KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/március
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Tükröm, tükröm Filmszemle után
• Várkonyi Benedek: Emerenc királynő Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Vincze Teréz: Ordítás és országimázs Magyarország 2011
• Pápai Zsolt: Júdás-napi fagy Drága besúgott barátaim
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Kolozsi László: Ede elment Garas Dezső (1934–2011)
NŐK A FELVEVŐGÉPPEL
• Vincze Teréz: Nők a felvevőgéppel A mozi neme
• Kovács Kata: Celluloid örökösnők Filmrendező-lányok
• Alföldi Nóra: Beszélő fejek Polisse
• Tüske Zsuzsanna: Nő a volánnál Ida Lupino
TESTKÉPEK
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 1. rész
• Pintér Judit Nóra: Test és tükör Cronenberg test-képei
MOZI
• Pálos Máté: Együtt az ég alatt
TESTKÉPEK
• Horváth Eszter: Beszéljünk a szexről? Veszélyes vágy
• Varró Attila: Kanossza Shame – A szégyentelen
ALEXANDER PAYNE
• Baski Sándor: Keserédes élet Alexander Payne filmjei
MESETERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyv-mesék Mesefilmterápia – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Varga Balázs: Családban marad Átok
• Schubert Gusztáv: Közös többszörös Társas/Játék
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Kirúgó mérkőzés Krízispont
• Huber Zoltán: Vissza az alapokhoz A némafilmes
• Gelencsér Gábor: Utazás Katatóniába Isztambul
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Grafománia és tipomágia Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
MOZI
• Margitházi Beja: Aurora
• Vajda Judit: Bor, tangó, kapufa
• Forgács Nóra Judit: Szex felsőfokon
• Kovács Kata: Családban marad
• Barkóczi Janka: Szilvás csirke
• Baski Sándor: Az erő krónikája
• Alföldi Nóra: Az ördög benned lakozik
• Parádi Orsolya: Szingli fejvadász
• Roboz Gábor: Védhetetlen
• Sepsi László: Borotvaélen
• Nevelős Zoltán: Tirannoszaurusz
• Kovács Marcell: A bűn hálójában
• Tüske Zsuzsanna: Egy hét Marilynnel
• Varró Attila: Warrior
DVD
• Lichter Péter: A nyugtalanság kora
• Pápai Zsolt: Adėle H. története
• Tosoki Gyula: Vasököl
• Sepsi László: A fegyver éve
• Géczi Zoltán: Nagy Sándor, a hódító
• Varga Zoltán: A rettegés mélye
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Nők a felvevőgéppel

Polisse

Beszélő fejek

Alföldi Nóra

Az ex-színésznő és modell Maïwenn védjegye a bennfentes kisrealizmus, rendhagyó zsarufilmjét is ez jellemzi.

Amióta Jean Paul Belmondo 1960-ban egy, a kamera felé irányzott mondattal a pokolba küldte nézőit, a francia filmipar nem fél leleplezni magát: a statívok, díszletek és sminkszobák világának bájosan idegtépő, családiasan feszült pillanatait a maga rögvalós abszurditásával együtt ágyazza kifacsart narratívákba. Az „auteur”-fogalom hazájában tehát majdhogynem banális húzás, ha valaki szerzői ambícióit masszív jelenlétével és durva reflexiókkal teszi nyilvánvalóvá, a színésznő lányaként napvilágot látott ex-színésznő és modell Maïwenn Le Besco (utónevét nem használja) azonban eredeti foglalkozásának mivoltából nem tudott lemondani arról, hogy colos testét és kajla kamaszlány arcát tegye műveinek középpontjába. 2008-as áldokumentumfilmjében majd’ egy tucat saját néven szereplő színésznő-kollégájával mesélt a magamutogatás lehetőségeiről, allűrökről, álmokról és hisztériákról; Maïwenn digitális zsebkamerája vallomást vett Charlotte Rampling boldogtalanságáról, Julie Depardieu beteges gyerekvállalási mániájáról, elcsípte, ahogy Jeanne Balibar nyugtatókon él, Marina Fois pedig nem győzi botoxszal feltölteni szomorú ráncait. Az érzékeny határvonalat valós énjük és a fikció közt erős kontúrok hangsúlyozták, ám hiába a miniportrék folyamát megszakító musical-betétek és az avatatlan szemnek is feltűnő következetlenség (akkor is kibontakoznak szituációk, amikor az asszony a felvevőgéppel nem volt jelen), a néző mégis kaján mosollyal merül el a gondolatban, hogy valós tapasztalatok peregnek a szeme előtt. Maïwenn azonban nem ragadt le ennél a harsány manírnál, a Poliss esetében konkrét anyaggal dolgozik, de továbbra is ragaszkodik a dokumentum-fikció játékokhoz.

A Poliss másként, rendhagyó zsarufilmként tartja a bűnügyi film feszültségében, kérdező pozícióban nézőjét. A körkörös, leíró jelenetek a rendőrség ifjúsági különítményét helyezik középpontba; ezen a részlegen olyan fiúkat és lányokat interjúvolnak, akik valami rosszat csináltak, olyan férfiakat és nőket szembesítenek önmagukkal, akik gyereket bántalmaznak, molesztálnak. Az itt dolgozók kis családként élnek, idejük nagy részében vallomásokat hallgatnak, hisznek a munkájukban, de csak jó tanácsokig, és érzelmi kirohanásokig jutnak, a szálak elvarrása és az igazságtétel már nem az ő dolguk. Tükrözi ezt privát-szférájuk is; szakmai ártalom, hogy alkalmatlanok anyának és apának, elbuknak élettársként, férjként és feleségként, magatehetetlenül fogadják el a tényt, hogy ez a világ velejéig romlott, a megoldás azonban nem az ő reszortjuk Maïwenn alkalmazkodik passzív karaktereihez, jóval gyengédebb szerzői kezekkel fogja az anyagot, nem főhősként, csak leskelődő fotósként van jelen, ezzel viszont pontosan abba a helyzetbe pozícionálja magát, amelyben az anyag kapcsán eredetileg is működött: a különítményen belül egy évig fotósként dolgozva végzett kutatómunkát. A film alapanyaga megtörtént esetekből építkezik, a karaktereket viszont már színészek keltik életre, akik forgatókönyvet követnek, láthatatlan stáb áll mögöttük, világítással, két operatőrrel sminkessel és minden egyébbel, ami szükséges egy film létrehozásához. A mise-en-scène ezúttal láthatatlan, akárcsak azok a lelki folyamatok amelyek a szereplőkben végbe mennek – a sejtetés azonban mindig erősebb eszköz a pontos rajznál, ez adja a mű velejét, feszültségét, mely utóbbi a nézőre is rátelepszik, hiszen csak ül és kérdez, a tanulságok levonásánál viszont egyedül marad.

 

Polisse (Polisse) – francia, 2011. Rendezte: Maiwenn. Írta: Emmanuelle Bercot. Kép: Pierre Aim. Zene: Stephen Warbeck.Szereplők: Karin Viard (Nadine), Joey Starr (Fred), Marina Fois (Iris), Maiwenn (Melissa), Nicholas Duvauchelle (Mathieu). Gyártó: Mars Film / Chaocorp / Arte / Canal+. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 127 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/03 21-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10990