Magyar Műhely

Beszélgetés Katona Zsuzsával

Az élet bölcsésze

Várkonyi Benedek

Hamvas Béla (1897-1968) író, filozófus, esztéta a XX. századi magyar eszmetörténet legeredetibb, ugyanakkor legmellőzöttebb gondolkodója. Kulturális és erkölcsi maximalizmusával egyetlen rezsim sem mert azonosulni.

Ez a film személyes indíttatásból keletkezett? Ennyire közel áll a szívéhez Hamvas Béla, vagy pedig ő olyan figura, aki filmre kívánkozik?

Mondhatnám, hogy személyes az indíttatás, mert amióta megcsináltam a filmet, a szívem csücske, de nem az én ötletem volt, hanem Virág Attiláé, aki a film és a Hamvas-hagyaték támogatója. Fölmerült, hogy érdemes lenne Hamvas Bélát megismertetni szélesebb körben is, tehát egy „PR filmet” készíteni róla.

Nem anakronisztikus olyan emberről készíteni filmet, aki nem ebbe a világba való? Igaz, nehéz olyan világot elképzelni, amelyikbe ő igazából való lenne.

Én szeretek széllel szembe menni, olyanba belefogni, ahol valami hiány van. Kiderült, hogy róla még nem készült film; voltak televíziós és riportműsorok, Dúl Antallal, az életmű jó ismerőjével például sok műsort készítettek, és ezek felcsigáztak. Ismertem már Hamvast korábban is, de mélyebben a film készítése közben ismertem meg, és azóta nem tudom elengedni.

Hamvasnak nagyon sok oldala van. Lehet látni őt ezoterikusnak, filozofikusnak vagy életimádónak. Volt ezek közül valami, amit a középpontba akart állítani, és azt megmutatni a mai nézőnek, vagy inkább portrét akart nyújtani róla és az írásairól?

Amikor dokumentumfilmeket készítek, nem „racionalizálom” ezt. A film inkább érzésből születik. Adott egy hatalmas információ anyag, érzésem, elképzelésem van az egészről. Rengeteg puzzle-darab áll előttem. Ami ezekből összeáll, a végső változat inkább intuícióból születik, mint racionális végiggondolásból. Ötszázszor láttam ezt a filmet, és érdekes módon nem unom. Barátom és kollégám, Nyeste Péter sem unja, akivel együtt készítettük; újra és újra rájövünk, hogy ez valószínűleg azért van, mert Hamvast nem lehet megunni. Mindig újat mond. Elolvasom a gondolatait, és mindig új felfedezéseket találok.

Ugyanazokban a szövegekben?

Igen, mert annyi rétegük van, hogy az egész kimeríthetetlen. Azért is tettük ezt az idézetet a film végére: „Nem akkor érsz célhoz, ha mindent kimerítettél, hanem, ha megtaláltad a kimeríthetetlent.” Persze amikor ezt mondja, többre gondol, de maga a hamvasi gondolkodás tanít gondolkodni. Arra tanít, hogy kérdéseket tegyünk föl, egy olyan korban, amikor nem divat a gondolkodás, ahol a könnyebb ellenállás irányába megy mindenki, szeret kényelmesen élni, szórakozni; ahogy Hamvas mondta, „szétszórni magát”. A film utóéletét látva azt tapasztaljuk, hogy erre a fajta gondolkodásra nagy szükség van. Rengeteg helyre hívnak bennünket, mindenütt tele vannak a termek, könyvtárak, művelődési házak, mozik. Nagyon sokan olvassák titokban otthon, „szamizdatban”, vagyis nagy az igény iránta.

Hamvas Béla személye mintha ellenállna annak, hogy filmet készítsenek róla. Ő nem az az ember, aki akarja, hogy filmezzék. Nehéz volt egy ilyen alkatról elkészíteni ezt a dokumentumot?

Szerintem a személye nem áll ennek ellent, a mű viszont igen. A Hamvas-szövegek megfilmesíthetetlenek. Vannak törekvések arra, hogy a Karnevál című regényét filmre vigyék, mert látszólag hihetetlenül filmszerű, de azt hiszem, ez lehetetlen, főleg a nyelvi zsenialitása miatt. Ahogyan egy nagyon komoly nyelvvel rendelkező író művét sem lehet megfilmesíteni. Az ilyenek akkor szoktak sikerülni, amikor zseniális a rendező, de ez általában akkor már nem a szerzőről, hanem a rendezőről szól. Hamvasnak az írásait olvasni kell és gondolkodni rajtuk. Azt hiszem, sikerült megfognom a lelki habitusát. Ő egyszerre egy bölcs és egy naiv gyermek, egyszerre hihetetlenül nagy egóval rendelkező titán és teljesen egyszerű ember. Univerzális személyiség, és úgy érzem, engem közel engedett magához.

Ebben a filmben előttünk áll az élete, a portréja, és közben részletek szólnak a műveiből. Akkor itt két külön világban vagyunk? És hogyan szövődik össze ez a két világ?

