KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
   2021/február
MAGYAR MŰHELY
• Beck András: Eltávozott ünnepnapok Kovács Kati a filmvásznon
• Darida Veronika: „Széthull darabokra” Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Kovács Kata: Lobogó gyász Pieces of a Woman
• Erdélyi Z. Ágnes: „Gyógyíthatatlan filmes vagyok” András Ferenc portrékötet
• Szekfü András: „Egyetlen snittben!” Beszélgetés Somló Tamással – 1. rész
KORTÁRS AUSZTRIA
• Schreiber András: A boldogság hervadó virágai Új raj: Jessica Hausner
• Nemes Z. Márió: Alpesi hullahegyek Elfriede Jelinek: Die Kinder der Toten
OROSZ TITKOK
• Baski Sándor: A diktatúra modellje DAU. Natasa
• Szíjártó Imre: Szívzűrök Orosz kórházfilmek
• Schubert Gusztáv: A megszegett eskü Kosztya Proletárszkij
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Greff András: Szerelem első olvadásig Craig Thompson: Blankets – Takarók
A FILMKRITIKA KLASSZIKUSAI
• Darida Veronika: Agamben mozija Pasolini, Godard, Debord
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Nincsenek határok Nicholas Britell
FESZTIVÁL
• Pauló-Varga Ákos: Hétköznapi szorongásaink Anilogue 2020
KÖNYV
• Kelecsényi László: Baltával vágva Gál Mihály: Cezúrák és cenzúrák
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Introvertált melodráma Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt
• Fekete Tamás: A Föld hangja Az éjféli égbolt
TELEVÍZÓ
• Nevelős Zoltán: Öntudat, krónika, nosztalgia Steve McQueen: Kis fejsze
KRITIKA
• Forgács Iván: Termékenyítő esőre várva Milcso Mancsevszki: Fűzfa
MOZI
• Lovas Anna: Méz-Királynő
• Varró Attila: Kutyabaj
• Varga Zoltán: Lelki ismeretek
• Huber Zoltán: Wonder Woman 1984
STREAMLINE MOZI
• Baski Sándor: Szabad szavak
• Fekete Tamás: Vadember
• Kovács Patrik: A Breitner kommandó
• Benke Attila: Lélekvihar
• Tüske Zsuzsanna: Mezítláb a parkban
• Alföldi Nóra: Moszad
• Roboz Gábor: Bocs, hogy zavarom
• Varró Attila: Kis szemtanú
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Napos oldalak

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Gál Mihály: Cezúrák és cenzúrák

Baltával vágva

Kelecsényi László

A cenzori ollók csattogása kínos kontrapunktja a filmművészetnek.

 

Legszívesebben a „cenzúra esztétikája” címet adtam volna ennek az írásnak, de az már jó ideje foglalt Haraszti Miklós által. A cenzúrának ugyanis valóban van esztétikája, bárki művész a halálos ítéletét írja alá, ha a tiltó szabályok íratlan törvényeire figyel. Megteszik helyette „magánszorgalmú kutyák”, kik rögtön csaholni kezdenek, ha túl merész képzeletű alkotóba botlanak.

Gál Mihály immár a harmadik vaskos kötetével áll elénk, amelyben megint nélkülözhetetlen adalékokkal szolgál, főként a magyar filmgyártás 1920 és 1948 közötti cenzurális történetének kommentálásával, másodsorban a külföldi készítésű mozgóképek hazai miskároltatási javaslatainak összegzésével. Volt ugyanis egy hosszúnevű bizottság – ne emlegessük a nevüket –, még irodájuk is működött egy szép Duna-parti palotában, s az ő feladatukat képezte, hogy vigyázzanak a nézők jó erkölcseire és a hatalomnak megfelelő politikai tudatukra. Ezt a munkát később tökélyre fejlesztették, mert beleültették a művészekbe, s így a filmesekbe, az öncenzúrát. De most még az előző évszázad húszas éveiben járunk: a fegyelmező testület akkortájt fog igazán a munkájába, amikor vásári szórakoztatásból művészi kifejező eszközzé válik a celluloidszalag.

Bocsássa meg Gál Mihály, hogy figyelő pillantásom elsősorban a magyar filmekre vetem. Azoknak az ügyeiből is kiderül a cenzor urak (hölgyek alig vannak az alkalmi bizottságokban) ízlése. Miket kifogásoltak? Kis ízelítő a listából. Egy vizsgálóbíró nem mehet éjszakai szórakozóhelyre (5 óra 40). Alvilági argó nem hangozhat el a szereplők szájából (Egy tál lencse). Az elmebetegek élete nem való filmvászonra (Sárga kaszinó). Komikus cenzúra javaslat is akad. Hetenként egyszer – ezen a címen nem futhat a mozidarab, mert az kétértelmű. Vajon mi a másik értelem? A Hetente egyszer láthatom címre átkeresztelt zenés vígjátékban azt is kifogásolták, hogy az egyik női szereplő sűrű szemöldökét emlegeti. Ebben milyen áthallást vél a cenzor? Nem folytatom. Aki erre figyel, akit csak parányit is befolyásol az alkotásban, hogy mit szól hozzá a rossz néző, legyen az cenzor, vagy csak kritikus, az magáévá teszi a perzekútor-esztétika alapjait.

A fő tétel természetesen, azaz sajnálatosan: az alkotói származás vizsgálata. Az 1938-as XV. sz. törvény után éber tekintetek figyeltek arra, hogy a főcímen szereplő nevek hangzása és a vásznon megjelenő személyek származása ’árja’ legyen. Éber szigorukat nemcsak a magyar gyártmányok esetében gyakorolták. Már 1927-ben csattogott az ollójuk, ha a zsidósággal kapcsolatos téma merült fel európai vagy amerikai filmekben.

Nem kaptak kegyelmet a klasszikusok sem. A filmművészeti kánon jeles darabjai peregtek ennek a Duna-menti számonkérő széknek gyülekezete előtt. A Patyomkin páncélos még csak vitát sem váltott ki belőlük, a kópiát azonnal visszapostázták feladási helyére. (Apage satanas!). Dreyer remekét, a többféle címen futó Szent Johanna-filmet, egyházellenes támadásnak nézik félre. Egy amerikai III. Richárd filmváltozatot is kiszuperálnának: ily tárgyú film bemutatása a mostani viszonyok között nem időszerű. A dátum: 1941.

Ha azt hinnénk, hogy 1945-tel megszűnt a cenzúra, tévedünk; csak átalakult. Az előjel változott csupán. Akik addig származáskutatóként nézték a műveket, most azt kellett figyeljék, hogy az így-úgy elítélt kiváló színészek (Fedák, Páger, Muráti, Szeleczky és mások) ne jelenhessenek meg a mozikban. A hatalmas gyűjtőmunkát közlő kötet 1948-ban lezárul. A folytatást megint a történelem írja majd, s jó lenne arról a korszakról is ilyen lelkiismeretes szakkönyvet kézbe venni, akár Gál Mihály tollából.

 Hogy kerül hát a csizma az asztalra, azaz a címben emlegetett balta a cenzorok mellé? Csak úgy, hogy az amerikai forgalmazók éberen figyelték, hogy a joglejárat után ne maradjon vetíthető ép kópia. A gyújtogatás veszélyes, így baltával estek neki a filmszalagnak. Minő barbárság! Gyújtogatni viszont kellene: a cenzúrák ellen, ám csak szavakban.

 

Gondolat Kiadó, 2020.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/02 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14819