KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
   2021/február
MAGYAR MŰHELY
• Beck András: Eltávozott ünnepnapok Kovács Kati a filmvásznon
• Darida Veronika: „Széthull darabokra” Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Kovács Kata: Lobogó gyász Pieces of a Woman
• Erdélyi Z. Ágnes: „Gyógyíthatatlan filmes vagyok” András Ferenc portrékötet
• Szekfü András: „Egyetlen snittben!” Beszélgetés Somló Tamással – 1. rész
KORTÁRS AUSZTRIA
• Schreiber András: A boldogság hervadó virágai Új raj: Jessica Hausner
• Nemes Z. Márió: Alpesi hullahegyek Elfriede Jelinek: Die Kinder der Toten
OROSZ TITKOK
• Baski Sándor: A diktatúra modellje DAU. Natasa
• Szíjártó Imre: Szívzűrök Orosz kórházfilmek
• Schubert Gusztáv: A megszegett eskü Kosztya Proletárszkij
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Greff András: Szerelem első olvadásig Craig Thompson: Blankets – Takarók
A FILMKRITIKA KLASSZIKUSAI
• Darida Veronika: Agamben mozija Pasolini, Godard, Debord
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Nincsenek határok Nicholas Britell
FESZTIVÁL
• Pauló-Varga Ákos: Hétköznapi szorongásaink Anilogue 2020
KÖNYV
• Kelecsényi László: Baltával vágva Gál Mihály: Cezúrák és cenzúrák
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Introvertált melodráma Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt
• Fekete Tamás: A Föld hangja Az éjféli égbolt
TELEVÍZÓ
• Nevelős Zoltán: Öntudat, krónika, nosztalgia Steve McQueen: Kis fejsze
KRITIKA
• Forgács Iván: Termékenyítő esőre várva Milcso Mancsevszki: Fűzfa
MOZI
• Lovas Anna: Méz-Királynő
• Varró Attila: Kutyabaj
• Varga Zoltán: Lelki ismeretek
• Huber Zoltán: Wonder Woman 1984
STREAMLINE MOZI
• Baski Sándor: Szabad szavak
• Fekete Tamás: Vadember
• Kovács Patrik: A Breitner kommandó
• Benke Attila: Lélekvihar
• Tüske Zsuzsanna: Mezítláb a parkban
• Alföldi Nóra: Moszad
• Roboz Gábor: Bocs, hogy zavarom
• Varró Attila: Kis szemtanú
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Napos oldalak

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Kutyabaj

Varró Attila

Mon chien Stupide – francia, 2019. Rendezte: Yvan Attal. Írta: John Fante művéből Dean Craig. Kép: Rémy Chevrin. Zene: Brad Mehldau. Szereplők: Yvan Attal (Henri), Charlotte Gainsbourgh (Cécile), Ben Attal (Raphael), Pascale Arbillot (Louise), Adèle Wismes (Pauline). Gyártó: Montauk Films / Same Player / Studio Canal. Forgalmazó: Cinetel. Feliratos. 106 perc.

 

A hollywoodi kutyahősök Betyártól Hooch-on át Beethovenig többnyire afféle péniszpótlók férfihőseik számára, akik megmutatják, hogy a farkast ki lehet hozni a vadonból, de a vadont sohasem a farkasból – az viszont ritka, hogy az európai művészfilm is ezt a macsó vérvonalat követi. A francia Kutyabaj esetében ennek oka a véramerikai alapanyagban keresendő: John Fante (Kérdezd az út porát) késői kisregénye, a My Dog Stupid egy kiöregedett, életunt álomgyári író otthonára szabadítja rá nagytermetű és még nagyobb szexuális étvágyú címszereplőjét, akiben a főhős azonnal megtalálja rég elveszett férfiasságát, valamint az eszközt arra, hogy megszabaduljon a családfenntartó terhes szerepétől. Míg azonban Fante a kőkemény és keserű hétköznapok krónikásaként egy kiégett egoista fanyar humorú bukástörténete az elmagányosodásról, amelyben Stupid a hatalomról és szabadságról szóló alfahím-álmok groteszk totemállata, addig az adaptációt készítő Yves Attal – jelképesen maflicsek masztiffra cserélve Fante öntörvényű akitáját – inkább egy újjászületés katalizátorát látja a kutyában.

A Kutyabajok nem egy diszfunkcionális család elkerülhetetlen széthullásáról szól, inkább az elengedésről, amely során a csalódott apa rájön, hogy elsősorban saját kudarca – szülőként és férjként – állt a családi problémák mögött, és mind gyermekei, mind felesége fontos szerepet játszanak életében, csak fel kell hagynia nosztalgikus álmai hasztalan dédelgetésével. Tekintve, hogy a színész-rendező Attal immár húsz éve készíti nejével, Charlotte Gainsbourgh-ral a házasságukat fikciós keretekben fel- és átdolgozó dramedy-ket, nehéz szabadulni a gondolattól, hogy a háromgyermekes családapa ismét személyes ördögűzésre használja művét – a kóros féltékenység (Színésznő a feleségem), házastársi hűtlenség (Változatok a házasságra) és látens homoszexualitás (Ne zavarjanak) után ezúttal a csemeték kirepülésétől való félelem terápiájaként. Így aztán Fante kíméletlen látleletét felváltják az érzelgős vallomások, az őszinte iróniát a hamis empátia, hogy minden családtag megkapja a neki járó mea culpát (élen a legnagyobb fiút alakító Ben Attallal) – és az alapregény szürreális disznós fináléja helyett Stupid az olcsó giccs farkascsapdájában végzi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/02 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14811