KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
   2021/február
MAGYAR MŰHELY
• Beck András: Eltávozott ünnepnapok Kovács Kati a filmvásznon
• Darida Veronika: „Széthull darabokra” Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Kovács Kata: Lobogó gyász Pieces of a Woman
• Erdélyi Z. Ágnes: „Gyógyíthatatlan filmes vagyok” András Ferenc portrékötet
• Szekfü András: „Egyetlen snittben!” Beszélgetés Somló Tamással – 1. rész
KORTÁRS AUSZTRIA
• Schreiber András: A boldogság hervadó virágai Új raj: Jessica Hausner
• Nemes Z. Márió: Alpesi hullahegyek Elfriede Jelinek: Die Kinder der Toten
OROSZ TITKOK
• Baski Sándor: A diktatúra modellje DAU. Natasa
• Szíjártó Imre: Szívzűrök Orosz kórházfilmek
• Schubert Gusztáv: A megszegett eskü Kosztya Proletárszkij
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Greff András: Szerelem első olvadásig Craig Thompson: Blankets – Takarók
A FILMKRITIKA KLASSZIKUSAI
• Darida Veronika: Agamben mozija Pasolini, Godard, Debord
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Nincsenek határok Nicholas Britell
FESZTIVÁL
• Pauló-Varga Ákos: Hétköznapi szorongásaink Anilogue 2020
KÖNYV
• Kelecsényi László: Baltával vágva Gál Mihály: Cezúrák és cenzúrák
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Introvertált melodráma Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt
• Fekete Tamás: A Föld hangja Az éjféli égbolt
TELEVÍZÓ
• Nevelős Zoltán: Öntudat, krónika, nosztalgia Steve McQueen: Kis fejsze
KRITIKA
• Forgács Iván: Termékenyítő esőre várva Milcso Mancsevszki: Fűzfa
MOZI
• Lovas Anna: Méz-Királynő
• Varró Attila: Kutyabaj
• Varga Zoltán: Lelki ismeretek
• Huber Zoltán: Wonder Woman 1984
STREAMLINE MOZI
• Baski Sándor: Szabad szavak
• Fekete Tamás: Vadember
• Kovács Patrik: A Breitner kommandó
• Benke Attila: Lélekvihar
• Tüske Zsuzsanna: Mezítláb a parkban
• Alföldi Nóra: Moszad
• Roboz Gábor: Bocs, hogy zavarom
• Varró Attila: Kis szemtanú
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Napos oldalak

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Pieces of a Woman

Lobogó gyász

Kovács Kata

Mundruczó Kornél első angol nyelvű filmjében a tabudöntés szándéka egyszerű, letisztult formanyelvvel párosul.

 

Kapcsolódva a friss midcult trendekhez, a rendező most először teljes mértékig a női szemszöget és a lélekábrázolást helyezi a középpontba, szerzőtársát, Wéber Katát is jobban előtérbe tolta ez a produkció, melyet közös, személyes alkotásként pozícionálnak. Egy ideje készültek már a tengerentúlon forgatni, és míg a Jupiter holdja és a Fehér isten egyfajta erőpróba és elindulás volt egy nagy hollywoodi produkció felé, a mostani film véletlen, de szerencsés megtorpanás ezen az úton. Bár alacsonyabb költségvetésből készült, témája és műfaja miatt is szűkebb közönséghez szól, és inkább a rendezői életmű korábbi, formailag is egyszerűbb filmjei sorába illeszkedik, a Netflixnek és a castingnak köszönhetően valószínűleg Mundruczó összes eddigi filmje közül ez fog a legtöbb nézőhöz eljutni.

Ha a hazai finanszírozás bizalmat szavaz neki, és a film itthon forog, bizonyára másfelé tolódtak volna benne egyes hangsúlyok, az itthoni közönség pedig akarva-akaratlanul mást is meg fog látni benne, mint a nemzetközi. Ismert, hogy a film és korábbi színházi változata részben a Geréb Ágnes-per hatására született. Sokakat megrázott Geréb története, mely végül politikai üggyé vált, és a nyilvánosságra került tragikus szüléstörténetek is hosszú időn keresztül foglalkoztatták a közvéleményt. Ezzel egyidőben elindult itthon egy folyamat, mely – többek között Péterfy-Novák Éva saját történeten alapuló, Egyasszony című regényének köszönhetően – elkezdte megdönteni a perinatális gyászt övező tabut, és – Orvos-Tóth Noémi Örökölt sorsának népszerűvé válásával – végre itthon is széles körben megismertetni a transzgenerációs trauma fogalmát.

