéről.

A Pieces of a Woman erősen nőcentrikus alkotás, hiszen a gyermekét elvesztő anya megoszthatatlan fájdalmának és lassú gyászfeldolgozásának a többi szereplő (köztük a férj is) csak szemtanúja lehet. Másfajta érzékenységet és empátiát kívánt ez tőled, mint korábbi rendezéseid? Miről szól számodra elsősorban ez a film?

Természetesen komolyan felmerült bennem, hogy én, mint férfi megrendezhetem-e ezt a filmet, de mivel Wéber Kata munkája egy olyan személyes történeten alapul, aminek én is részese voltam, úgy éreztem, hogy jogosult vagyok a történet megrendezésére. Ez egy nagyon női szemszögből készült munka, és valójában ez is Kata könyvének a lényege. Sok olyan folyamatot mutat és fedez fel, ami nők lelkében zajlik le. Ehhez közel kerülni és belelátni kimagasló élményt jelentett. Ez az anyag másfajta figyelmet igényelt, mint eddigi filmek, amiket készítettem.

A film elején a szülési jelenet (mely szinte „film a filmben”) minden nézőben kitörölhetetlen nyomot hagy. Ez a valósághűségében kegyetlen rész közel félórás, ami messze túl van az átlagos nézői „tűréshatáron”. Mennyiben feladata a filmnek, hogy szembe menjen minden elvárt sémával, elgondolkoztasson és provokáljon?

Azt hiszem, hogy a művészetnek feladata a provokáció, hogy kibillentse a nézői szokásokat vagy gondolkozási sémákat, amiket a társadalmi nyomás ránk kényszerít. A szülés jelenete a lengyel színdarabban majdnem dupla ilyen hosszú volt, és még így sem közelíti meg az élményt, amit az ember átél, akár apaként is a gyermekei születésénél. Legfőbb koncepciónk az volt, hogy megpróbáljuk visszaadni azt a csodát, horrort, kötődést, szeretetet, amit az ember ebben a kiemelt pillanatban átél. A forgatókönyvben is 30-35 oldal volt a szülés. Ez a „film a filmben” koncepció egyfajta monolitként nehezedik rá és támogatja a filmet és a szereplők közti viszonyokat.

A filmet a Netflix forgalmazza, ami valószínűleg nagyobb nézettséget hozhat, mint egy hagyományos filmszínházi bemutató. Mit gondolsz, a pandémia alapvetően átalakítja majd a filmnézési szokásainkat, és bekövetkezik a mozi régóta vizionált halála? Vagy a mozi a streaming szolgáltatók mellett is tovább élhet?

Én azt gondolom, hogy ez a csata már a pandémia előtt is eldőlt. Ezzel szembe kell néznünk, meg kell értenünk és használnunk kell a jövőben. A streamerek erősek, a mozinézési élmények általuk megsokszorozódnak, és az új generáció több új információt kap a mozgókép által, akár a televízióról, akár a mobiltelefonokról beszélünk, mint a könyvekből, mi pedig az új generáció felé is felelősséggel tartozunk. A mozi nem hal meg és nem is tud meghalni, a streaming nem tud közösségi élményt adni, és a filmszínházak, ha csak részben is, de megmaradnak. Az, hogy az otthoni filmnézés élménye javult, az mindenképpen pozitív folyamat. A mozi a kultúra része marad, és én mindig is rajongani fogok a mozibemutatókért.

Shia LaBeouf körüli zaklatási botrány hogyan hat ki a film bemutatására? Mi ilyen esetben a rendező felelőssége, meg kell-e szólalnia az ügyben?

Csak remélni tudom, hogy kevéssé fogja rombolni a filmünk jövőjét. Amikor elolvastam ezeket a nagyon komoly vádakat, amikkel az újságban találkoztam, akkor végtelenül megdöbbentem és nagyon fájt. Én mélyen hiszek abban, hogy minden embernek joga kell legyen arra, hogy elmondja az igazságát, és én, mint alkotó ott leszek, hogy meghallgassam őket. Az én legfontosabb szempontom a könyv megszületésének pillanatától az volt, hogy Márta gyászát a legkomplexebb, legmélyebb módon tudjam bemutatni, és ne veszítsünk fókuszt a film mélyen személyes aspektusaiból. Csak remélni tudom, hogy ez az erő és a tartalom, amit a film hordoz mindenki számára egyértelművé teszi a film készítőinek odaadását.

A Velencei Filmfesztiválon a hazai és nemzetközi stábtagokkal együtt határozottan kiálltatok az SZFE mellett. Hogyan látod most a helyzetet, üzennél valamit az egyetem polgárainak?

Én úgy látom, hogy a frontvonalak megmerevedtek, a Covid megnehezítette az oktatást, mint ahogy az életet is, és természetes, hogy az egyetem el akarja nyerni az autonómiáját. Magyarországon a jelenlegi politikai rendszerben más szabadságjogok is sérülnek, és nehéz látni amikor az ember alma matere is áldozatául válik ennek. Mindemellett a diákok kiállása és szabadságvágya reményt adó.

Ha jól tudom, Berlinbe költöztél. Jelenleg filmes vagy színházi munkákat készítesz elő? Tervezed még, hogy valamikor hazatérsz, magyar filmet forgatsz vagy magyar színházban rendezel?

Persze, természetesen, az ember nem vágja el csak úgy a gyökereit. A berlini Volksbühne meghívásának teszek eleget, ott Wéber Kata írja majd a színdarabokat, amiket én rendezek. Ez a munka mindkettőnket Berlinhez köt az elkövetkezendő öt évre. Én továbbra is szeretnék magyar filmeket és színdarabokat készíteni, viszont az elmúlt években ezeknek a finanszírozási lehetőségei ellehetetlenültek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/02 10-12. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14798