Orosz titkok

Kosztya Proletárszkij

A megszegett eskü

Schubert Gusztáv

Az irodalom bő száz éve jelzi az orosz egészségügy kisiklását. Egy magyar dokumentumfilm szerint a 6-os számú kórterem ma is működik.

„Esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Legfőbb törvénynek tekintem a betegek testi és lelki gyógyítását, a betegségek megelőzését. Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem. Orvosi tevékenységem soha nem irányul emberi élet kioltására.”

A hippokratészi eskü kezdődik így. Világos, tiszta beszéd, nincs benne semmi fellengzősség, semmi álszentség, világmegváltó allűr. „Csak” természetesnek tekintett emberi együttérzés és szakmai felelősségérzet.

A koronajárvány kevés pozitívumainak egyike: az orvosok, ápolók áldozatos küzdelme a betegek életéért Vuhantól Bolzanóig megerősítette az eskü hitelét.

Ebben a felfordult, széteső, acsarkodó társdalomban az orvoslás az egyik utolsó biztos pont és az utolsó olyan szakma, amelynek hitvallását, esküjét nem szokás könnyedén feladni. Az orvos eredendően humanista, nem tud más lenni, ha mégis megszegi esküjét, hivatása is szertefoszlik: az embergyűlölő, emberpusztító orvos horrorisztikus ellentmondás.

És mégis, az elképzelhetetlen időről-időre valósággá válik. Kosztya Proletárszkij élete és halála súlyos látlelet egy sarkából kifordult egészségügyről.

„2009. június 19-én, este hat órakor, a szentpétervári Botkin kórházban Kosztya Proletárszkij, droghasználó és HIV/AIDS aktivista tuberkulózis következtében elhunyt. Korai halálát az oroszországi karéliai 4-es számú fegyenctelepen töltött három év alatt elszenvedett kínzások és a gyógykezelés megtagadása okozta.” – összegzi hőse balvégzetét a Verzió fesztiválon bemutatott félórás dokuportré rendezője Takács István Gábor.

Hátborzongató már ez is, de lehet fokozni, és a nagy orosz valóság fokozta is.

Maga Kosztya Proletárszkij meséli el traumáit Anya Sarang jogvédőnek (ő a film narrátora): „Amikor megérkezel a börtönbe, hogy rád ijesszenek, és megmutassák ki a főnök, melegvízben elkevert klórt és ammóniát öntenek ki mindenhová. Olyan erős ez a kotyvalék, hogy majdnem elájulsz. Marja a szemed, nem kapsz levegőt, hab tör föl a gyomrodból. Tisztára, mint egy gázkamra.” Ez egy egészséges embert is hazavágna, a kábítószerezés miatt fegyenctelepre küldött Kosztya azonban három betegséggel is küzd, a drogfüggőségével, a közösen használt injekciós tű miatt szerzett HIV-fertőzéssel, és ráadásul TBC-s is.  A börtönben egyetlen betegségét sem gyógyítják, és emiatt egyre súlyosbodik az állapota. A TBC-je miatt átküldik ugyan a börtönkórházba, de ott sem kúrálják, besuvasztják a pincében berendezett „elkülönítőbe”, majd pár hét múlva – mindenféle kezelés nélkül – „gyógyultan” visszaszállítják a fegyenctelepre.

Ki a felelős ezért az embertelen bánásmódért? Talán a „rossz” orvosok és felcserek? Dehogy. Ők is áldozatok, a hatalom már rég megtörte, bedarálta őket. Itt nem az egészségügy beteg, hanem a politika, amely ezt tette vele, kiforgatva az orvostudományt és intézményeit valódi szerepkörükből. A „6-os számú kórterem” e posztszovjet változata egyáltalán nem a gyógyítás, hanem a pusztítás, a büntetésvégrehajtás eszköze.

A drogfüggő e neandervölgyi ideológia fényében (pontosabban sötétjében) nem szenvedélybetegnek, hanem bűnözőnek, sőt selejtnek látszik: miért kellene őt gyógyítani, minek neki tűcsere-program, kemény drogokról leszokni segítő metadon-kúra, dögöljön meg. De addig is szabadítsuk meg a gonosztól a mi kicsattanóan egészséges társadalmunkat. Zárjuk börtönbe, üssük, alázzuk meg.   

A legrémesebb, hogy ez a borzalom nem a cáratyuska és a petróleumlámpa, nem is a Cseka idejében, hanem itt és most esett meg. A recept persze régi. A nagy Szovjetunióban az akkor még illegálisan tevékenykedő ellenzékiek, főleg –másként gondolkodó, tehát „félkegyelmű” – tudósok, írók megfélemlítésének és kiiktatásának egyik leggyakoribb eszköze volt, hogy börtön helyett a kórházak elmeosztályára hurcolták őket. Aki nem hiszi, olvasson utána a Medvegyev testvérek visszaemlékezéseiben (Ki az őrült?).

Mindez rajzban elbeszélve. Erős a történet, de Rontó Lili rajzaitól lesz szívszorítóan átélhető, hogy egy emberi életet (sőt életeket, mert Kosztya sorsában máig sok százezren osztoznak) sorvasztanak el a tömlöcök, taposnak el hatalmas bakancsok. Utánuk nem nő fű, de film sem marad.

KOSZTYA PROLETÁRSZKIJ – magyar dokumentumfilm, 2019. Rendezte, írta, kép, zene: Takács István Gábor. Animáció, zene: Rontó Lili. Narrátor: Anya Sarang. Gyártó: Jogriporter Alapítvány. A Verzió fesztivál bemutatója. 30 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2021/02 35-36. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14820

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -