KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/március
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Tükröm, tükröm Filmszemle után
• Várkonyi Benedek: Emerenc királynő Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Vincze Teréz: Ordítás és országimázs Magyarország 2011
• Pápai Zsolt: Júdás-napi fagy Drága besúgott barátaim
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Kolozsi László: Ede elment Garas Dezső (1934–2011)
NŐK A FELVEVŐGÉPPEL
• Vincze Teréz: Nők a felvevőgéppel A mozi neme
• Kovács Kata: Celluloid örökösnők Filmrendező-lányok
• Alföldi Nóra: Beszélő fejek Polisse
• Tüske Zsuzsanna: Nő a volánnál Ida Lupino
TESTKÉPEK
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 1. rész
• Pintér Judit Nóra: Test és tükör Cronenberg test-képei
MOZI
• Pálos Máté: Együtt az ég alatt
TESTKÉPEK
• Horváth Eszter: Beszéljünk a szexről? Veszélyes vágy
• Varró Attila: Kanossza Shame – A szégyentelen
ALEXANDER PAYNE
• Baski Sándor: Keserédes élet Alexander Payne filmjei
MESETERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyv-mesék Mesefilmterápia – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Varga Balázs: Családban marad Átok
• Schubert Gusztáv: Közös többszörös Társas/Játék
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Kirúgó mérkőzés Krízispont
• Huber Zoltán: Vissza az alapokhoz A némafilmes
• Gelencsér Gábor: Utazás Katatóniába Isztambul
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Grafománia és tipomágia Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
MOZI
• Margitházi Beja: Aurora
• Vajda Judit: Bor, tangó, kapufa
• Forgács Nóra Judit: Szex felsőfokon
• Kovács Kata: Családban marad
• Barkóczi Janka: Szilvás csirke
• Baski Sándor: Az erő krónikája
• Alföldi Nóra: Az ördög benned lakozik
• Parádi Orsolya: Szingli fejvadász
• Roboz Gábor: Védhetetlen
• Sepsi László: Borotvaélen
• Nevelős Zoltán: Tirannoszaurusz
• Kovács Marcell: A bűn hálójában
• Tüske Zsuzsanna: Egy hét Marilynnel
• Varró Attila: Warrior
DVD
• Lichter Péter: A nyugtalanság kora
• Pápai Zsolt: Adėle H. története
• Tosoki Gyula: Vasököl
• Sepsi László: A fegyver éve
• Géczi Zoltán: Nagy Sándor, a hódító
• Varga Zoltán: A rettegés mélye
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Aurora

Margitházi Beja

Aurora – román, 2011. Rendezte és írta: Cristi Puiu. Kép: Viorel Sergovici. Szereplők: Cristi Puiu (Viorel), Clara Voda (Gina), Luminita Gheorghiu (Mioara), Valentin Popescu (Doru). Gyártó: Mandragora. Forgalmazó: Anjou Lafayette. Feliratos. 181 perc.

Bár a román új hullám egyik nyitódarabjának kikiáltott, gyilkos humorú szatíráját, a Lazarescu úr halálát (2005), az angol plakátszlogennek megfelelően valóban lehetett fekete komédiaként nézni, Cristi Puiu legújabb filmje már nem adja magát ilyen könnyen. Az Aurora, már-már röhejesen abszurd dialógusai ellenére, és címével ellentétben, inkább a lassú, visszavonhatatlan vég, mint egy reményteljes kezdet benyomását kelti, amennyiben főhőse, Viorel néhány napos ámokfutása drasztikus gesztusokkal zárja le addigi látszólag unalmas, eseménytelen életét. De ez a hajnal nem az a hajnal, amire ébredni szeretnénk: hideg, fakó, párás, ólmos, szürke – és nagyjából konstans, sohasem töri át semmiféle napfelkelte.

Többórás játékidő, végtelennek tűnő hosszú beállítások, félig nyitott ajtók által határolt plánok, ismerős, hűvös kékes-zöldes, „román újhullámos” színvilág, kisszerű, szánalmas figurák gondoskodnak e nyomasztó hajnal állandósításáról, melyben Viorel hol tétován, hol eszelős határozottsággal keres, követ, vár és megfigyel. Nem mindig tudjuk meg, hogy kit, mit és miért, de az Aurora igazi abszurditása mégis abban áll, hogy eközben a szinte végig vásznon lévő férfihez egy jottányit sem kerülünk közelebb. És Puiu szándéka éppen ez: miközben látszólag a karaktert követi, valójában a sivár környezetben való vegetálás és kitörés egyaránt tökéletes hiábavalósága ábrázolódik ki.

Mindennek különleges nyomatékot ad az is, hogy mivel hosszú keresgélés után sem akadt emberére, Puiu maga alakítja Viorelt – és nem is akárhogyan. Se többet, se kevesebbet nem nyújt, mint egy sebzett vadként félszegen és csendesen lapító, kitöréskor agresszív és arrogáns férfit, akinek jellegzetes, átható tekintetében mindvégig van valami hátborzongató. A Taxisofőr és A pénz egyaránt eszünkbe juthat, de Puiu rendezőként és színészként egyenlő távolságot tart realizmustól és stilizáltságtól: megjelennek ugyan felismerhető bukaresti helyszínek, de a történet bárhol, bármikor játszódhatna. És noha a valóban mesteri zárójelenetben a rendőrőrsön végképp nem marad kétségünk a dolgok állása felől, addigra túl hosszú utat kellett megtennie Viorelnek – és a nézőnek is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/03 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11006