KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/március
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Tükröm, tükröm Filmszemle után
• Várkonyi Benedek: Emerenc királynő Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Vincze Teréz: Ordítás és országimázs Magyarország 2011
• Pápai Zsolt: Júdás-napi fagy Drága besúgott barátaim
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Kolozsi László: Ede elment Garas Dezső (1934–2011)
NŐK A FELVEVŐGÉPPEL
• Vincze Teréz: Nők a felvevőgéppel A mozi neme
• Kovács Kata: Celluloid örökösnők Filmrendező-lányok
• Alföldi Nóra: Beszélő fejek Polisse
• Tüske Zsuzsanna: Nő a volánnál Ida Lupino
TESTKÉPEK
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 1. rész
• Pintér Judit Nóra: Test és tükör Cronenberg test-képei
MOZI
• Pálos Máté: Együtt az ég alatt
TESTKÉPEK
• Horváth Eszter: Beszéljünk a szexről? Veszélyes vágy
• Varró Attila: Kanossza Shame – A szégyentelen
ALEXANDER PAYNE
• Baski Sándor: Keserédes élet Alexander Payne filmjei
MESETERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyv-mesék Mesefilmterápia – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Varga Balázs: Családban marad Átok
• Schubert Gusztáv: Közös többszörös Társas/Játék
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Kirúgó mérkőzés Krízispont
• Huber Zoltán: Vissza az alapokhoz A némafilmes
• Gelencsér Gábor: Utazás Katatóniába Isztambul
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Grafománia és tipomágia Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
MOZI
• Margitházi Beja: Aurora
• Vajda Judit: Bor, tangó, kapufa
• Forgács Nóra Judit: Szex felsőfokon
• Kovács Kata: Családban marad
• Barkóczi Janka: Szilvás csirke
• Baski Sándor: Az erő krónikája
• Alföldi Nóra: Az ördög benned lakozik
• Parádi Orsolya: Szingli fejvadász
• Roboz Gábor: Védhetetlen
• Sepsi László: Borotvaélen
• Nevelős Zoltán: Tirannoszaurusz
• Kovács Marcell: A bűn hálójában
• Tüske Zsuzsanna: Egy hét Marilynnel
• Varró Attila: Warrior
DVD
• Lichter Péter: A nyugtalanság kora
• Pápai Zsolt: Adėle H. története
• Tosoki Gyula: Vasököl
• Sepsi László: A fegyver éve
• Géczi Zoltán: Nagy Sándor, a hódító
• Varga Zoltán: A rettegés mélye
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Isztambul

Utazás Katatóniába

Gelencsér Gábor

Az érettségizők, a pályakezdők és a karrierépítők után Török Ferenc ezúttal az ötvenesek válságáról mesél.

A Simó-osztály 2000-ben végzett tagjai közül – legalábbis nagyjátékfilmjeiben, a Moszkva térben, a Szezonban és az Overnightban – Török Ferenc kötelezte el magát a legerőteljesebben a nemzedéki „így jöttem”-tematika mellett. Új filmjében vajon miért állítja át figyelmének fókuszát a személyes élményvilágától nyilvánvalóan távolabb eső konfliktushelyzetre és karakterre? A történet alapján – a férj váratlanul elhagyja feleségét, aki ettől mély lelki válságba zuhan – arra gyanakodhatunk, hogy Török, ha áttételesebb formában is, de tovább keresi az elmúlt húsz év társadalmi közérzetének jellegzetes élethelyzeteit, és ezúttal ezt egy, a saját világából, a saját életéből a szó átvitt és szoros értelmében kilépő ember sorsában találja meg. Igen, akár gondolhatunk erre a direkt értelmezésre is, bénultan rezignált és kétségbeesetten kereső élethelyzetünk együttes megjelenítésére. A film azonban nem ragad bele ebbe a szűk értelmezési keretbe, miközben nem is független tőle. S éppen ez a kivételes, a kortárs magyar filmben ritkán tapasztalható erénye: nem a mégoly magas és művészi, ám absztrakt és távoli modellek, szimbólumok, allegóriák éteri magasságában mozog, ám nem is a direkt publicisztika esztétikailag értelmezhetetlen közegében, hanem valahol a kettő között.

