|
|
|
Streamline moziFehér zajPethő Réka
White Noise – amerikai, 2022. Rendezte: Noah Baumbach. Írta: Don DeLillo regényéből Noah Baumbach. Kép: Lol Crawley. Zene: Danny Elfman. Szereplők: Adam Driver (Jack), Greta Gerwig (Babette), Don Cheadle (Murray), Raffey Cassidy (Denise). Gyártó: NBGG Pictures / Heyday Films / A24. Forgalmazó: Netflix. Szinkronizált. 136 perc. Don DeLillo már 1985-ben megírta, hogy
állandó zajjal vesszük körül magunkat, csak hogy ne kelljen meghallanunk a racionalitást,
pedig akkor még nem is volt internet. A tévé, a rádió, a reklámok olyan fehér
zajként működnek, amelyek segítenek abban, hogy kikapcsoljuk a logikus gondolkodásunkat,
épp úgy, ahogy a valódi fehér zaj segít az elalvásban. A civilizációs
vívmányokba vetett feltétlen hitünk mellett nincs szükségünk a gondolkodásra, a
szupermarket a templom, a környékünk négyzetméterára határozza meg, mennyire vagyunk
kitéve a természeti katasztrófáknak. Noah Baumbach a regény hű adaptációját
készítette el – változtatásra nem is volt szüksége, hiszen legfeljebb csak még
aktuálisabb lett a szatirikus társadalomkritika.
Jack Gladney a Hitler-tudományok
oktatója a tanszéken, amelyet ő talált ki. Elismertsége és népszerűsége alkalmassá
teszi, hogy legitimálja újonnan érkező kollégája ismereteit is – nem a tudás
számít, hanem a kapcsolatok. Saját és felesége, Babette korábbi házasságaiból
származó gyerekeikkel élnek boldog családi életet az amerikai álmot
megtestesítő elővárosi otthonukban. Amikor egy veszélyes anyagot szállító
tehervonat balesetet szenved a közelükben és a mérgező anyag toxikus eseményt hoz
létre, városukat evakuálják és a család is beáll az autókonvojba. Ahogy a
regényben, ezúttal sem maguk az események igazán fontosak, hanem hőseink
reakciói és az érveik mögött álló gondolatiság. A veszélyt hosszan és lármásan
élik meg, mégis, amikor végre hazamehetnek, az csak említés szintjén jelenik
meg: nincs megkönnyebbülés, nincsenek örömkönnyek. Baumbach szellemes vizuális
ötletei mellett a két színész őszinte és természetes játéka teszi kiemelkedővé az
adaptációt: apró gesztusaik tökéletesen ellensúlyozzák karikatúra-szerű, stilizált
mondataikat. Párhuzamosan beszélő és egymást – szó szerinti is szimbolikus
értelemben – meg nem halló karaktereik fanyar kritikát mutatnak a
társadalomról.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
|
|
