KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/március
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Tükröm, tükröm Filmszemle után
• Várkonyi Benedek: Emerenc királynő Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Vincze Teréz: Ordítás és országimázs Magyarország 2011
• Pápai Zsolt: Júdás-napi fagy Drága besúgott barátaim
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Kolozsi László: Ede elment Garas Dezső (1934–2011)
NŐK A FELVEVŐGÉPPEL
• Vincze Teréz: Nők a felvevőgéppel A mozi neme
• Kovács Kata: Celluloid örökösnők Filmrendező-lányok
• Alföldi Nóra: Beszélő fejek Polisse
• Tüske Zsuzsanna: Nő a volánnál Ida Lupino
TESTKÉPEK
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 1. rész
• Pintér Judit Nóra: Test és tükör Cronenberg test-képei
MOZI
• Pálos Máté: Együtt az ég alatt
TESTKÉPEK
• Horváth Eszter: Beszéljünk a szexről? Veszélyes vágy
• Varró Attila: Kanossza Shame – A szégyentelen
ALEXANDER PAYNE
• Baski Sándor: Keserédes élet Alexander Payne filmjei
MESETERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyv-mesék Mesefilmterápia – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Varga Balázs: Családban marad Átok
• Schubert Gusztáv: Közös többszörös Társas/Játék
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Kirúgó mérkőzés Krízispont
• Huber Zoltán: Vissza az alapokhoz A némafilmes
• Gelencsér Gábor: Utazás Katatóniába Isztambul
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Grafománia és tipomágia Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
MOZI
• Margitházi Beja: Aurora
• Vajda Judit: Bor, tangó, kapufa
• Forgács Nóra Judit: Szex felsőfokon
• Kovács Kata: Családban marad
• Barkóczi Janka: Szilvás csirke
• Baski Sándor: Az erő krónikája
• Alföldi Nóra: Az ördög benned lakozik
• Parádi Orsolya: Szingli fejvadász
• Roboz Gábor: Védhetetlen
• Sepsi László: Borotvaélen
• Nevelős Zoltán: Tirannoszaurusz
• Kovács Marcell: A bűn hálójában
• Tüske Zsuzsanna: Egy hét Marilynnel
• Varró Attila: Warrior
DVD
• Lichter Péter: A nyugtalanság kora
• Pápai Zsolt: Adėle H. története
• Tosoki Gyula: Vasököl
• Sepsi László: A fegyver éve
• Géczi Zoltán: Nagy Sándor, a hódító
• Varga Zoltán: A rettegés mélye
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Adėle H. története

Pápai Zsolt

L’histoire d’Adėle H. – francia, 1975. Rendezte: François Truffaut. Szereplők: Isabelle Adjani, Bruce Robinson, Sylvia Marriott. Forgalmazó: Fantasy Film. 94 perc.

Ha – mint egyesek tartják – a boldogságos szerelmek valóban a mennyekben köttetnek, akkor a reménytelen szerelmek biztosan a Pokolban születnek. A reménytelen szerelem lényegében egyszemélyes: beteljesületlen – vagy csak részlegesen és időlegesen beteljesült –, egyúttal nem csituló intenzitású és ezért levehetetlen, elhagyhatatlan lelki–szívbéli vonzalom. Az írózseni Victor Hugo leánya egész életében vonszolta magával reménytelen szenvedélyét egy katonatiszt iránt, és François Truffaut-t az ő balsorsa ihlette meg. A háromszemélyes szerelmek feltérképezése után (Jules és Jim, Két angol lány és a kontinens) tehát egy egyszemélyes szerelemről forgatott, már a maga korában is méltatlanul alulértékelt, és máig nem kellően méltányolt filmet.

Jóllehet a miliőrajzot és Nestor Almendros operatőr hosszú, míves snittjeit respektálják az elemzők és a kritikusok, az Adèle H. történetét egészében véve mégis sokan művészi katasztrófaként aposztrofálják. Pedig az idő a filmnek dolgozik, minél többször nézi meg az ember, annál értékesebbnek tűnik. Truffaut az élete második felére szellemileg összezavarodott Adėle Hugo naplója alapján dolgozott, és ezek a feljegyzések egy ízig-vérig modernista, idősíkokkal, szubjektivitással játszó tudatfilm kiváló alapanyagai lehetett volna, a rendező azonban nem engedett a kísértésnek, és a rendkövetés mellett voksolt. Közel négy évtizeddel a leforgatása után az Adėle H. történetének épp azon jellegzetességei imponálóak, amik egykor kihívták a kritikusok ellenszenvét: a film szerkezetét a maga korában primitívnek minősítették, ma viszont inkább azt mondanánk, hogy kristálytiszta és példásan centrírozott; a dramaturgiáját jellegtelenül hollywoodiánusnak nevezték, pedig a mából visszatekintve korszerűnek mondható, hiszen a hetvenes évektől a művészfilm-készítés fősodrát jelentő midcult jegyeit viseli. A rendre visszatérő, kurta szubjektív képsorokat leszámítva Truffaut állhatatosan kerüli a modernista effektusokat, sőt néhol extrémen egyszerű jelképiséggel él – ennek kirívó példája, hogy a hősnő által kikönyörgött utolsó csókra egy temetőben (!) kerül sor –, de ezekkel a triviális eszközökkel is rétegzett lelki folyamatokat tud megmutatni, egyúttal drámai súlyt ad művének. Nem szokás ugyan elmondani róla, de Truffaut a filmtörténet jelentős pszichológusai közé tartozik, aki bonyolult lelki átalakulásokat is képes nézőközelbe hozni – ennek megrázó–meggyőző dokumentuma az Adėle H. története.

Extrák: Előzetes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/03 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11000