Mindennek azonban inkább a néző számára lehet jelentősége, Mundruczó ugyanis jelenleg nem él, és a jelek szerint nem is dolgozik Magyarországon. Hősnője, Martha származását leszámítva a filmből teljesen kiírták Kelet-Európát, a történetet és a bába karakterét elemelték a konkrét ügytől, Geréb spiritualitással is szorosan összefonódó, az egyik oldalon démonizált, a másikon szentté avatott alakjától távol áll a filmbeli, szinte semleges karakter. Az otthonszülést világszerte övező diskurzus is csak a hírek távoli zajából szűrődik be – a film nem ad közvetlen társadalmi jelentést. Így a világon bárki számára könnyen hozzáférhető és megérthető a valódi üzenet, amit nem csak az otthonszülés ügyéért kiállók hangoztatnak: a tragédiáért közvetlenül senki nem felelős, a veszteséget elszenvedett szülőket senki és semmi, így egy bűnbak sem tudja kárpótolni. Péterfy-Novák írásához hasonlóan Mundruczóék filmje is belép azoknak a műveknek a sorába, mely hús-vér családokat segít majd a traumafeldolgozás útján, éppen ezért szerencsés, hogy végül angol nyelven forgatták le, és hogy a rendezői életmű korábbi darabjaihoz képest közérthetően, könnyen befogadhatóan szólal meg.

Kelet-Európát ki lehetett venni a filmből, Mundruczó markáns szerzői világát azonban már kevésbé. A filmhez nagyon pontosan találta meg azokat a szereplőket, akik egyszerre folytatásai és a nagyközönség felé való nyitás jegyében kevésbé nyers verziói is a korábbi karaktereinek. A jómódú családból származó Martha révén már távol vagyunk a periférián élőktől, de Sean behozza a társadalmi különbségek konfliktusát és az egyszerű lealjasulás itt is visszaköszönő témáját. Az alkotók ugyanakkor otthonosan mozognak az új közegben, a középosztálybeli bostoni lét összes kelléke és a szereplők minden porcikája hiteles. Nem ez az első alkalom, hogy Mundruczó hosszan kitartott szülésjelenettel sokkolja a közönségét, bár a Szép napok képsora jóval kegyetlenebb és naturalistább volt, a Deltában pedig a gyermekét elvesztő nő sokkal áttételesebben jelent meg, maga a téma – a „szülni képtelen” nő és a szülésre egyedül, egy sufniban is képes anya kontrasztja – mégis ismerős már, ahogyan a kamerakezelés és néhány jellegzetes beállítás, vagy a szabadon kezelt biblikus elemek is. Mint kisgyerek a plüssmackót, úgy veszi magához Tóth Orsi karaktere a teknőst a Deltában, Martha pedig egymás után több jelenetben az almát, hogy aztán végül – a mostani filmben buja almafaként – a továbblépés, a remény szimbólumává váljon. A mitikus, biblikus hagyomány éppúgy állandó szerzői védjegy, mint a vad, riasztó ösztönöké, és a magába záródott egyént körülvevő társadalom felőrlő értetlenségéé. Hatásosan bánik Mundruczó a hiánnyal és az ellipszisekkel is, a szereplők motivációja, háttere gyakran ismeretlen, szinte egydimenziósak, és néhol az elbeszélés bevonás helyett inkább eltávolít. A tárgyalótermi felvonás magja pedig itt is a bűn: a mulasztásé.

