Magyar Műhely

Jupiter holdja

Magyarország szuperhőse

Kránicz Bence

Megváltják-e a menekültek Európát? Mundruczó Kornél szimbolikus szuperhőstörténetet mesélve felülemelkedik a téma realitásán.

Évek óta látható, hogy a menekültválság a legfontosabb, de legalábbis a legnagyobb nemzetközi médiafigyelmet generáló globális konfliktus. Legkésőbb akkor, amikor az európai országok híradói megteltek a déli és keleti határokról érkező (menekültellenes hangulatkeltéssel: özönlő), kiszolgáltatott emberek képeivel, borítékolhattuk, hogy a filmfesztiválok programját csakhamar feltöltik a menekültdrámák. Önmagában ezzel nincsen semmi probléma, érthető, hogy ez a téma foglalkoztatja az európai művészeket. Ráadásul olyan filmek is készültek és szerepeltek sikerrel Cannes-ban, Berlinben, Velencében, amelyek túlléptek a menekülttéma egyszerű, hatásvadász feldolgozásán: Gianfranco Rosi Tűz a tengeren, Jonas Carpignano Mediterráneum, vagy Emanuele Crialese A tenger törvénye című filmje érzékenyen és hatásosan hozta közel az elmúlt években Olaszországban partot érő közel-keleti és afrikai menekültek sorsát az európai nézőhöz. Elismert szerzők építették bele az akut menekültkérdést életművükbe, anélkül, hogy változtatniuk kellett volna jellegzetes stílusukon vagy közelítésmódjukon. Aki Kaurismäki (Kikötői történet, The Other Side of Hope) és a Dardenne testvérek (Az ismeretlen lány) mellett Michael Haneke friss filmje is e sorba kívánkozik: a Happy End rövid, de lényeges epizódjában szembesül a saját kisszerű játszmáiba és felső-középosztálybeli szorongásaiba zárult család a valódi szerencsétlenekkel.

2016-ra magas színvonalú, tisztességes magyar filmek is készültek a témában. Mundruczó Kornél nemzetközi ismertsége, fesztiválos beágyazottsága azonban jóval nagyobb Az állampolgárt rendező Vranik Rolandénál vagy a tévés Hivatalt jegyző Nagy Viktor Oszkárénál. Így a Jupiter holdja elődeinél magasabb téttel bír: azt mutatja meg az európai elitközönségnek, miként tárgyalja a menekültkérdést egy fontos alkotó abból az országból, ahol markáns menekültellenes kormányzati politikát folytatnak, ügyükben a közösen elfogadott európai emberi jogi szabályozásokat csak ímmel-ámmal tartják be, és közpénzből uszítják a lakosságot a megalázott, kifosztott, menekülő emberek ellen. Ebben a felfokozott helyzetben félő volt, hogy Mundruczó nem integrálja majd elég érzékenyen a menekültproblémát régóta húzódó filmtervébe. Először hat éve lehetett olvasni arról, hogy a rendező Alekszandr Beljajev Magyarországon is jól ismert, az államszocializmus évtizedei alatt hatalmas példányszámokban terjesztett, egyébiránt kitűnő ifjúsági regényéből, A repülő emberből tervez filmadaptációt. A forgatókönyv első változataiban is megjelent a kelet-nyugati határátlépés motívuma, ám a főhős ekkor még egy ázsiai intézetben „kinevelt”, különleges képességű figura volt. A menekültválság hatására Mundruczó és alkotótársai, Wéber Kata és Petrányi Viktória újragondolták a koncepciót. Az ázsiai szuperlényképző intézet eltűnt, hogy átadja helyét egy csapatnyi, Szíriából Magyarországra érkező menedékkérőnek és egyikük magyarázat nélkül hagyott természetfeletti képességének – a csodának.

Mundruczó ugyanis azáltal kerüli ki az állásfoglalást a menekültügyben mint politikai kérdésben, hogy felülemelkedik a téma realitásán. A „felülemelkedés” szó szerint értendő: ahogy a Jupiter holdja egyik hőse, Aryan (Jéger Zsombor) lebegni kezd, hirtelen zárójelbe kerül a napi politikai konfliktusként kezelt menekültügy. Egyáltalán nem válik érdektelenné, de szimbolikus helyzetet teremt, mert új esélyt ad egy válságba jutott, kudarcos, korrupt, megfáradt embernek, a film tulajdonképpeni főhősének, hogy újragondolja saját életét és ismertnek vélt világát. Nagyon könnyű továbbgondolni az analógiát: nemcsak a kórházi főorvosból menekülttábori felcserré lefokozott Stern (Merab Ninidze) kap új lehetőséget, hanem egész Európa kerül lépéskényszerbe. Mundruczó nagyon direkten Európához beszél, a Jupiter holdja világában a magyar nézők talán nehezebben is ismerik ki magukat, mint a francia, német, angol értelmiség. Furcsa, hibrid Magyarországot épített a rendező és Ágh Márton díszlettervező, amelyben fokozott rendőri-katonai jelenlét, éjjel-nappal berregő helikopterek és pillanatok alatt érvénybe lépő tűzparancs teszi már-már apokaliptikussá a viszonyokat, miközben az „Üzenjünk Brüsszelnek!” plakátok mégis mintha a mába horgonyoznák a fantasztikus történetet.