A filmben elhangzó szövegek legnagyobb része mind Hamvastól való. Vagy a naplóból vagy a leveleiből vagy az interjúkból; ezek mind jellegzetesen önreflektáló szövegek, és ez az önmagára figyelés egyébként az egész életére jellemző. Mindig mindennek megnézi a fonákját is. Tehát én nem mondanám, hogy más az élet, és más az életmű. Nála ez eggyé épül, és éppen ez az életműve; ő önmagát csinálta meg életműként. Nyilván közrejátszott ebben az, hogy „szerencséjére” 1948-tól gyakorlatilag taccsra tették, így nem is volt más lehetősége, ha életben akart maradni. De biztosan nem véletlen, hogy így alakult az élete. Föltehetjük azt a történelmietlen kérdést, hogy mi lett volna, ha 1948-ban Lukács György nem B-listázza, hanem katedrát ad neki; akkor lehet, hogy nem születik meg a Hamvas- életmű. A dolog másik oldala persze az, hogy Hamvas valószínűleg nem fogadta volna el a katedrát. A film is megpróbálta azt követni, hogy a személyiség és az életmű fokozatosan csúszik egybe. Tehát ez nem a születésével adott dolog volt, bár már hároméves korában azt mondja: megváltó szerettem volna lenni.

A Hamvasnak olvasótábora afféle szubkultúrát alkot. Mit gondol, ezzel a filmmel el lehet jutni azokhoz, akik ellenállnak a műnek vagy közömbösek iránta?

Én bízom benne, hogy igen, de nyitottság kell hozzá. És ha valaki nagyon távol van a transzcendenstől, tehát nagyon materialista, akkor az nem tud mit kezdeni Hamvassal. Bár aki irodalomszerető, és értékeli azt, hogy mit lehet kezdeni a nyelvvel, az belátja, hogy ő milyen nyelvteremtő. Olyan visszajelzéseket is kapok, hogy azok kezdték el olvasni, akik korábban azt hitték, nagyon ezoterikus meg misztikus.

A film hatására kezdték el másképpen látni?

Igen. Sok helyen voltunk, sokféle ember között, és meglepődtem, hogy hányféle foglalkozású és gondolkodású ember látta. Váratlan élmények értek.

Nehezebb volt róla megcsinálni ezt a filmet, mint például egy olyan emberről, akiről vannak korabeli filmdokumentumok?

Ha valakiről sok felvétel létezik, akkor arról nem kunszt filmet készíteni. Hamvas valóban kultikus figura. Az nem baj, ha sokan sznobériából vagy kultuszból olvassák, mert az az első lépcső. Sok ember csak a névre rezonál, mert ami ötven évig be volt tiltva, az érdekes lehet, ráadásul ma sincs benne a kánonban.

A film mennyire tudta fölkelteni az érdeklődést az effajta ritka gondolkodás iránt? Ez a műfaj alkalmasabb erre, mint egy könyv?

Szerintem nagy az igény erre a fajta gondolkodásra. Olyan korszakban élünk, ami nem mehet így sokáig. Nem vagyok szociológus, csak abban bízom, hogy ez sok embert meg fog érinteni. Megpróbáljuk az egész Hamvas-hagyatékot publikusabbá tenni, vidéki, sőt külföldi vetítéseket szervezünk, nemsokára elkészül a film több nyelvű változata. Talán elkezdődik a Hamvas-reneszánsz; angolra lefordították A bor filozófiáját, most kezdik el a Scientia Sacrát. Vietnamban Hamvas nagyon népszerű. Egy hölgy, aki az ELTÉ-n tanít, lefordította a Hamvas-életmű nyolcvan százalékát. Tavaly Vietnamban az év könyve a Láthatatlan történet volt. Most írt egy vietnami filmrendező, hogy szeretné fölvenni velem a kapcsolatot. Szerbiában is nagyon népszerű; Sava Babić irodalomtörténész nagyon sokat tett érte, az egész életművet lefordította, és tanítják az egyetemen. Tehát sokszor egy-egy emberen múlik a népszerűsége. Miközben Szlovákiában alig ismerik, pedig Eperjesen született.

A filmben megjelenik több kortárs is a harmincas évekből, például Szerb Antal vagy Kerényi Károly, akik nem álltak túlságosan messze Hamvas gondolkodásától. Mennyire sikerült azt bemutatni, hogy Hamvas Bélának milyen hatása volt saját korának környezetére a háború előtt és után?

1946 után elképesztő hatással volt arra a környezetre, ahol dolgozott, például Tiszapalkonyán a munkásokra. Épp most készülünk egy olyan interjúsorozatra, amelynek során felkeressük azokat, akik még élnek, és annakidején együtt dolgoztak vele. Van egy névsorunk, elképesztő, hogy miket mesélnek róla. Nagyon vonzó ember volt. De akkor semmit nem tudtak róla; aki például együtt ült vele a könyvelésen, az csak azt látta, hogy a Béla bácsi, akinek nagyon jó humora van, mindig viccelődik vele. Fogalma nem volt arról, hogy kivel ül egy asztalnál. Karizmatikus személyiség volt, ez nem vitás. Hogy korábban milyen kapcsolata volt a művészekkel, az csak a levelezéséből derül ki. Sokan mester-tanítvány kapcsolatban álltak vele. Pedig ő nem akart mester lenni, azt mindig el is hárította, miközben folyamatosan kérdeztek tőle. A mester nem az, aki magáról azt tartja, hanem akiről mások mondják. A levelezéséből derül ki, hogy milyen viszonya volt a világhoz, és hogy hozzá milyen volt azoknak a viszonya, akik körülvették vagy fölismerték a jelentőségét. De nem sokan ismerték föl. Mert egy eredeti, sehova be nem sorolható, sehova nem tartozó, teljesen egyedülálló gondolkodó volt. És valljuk be, ezzel Magyarországon soha nem tudtak mit kezdeni.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2017/07 11-11. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13262

Cikk értékelése:

szavazat: 2 átlag: 7.5