A pillanatok alatt híressé vált, hosszúbeállításos szülés-jelenettel a film a játékidő első harmadában helyezi el a drámai csúcspontot. Mundruczó korábbi filmjeiben, a Rév Marcellel forgatott Jupiter holdjának többek közt nyitó menekültvadászatában is koreografált már hasonlóan összetett és hosszú, vágás nélküli szekvenciát. Ahogyan a Little White Lies oldalán megjelent elemzésben Benjamin Loeb operatőr elmondja, azért vették fel egy snittben, mert a nézőt így akarták bezárni ebbe az intenzív, feszült és fájdalmas szituációba – a vágás egyben menekülést is jelentene. A film első harmadát kitevő jelenetben számos olyan apró jel van elszórva, amely a nézőben balsejtelmet ébreszt. Az eseményekbe azon a ponton kapcsolódunk be, amikor a pár hatperces fájásokat számol, és értesítik a bábát. Ez az első pont, ahol elbizonytalanodunk a szülést kísérő szakember hitelességét illetően, aki mást küld maga helyett. Ez önmagában még nem gyanús, gyakoriak az ilyen cserék, ám ahogy itt is, a szülő nőben szinte mindig törést okoz. Martha riadalma itt már átkúszik a nézőre. A tény, hogy végül más vezeti le a szülést, mindvégig fenntart egy hiányérzetet – miért csak egyvalaki van jelen, miért nem hívnak segítséget –, és ahogyan sodródunk a baba elvesztése felé, ez mindinkább felerősödik. A bábát alakító Molly Parker tökéletesen dolgozik ezzel az ambivalens légkörrel. Egyes gesztusaival azt mutatja, hogy minden normálisan halad, másokkal éppen ennek ellenkezőjét érzékelteti, részben tehát az ő színészi érdeme, hogy a szekvencia nagyon felfokozott. Fontos a jelenettel kapcsolatban az idő kérdése is. Miközben az alkotók célja nyilvánvalóan az volt, hogy elemelve, de mégis realisztikusan ábrázolják az eseményeket, érthető módon sűríteni kellett az időt. A filmben láthatóhoz hasonló, háborítatlan első szülések átlagos, valós ideje tíz és húsz óra között van, az a szakasz, ami a jelenetben látható, két-három óra. Indokolt döntés volt, hogy a legintenzívebb szakaszba dobják csak be a nézőt, és hogy az egész jelenet – nem úgy, mint a legtöbb szülés – rendkívül akciódús, és éppen a hosszú várakozás, bizonytalanság, a csendek maradnak ki belőle – szemben a film többi részével, mely éppen ezekből a momentumokból építkezik. A nagyon pontosan kidolgozott ritmus és a megfelelő intenzitás miatt mégis természetesen hat – nem egy filmes szülést látunk, sokkal inkább egy lefilmezett szülést. Mindennek bizonyára köze van a belső és külső idő kérdésköréhez is. A legtöbb szüléstörténetben nagy hangsúlyt kap ezeknek a kapcsolata: a résztvevők gyakran számolnak be arról, hogy az idő szinte cseppfolyóssá vált – ami óráknak tűnt, az valójában percekig tartott, vagy éppen fordítva. Ezt a különös élményt ez a szekvencia is megragadja, különösen a kádban töltött pillanatoknál, ahol mintha megállna az idő.

Miközben a film egyes elemei valóban folytatnak párbeszédet Mundruczó korábbi filmjeivel, melyeknek egyik fő műfaji háttere szintén a melodráma volt, ez az első olyan filmje, ahol a zsáner hatásmechanizmusa és eszköztára a fő sorvezető, a zenehasználattól a színészvezetésig. A film egyszerű eszközök, klasszikus formák révén hat a néző érzelmeire. A zsánerképlet gyorsan és biztosan dolgozik, mint a hívóoldat az önreflektív kulcsjelenetben. A feloldozás, a tárgyalótermi beszéd, az anya kezének megszorítása, a hamvak szétszórása pont olyan ritmusban történik, ahogyan a műfaj diktálja, a monológban pedig direktben, egy az egyben kapjuk meg az üzenetet. A rendező talán egyedül ebben bizonytalan: mit ért meg magától a nagyközönség, és mi az, amit egészen didaktikusan kell elmagyarázni, hányszor és mennyire egyértelműen kell elővenni egy szimbólumot (alma, labda, híd), hogy észrevegye.

Vanessa Kirby tökéletesen találja el mind a szülő nő, mind a gyermekét elvesztő anya érzelmeit: a örömöt, fájdalmat, aggodalmat, majd azt a tárgyilagosságot, ridegséget és robotszerűséget, ami az atomjaira hullott, gyászban megrekedt és izolált nő egyetlen lehetséges túlélési stratégiája, a film pedig szinte tankönyvszerűen veszi végig a baby shower groteszkségét, a gyászról tudomást nem vevő test történéseit, majd a gyászt, a házasság brutális megromlását, Martha saját anyjával és a közös múlttal való megkerülhetetlen szembenézését. Shia LaBeouf karaktere nem szerzői alteregó, mégis van gesztusértéke, hogy a rendező első, igazán nagypályán forgatott mozijának férfi hőse épp úgy hidat ácsol a vízen, mint a Delta hőse, de ez már egy másik építkezés: a hosszan kitartott csendek és a magam-ura, saját tempó helyett kiabálás, sürgetés és határidő, igazi nagyüzem van. Látványos az is, hogy az alkotók a szülő-gyermek kapcsolatnak szentelt film záró akkordját bizalomtelire színezték. A Pieces of a Woman érzelgősségmentes letisztultsága és a grandiózus színészi jelenlét által lesz zsigeri élmény. Mundruczó ezúttal megkönnyíti, hogy vele tartsunk.

 

PIECES OF A WOMAN – kanadai-magyar-amerikai, 2020. Rendezte: Mundruczó Kornél. Írta: Wéber Kata. Kép: Benjamin Loeb. Vágó: Jancsó Dávid. Szereplők: Vanessa Kirby (Martha), Shia LaBeouf (Sean), Ellen Burstyn (Elizabeth), Sarah Snook (Suzanne), Molly Parker (Eva). Gyártó: BRON Studios /Creative Wealth Media Finance / Little Lamb. Forgalmazó: Netflix. 126 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/02 12-14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14799