Az Isztambul legtöbb elemében megvalósítja az ismerősség és a különlegesség, a kiszámíthatóság és a váratlanság összjátékából fakadó kiegyensúlyozottságot. A kiinduló konfliktus egyszerre különös, sorsfordító, s ugyanakkor ismerős, átélhető esemény, csakúgy, mint következménye is. Az elhagyott nő ezúttal nem hisztizik vagy bosszút forral, hanem elnémul és kivonul. Mindez az élethelyzet valós és spirituális szintjén egyaránt hiteles. A kettőt pedig a mű stiláris kohézióját megteremtő, abszurdba hajló finom humor kapcsolja össze: ahogy a mezítlábasan utazó asszonyt begyűjti a remízben a villamosvezető; ahogy a román kamionos egy kellemes éjszaka reményében elviszi a határig; s legfőképpen ahogy már Isztambulban, a szomszéd hotelszobában lakó félszeg, sokgyermekes török férfi udvarolni kezd a zavarodott magyar turistának. Ezek a színészileg is rendkívül hiteles pillanatok még arra is képesek, hogy feledtessék a motiváció hiányát. Nem tudjuk meg az elhagyott asszonyról, miért így reagál – reakciója azonban annyira ott van, él a történetben, hogy a kérdés fel sem merül bennünk. Már csak azért sem, mert épp ennek a lelkiállapotnak a leírásáról van szó: amikor hirtelen összeomlik, ami volt; nem tudjuk, mi lesz; csak a jelen pillanat van, a maga kiszámíthatatlan esetlegességében, váratlanságában, nyitottságában.

Amennyire mindezt az érzékeny egyensúlyt sikerül az asszony alakja körül megteremteni, annyira bizonytalanná válik a film a család többi tagjának bemutatásakor, s ebből valamennyi visszahull a már távolban önmagát kereső hősnő megformálására is. A drámai helyzet kiélezése jegyében például a házaspár épp ezekben a napokban várja első unokája születését. Csakhogy e körülmény nem fokozza a krízist – hogy tudniillik még ez sem számít –, hanem jóval inkább hitelteleníti, legalábbis a motivációk, a családi kapcsolat bemutatásának hiányában. Ugyanez mondható el az apa és egyetemi tanítványa gyorsan véget érő szerelmi viszonyáról, amely a férfit már-már egy vígjátéki hős szerepére kárhoztatja. vagy nagykamasz fiának és (nem rég volt) kedvesének hirtelen liaisonjáról.

Az asszony történetének koncentráltsága nem vetekszik tehát a többi családtagéval, s ez különösen a közös jelenetekben, így például az anyját hazahozni kiutazó fiú epizódjában válik nyilvánvalóvá. Nem feledkezhetünk el azonban a nő történetének helyzeti előnyéről sem.

Lelkiállapotának kifejezéséhez a film ugyanis elegánsan használja fel az utazás toposzát. Itt is egyszerre van jelen a címadó város valóban gyakori egzotikus úticélként és egy másik világ jelképeként. Ezt a motívumot viszi tovább és hagyja szerencsés módon nyitva a rendező a film utolsó jelenetében, amikor az asszony a hazautazás helyett a vidéki túrát választja új ismerőse szülőföldjére. S onnan majd merre tovább…? Egy biztos: Katatóniából eljutott Kappadókiába.

 

ISZTAMBUL – magyar, 2011. Rendezte és írta: Török Ferenc. Kép: Garas Dániel. Zene: Lance Hogan. Vágó: Annelotte Medema. Producer: Kántor László. Szereplők: Johanna ter Steege (Katalin), Lukáts Andor (János), Yavuz Bingöl (Hamil), Tenki Réka (Zsófi), Bánfalvi Eszter (Juli). Gyártó: Új Budapest Filmstúdió. Forgalmazó: Mozinet Kft. 99 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/03 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10988