Ez az ellentmondás csak a magyar közönségnek szúrhat szemet, a Jupiter holdja történetében ugyanakkor más zavaros, megoldatlannak tűnő dramaturgiai pontok is akadnak. Miután Aryant a határon lelövi egy nyomozó (Cserhalmi György), nem hal meg, hanem különleges képességekre tesz szert. Képes lesz lebegni, sőt csakhamar kiderül, mást is tud: mintha mindenkivel pont úgy bánna, olyan természetfeletti kapcsolatot létesítene, amilyenre a másik vágyik vagy amilyet megérdemel. Nem a szuperképesség magyarázata vagy határainak kijelölése hiányzik, hanem éppen a reális viszonyok, célok tisztázása. Miért remél pénzt Stern doktor attól, hogy Aryant cirkuszi majomként mutogatja volt pácienseinek? Van, akit csak az öngyilkosságba kergetnek együtt. Miért akar pénzt gyűjteni műtéti balesete után egy peren kívüli egyezséghez, ha a gyászoló család elzárkózik ettől? Mintha Stern kapcsolatai csak lehetőséget teremtenének rá, hogy folyton új epizódban, új attrakcióban mutatkozhassanak meg Aryan képességei, és másodlagos volna, miként és miért kerülünk új helyzetekbe.

Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a forgatókönyv ziláltsága, ha nem is találónak, de elfogadhatónak tűnik abban az intenzív, vibráló, forrongó társadalmi térben, amelyben a Jupiter holdja játszódik, és amelyhez az alkotók különleges és lenyűgöző, lüktető formavilágot dolgoztak ki. A cannes-i premiert követő első kritikák is kiemelték Rév Marcell operatőrt, akit a Jupiter holdja után bármilyen nemzetközi produkcióba hívhatnának dolgozni, éppen azért, mert nemcsak klasszikus filmoperatőri készségeket mutat, hanem a digitális trükkök és a – 35mm-re forgatott! – reális világ virtuóz összedolgozását, új, egységes vizualitás kimunkálását végzi el. Nem túlzás Emmanuel Lubezki (Az ember gyermeke, Gravitáció) valós és digitális határait cseppfolyóssá tévő hosszúbeállításait emlegetni a nyitó menekültvadászat láttán, vagy annál a jelenetnél, amelyben Aryan egy lakóház ablakai előtt ereszkedik a földre, bepillantást engedve a lakók életének tragikus-drámai pillanataiba. Eddig azt sem tudtuk volna elképzelni, hogy éppen egy magyar film mutat majd újat autósüldözés-jelenetek terén, most viszont ez is megtörtént. Napirenden van, hogy Mundruczó hollywoodi filmet rendezzen Bradley Cooperrel a főszerepben – a Jupiter holdjára tekinthetünk úgy is, mint sikeres erődemonstrációra, a hollywoodi technikai sztenderdek pontos ismeretét és egyedi alkalmazását bizonyító referenciamunkára.

Ám Mundruczó filmje nemcsak formai eszköztára alapján, hanem műfaji kapcsolatai révén is a magyar film új útjain indul el. A lebegés formai kidolgozása, a számítógépes trükkök arzenálja egyértelműen a kortárs fősodorbeli szuperhősfilmek esztétikájával lép dialógusba, magyar szuperhősöket pedig eddig csak kisfilmekben (Pálfi György: Táltosember Vs. Ikarus, Kőrösi Máté: Szuper) vagy motívumok szintjén az animációs aranykor néhány darabjában (Lúdas Matyi, János vitéz, Macskafogó) láthattunk. A Jupiter holdja szuperhőse sem klasszikus hősfigura, egyfelől passzív-vívódó karaktere, másrészt képességeinek ismeretlen határai miatt, ám a szuperhősmítoszokba kódolt megváltó-értelmezésekkel Mundruczó is eljátszik, a legnyíltabban a széttárt karokkal lebegő fiúnak a megfeszített Krisztust idéző, ikonszerű beállításaival. Kissé megmosolyogtatóan direkt az utalás, hogy Aryan apja ács, viszont a hitehagyott Stern megtérése, átszellemülése nemcsak újabb erős jelkép, hanem lélektanilag is hiteles, nagyrészt Merab Ninidze intenzív, bátor alakítása miatt.

A menekültügy köré kitalált fantasztikus műfaji közeg előrevetíti, hogy Mundruczó nem a mainstream liberális álláspontot visszhangozza az illegális bevándorlás kérdésében. Áldozatok és bűnösök, túlélésre játszók és felforgatók vannak köztük is, köztünk is. A miattuk felbolydult földrajzi-társadalmi tér nemcsak nekik ad lehetőséget az újrakezdésre, hanem nekünk is, akik már itt élünk. Tiszta lappal kell kezdenünk, ahogy Mundruczó előző filmje, a Fehér Isten kutyaforradalma után. A Jupiter holdja felől nézve egyértelműnek tűnik, hogy a Szelíd teremtés volt az utolsó a rendező egyéni sorstragédiákra fókuszáló, szűkebb művészfilmközönséghez szóló, formailag is zártabb-puritánabb filmjeinek sorában. Friss rendezése elsősorban a Fehér Istennel áll szoros formai-tematikai kapcsolatban, és ahogy abban a filmben, úgy ezúttal sem fogalmazódik meg különösebben bonyolult vagy mély tanulság az allegorikus történet végére. Éppen ezért sokan megérthetik. Arról van szó, hogy találjunk végre esélyt a békére.

JUPITER HOLDJA – magyar, 2017. Rendezte: Mundruczó Kornél. Írta: Wéber Kata és Mundruczó Kornél. Kép: Rév Marcell. Zene: Jed Kurzel. Vágó: Jancsó Dávid. Producer: Petrányi Viktória. Szereplők: Jéger Zsombor (Aryan), Merab Ninidze (Dr. Stern), Cserhalmi György (László), Balsai Mónika (Vera), Haumann Péter (Zentai), Egyed Brigitta (Edit). Gyártó: Proton Cinema. Forgalmazó: InterCom. 123 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2017/07 16-17. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13273

Cikk értékelése:

szavazat: 5 átlag: 7.6