KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
   2021/február
MAGYAR MŰHELY
• Beck András: Eltávozott ünnepnapok Kovács Kati a filmvásznon
• Darida Veronika: „Széthull darabokra” Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Kovács Kata: Lobogó gyász Pieces of a Woman
• Erdélyi Z. Ágnes: „Gyógyíthatatlan filmes vagyok” András Ferenc portrékötet
• Szekfü András: „Egyetlen snittben!” Beszélgetés Somló Tamással – 1. rész
KORTÁRS AUSZTRIA
• Schreiber András: A boldogság hervadó virágai Új raj: Jessica Hausner
• Nemes Z. Márió: Alpesi hullahegyek Elfriede Jelinek: Die Kinder der Toten
OROSZ TITKOK
• Baski Sándor: A diktatúra modellje DAU. Natasa
• Szíjártó Imre: Szívzűrök Orosz kórházfilmek
• Schubert Gusztáv: A megszegett eskü Kosztya Proletárszkij
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Greff András: Szerelem első olvadásig Craig Thompson: Blankets – Takarók
A FILMKRITIKA KLASSZIKUSAI
• Darida Veronika: Agamben mozija Pasolini, Godard, Debord
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Nincsenek határok Nicholas Britell
FESZTIVÁL
• Pauló-Varga Ákos: Hétköznapi szorongásaink Anilogue 2020
KÖNYV
• Kelecsényi László: Baltával vágva Gál Mihály: Cezúrák és cenzúrák
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Introvertált melodráma Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt
• Fekete Tamás: A Föld hangja Az éjféli égbolt
TELEVÍZÓ
• Nevelős Zoltán: Öntudat, krónika, nosztalgia Steve McQueen: Kis fejsze
KRITIKA
• Forgács Iván: Termékenyítő esőre várva Milcso Mancsevszki: Fűzfa
MOZI
• Lovas Anna: Méz-Királynő
• Varró Attila: Kutyabaj
• Varga Zoltán: Lelki ismeretek
• Huber Zoltán: Wonder Woman 1984
STREAMLINE MOZI
• Baski Sándor: Szabad szavak
• Fekete Tamás: Vadember
• Kovács Patrik: A Breitner kommandó
• Benke Attila: Lélekvihar
• Tüske Zsuzsanna: Mezítláb a parkban
• Alföldi Nóra: Moszad
• Roboz Gábor: Bocs, hogy zavarom
• Varró Attila: Kis szemtanú
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Napos oldalak

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline mozi

Kis szemtanú

Varró Attila

Witness – amerikai, 1985. Rendezte: Peter Weir. Írta: William Kelley és Earl Wallace. Kép: John Seale. Zene: Maurice Jarre. Szereplők: Harrison Ford (John Book), Kelly McGillis (Rachel), Lukas Haas (Samuel), Danny Glover (McFee), Alexander Godunov (Daniel). Gyártó: Paramount Pictures. Forgalmazó: HBO. Szinkronizált. 112 perc.

 

A 80-as évek posztmodern Hitchcock-lázában, ahol thriller-auteurök serege ontotta magából a jobbnál jobb hommage-okat De Palmától Richard Franklinen át Curtis Hansonig, szinte észrevétlen főhajtás maradt a Suspense Mestere előtt az ausztrál Peter Weir álomgyári bemutatkozását jelentő Kis szemtanú, amelyet manapság – legjobb esetben – míves iparos munkának tartanak, miközben az évtized egyik legcsodásabb iskolapéldája a hollywoodi szerzőiségre. A korábban markáns látásmódú, enigmatikus művészfilmekkel hírnevet szerző Weir mintha csak Hawks láthatatlan személyességét ötvözte volna a Hitchcock-életmű központi motívumával, messze elkerülve a korszak harsány pastiche-ait: a Kis szemtanú veretes „menekülő férfi”-thrillerében minden a nézés és nézettség kettősége körül forog, miközben a történet felszíne alatt felsejlenek a sajátos Weir-víziók is.

A drogüzér kollégái elől az amish-tanyavilágba rejtőző, sebesült philadelphiai rendőrtiszt precízen illeszkedik az ausztrál rendező kortárs múltba tévedt modern hősei közé, akiket egyszerre vonz az ősi zárványvilág emelkedett szépsége és riaszt szigorú rendje, legyen szó a Last Wave ügyvédjéről vagy a Veszélyes élet évének újságírójáról – majd sorsformáló élményeik hatására „elvesztik árnyékukat”, szembenézve a munkájukból fakadó sötétebb oldalukkal: becsvággyal, önzéssel, előítéletekkel. Weir csendes tisztelettel adózik ennek az eleven múltnak, fejet hajtva a tiszta kézműves világ előtt, ahol minden csapatmunka és a feltűnés, az egyéniség látványossá tétele jelenti a legnagyobb vétket/veszélyt (miközben a legmélyebb érzelmekről csupa vizuális információ árulkodik, levetett főkötőtől csupasz kebleken át a beszédes tekintetekig). Az amishok – miként Hitchcock – úgy hiszik, amit nézel, annak a részévé válsz (akárcsak az elidegenítő hatásoktól mentes klasszikus mesemondásban), Weir azonban nem a bűntudat felől közelíti meg a filmélményt – inkább (vágy)álomnak ábrázolja, amelynek csak szemtanúi lehetnek a kívülálló hősök, egy rövidke, ám lélekemelő időre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/02 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14809