KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
   2021/március
MAGYAR MŰHELY
• Lukácsy György: Küzdők, naphéroszok, alkimisták Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Varga Zoltán: A cethal nemezise Gyulai Líviusz: Jónás
• Kovács Ágnes: „Nem úgy volt szánva” Színdramaturgia: Tarr Béla: Őszi almanach
• Szekfü András: „Egyetlen snittben!” Beszélgetés Somló Tamással – 2. rész
• Bartal Dóra: Őszinte és sérülékeny Beszélgetés Dér Asiával és Haragonics Sárával
MODERN NOMÁDOK
• Sándor Anna: Szabadulás a falak nélküli börtönből Amerikai őslakók a kortárs amerikai filmben
• Pethő Réka: Távolodva a civilizációtól Modern nomád családok
• Roboz Gábor: A hiányzó lehetőségek hazája Új raj: Chloé Zhao
• Varró Attila: Szellem a városképben Városi nomádok a horrorfilmben
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Benke Attila: Vadnyugat francia módra Jean-Michel Charlier – Jean Giraud: Blueberry
KIM KI-DUK
• Vincze Teréz: Az erőszak örvényében Kim Ki-duk (1960-2020)
• Jordi Leila: Néma fájdalom Kim Ki-duk: A sziget
DAVID BOWIE
• Déri Zsolt: Csillagporos elmék David Bowie-filmverziók
• Déri Zsolt: Bowie-t játszani David Bowie szerepében
FILM / REGÉNY
• Huber Zoltán: A játék súlya Walter Tevis győztesei
LATIN AMERIKA
• Orosdy Dániel: Tarka tabló Kino Latino - Latin-amerikai filmrendezőportrék
• Bácsvári Kornélia: Karibi krónikás ének Beszélgetés Vörös Eszterrel
• Csantavéri Júlia: Kolumbusztól Guevaráig Lénárt András: Film és történelem Latin-Amerikában
KRITIKA
• Varró Attila: A föld sava Simon Stone: Ásatás
(TÁV) MOZI
• Varró Attila: Rosa esküvője
• Baski Sándor: Zuhanás
• Fekete Tamás: Freaky
• Kovács Kata: Szuperagy
STREAMLINE MOZI
• Vajda Judit: Malcolm és Marie
• Barkóczi Janka: Szabadon
• Alföldi Nóra: 20 évesen meghalsz
• Pazár Sarolta: Lejtmenet
• Varró Attila: A kapitány küldetése
• Sándor Anna: Tolkien
• Greff András: Segítő kezek
• Lichter Péter: Henry – egy sorozatgyilkos portréja
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Képkockákba zárt életek Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline mozi

Segítő kezek

Greff András

Repo Man – brit-amerikai, 1984. Rendezte és írta: Alex Cox. Kép: Robby Müller. Zene: Steven Hufsteter és Tiro Larriva. Szereplők: Emilio Estevez (Otto), Harry Dean Stanton (Bud), Tracey Walter (Miller), Olivia Barash (Leila). Gyártó: Edge City Production. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 92 perc.

Harry Dean Stanton kábán lépdel a sivatagban Wim Wenders Párizs, Texasának nyitányában. Mintha különös álomból ébredt volna – és ha kíváncsiak vagyunk rá, milyen is lehetett ez a jelenés, akkor a Repo Mant kell elindítanunk. Alex Cox első nagyjátékfilmje 1984-es, akárcsak Wenders klasszikusa, egyik karakterét úgyszintén Stanton játssza, Robby Müller operatőr képei pedig mindkét filmben számottevő figyelmet követelnek maguknak. De míg a Párizs, Texasban egy mitikus és fenséges Amerika-tabló ragadja magával a nézőt, a Repo Man Los Angelese a visszafordíthatatlan penészesedés kórképeivel kábít. A pusztulást mintha a Kiss Me Deadly pár évtized átugrásával (talán földönkívüli segítséggel) váratlanul ismét felbukkanó, sugárzó csomagja terjesztené, de a rothadás nyilvánvalóan régóta burjánzik, és elsősorban az agyakban pusztít.

És mégis: ez a világ szinte repedésig van élettel. Igaz, hogy Ottót (Emilio Estevez nyughatatlan alakítása), a magát lázadónak képzelő punkfiút könnyebben bedarálja a Reagan-kapitalizmus, mint szemeteskocsi a sörösdobozt, de a törlesztő-részleteket fizetni képtelen nyomorultaktól az autóikat visszaszerző behajtócégnél ő és társai mégis kötényt próbálnak adni a sorsnak. Nincs jövő, de nincsen sírás sem: nagy dumákkal, nagy dühvel (fontos szerepet kap a helyi punkszíntér) és nagyot álmodni tudással a határ még itt is a csillagos ég. Méghozzá – a film zárlatát figyelembe véve – szó szerint. Ki is akkor a vesztes, hapsikáim?

Alex Cox maga is tudna mesélni erről egyet s mást. Noha pszichedelikus imperializmus-fricskája, az 1987-es Walker után kiszorították Hollywoodból, a hátsó ablakon csak visszamászott: hiszen a Repo Man diadalmas lúzerei nélkül Richard Linklater csellengői éppúgy nem elképzelhetők, mint az utcai költészettel felszerelt, sugárzó poggyászt cipelő haramiák Tarantinónál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2021/03 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14852