KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/március
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Tükröm, tükröm Filmszemle után
• Várkonyi Benedek: Emerenc királynő Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Vincze Teréz: Ordítás és országimázs Magyarország 2011
• Pápai Zsolt: Júdás-napi fagy Drága besúgott barátaim
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Kolozsi László: Ede elment Garas Dezső (1934–2011)
NŐK A FELVEVŐGÉPPEL
• Vincze Teréz: Nők a felvevőgéppel A mozi neme
• Kovács Kata: Celluloid örökösnők Filmrendező-lányok
• Alföldi Nóra: Beszélő fejek Polisse
• Tüske Zsuzsanna: Nő a volánnál Ida Lupino
TESTKÉPEK
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 1. rész
• Pintér Judit Nóra: Test és tükör Cronenberg test-képei
MOZI
• Pálos Máté: Együtt az ég alatt
TESTKÉPEK
• Horváth Eszter: Beszéljünk a szexről? Veszélyes vágy
• Varró Attila: Kanossza Shame – A szégyentelen
ALEXANDER PAYNE
• Baski Sándor: Keserédes élet Alexander Payne filmjei
MESETERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyv-mesék Mesefilmterápia – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Varga Balázs: Családban marad Átok
• Schubert Gusztáv: Közös többszörös Társas/Játék
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Kirúgó mérkőzés Krízispont
• Huber Zoltán: Vissza az alapokhoz A némafilmes
• Gelencsér Gábor: Utazás Katatóniába Isztambul
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Grafománia és tipomágia Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
MOZI
• Margitházi Beja: Aurora
• Vajda Judit: Bor, tangó, kapufa
• Forgács Nóra Judit: Szex felsőfokon
• Kovács Kata: Családban marad
• Barkóczi Janka: Szilvás csirke
• Baski Sándor: Az erő krónikája
• Alföldi Nóra: Az ördög benned lakozik
• Parádi Orsolya: Szingli fejvadász
• Roboz Gábor: Védhetetlen
• Sepsi László: Borotvaélen
• Nevelős Zoltán: Tirannoszaurusz
• Kovács Marcell: A bűn hálójában
• Tüske Zsuzsanna: Egy hét Marilynnel
• Varró Attila: Warrior
DVD
• Lichter Péter: A nyugtalanság kora
• Pápai Zsolt: Adėle H. története
• Tosoki Gyula: Vasököl
• Sepsi László: A fegyver éve
• Géczi Zoltán: Nagy Sándor, a hódító
• Varga Zoltán: A rettegés mélye
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Testképek

Veszélyes vágy

Beszéljünk a szexről?

Horváth Eszter

Cronenberget mindig is izgatta test-kép és elme erőteljes kölcsönhatása, ez alkalommal azonban a pszichoanalízis tudománytörténete jobban érdekelte a test és a lélek démonainál.

Egy gondosan ápolt bajszú, decens férfi reggeli kávéját kortyolgatja lakásának nagypolgári ízléssel berendezett étkezőjében, halk szavú, mosolygós felesége társaságában. Nem sokkal később, a férfi hasonlóan megfontolt, akkurátus mozdulatokkal paskolja egy törékeny nő fenekét, aki láthatóan élvezi az ütéseket. Az előttünk pergő történet szólhatna arról is, hogyan lesz az előző század fordulóján egy tisztes polgári értékrendet valló nős férfinak viszonya egy mazochista szexuális késztetésekkel rendelkező nővel. David Cronenberg legújabb filmje, a Veszélyes vágy azonban nem főszereplője belső drámájáról szeretne beszélni, sokkal inkább a napjainkra már kanonizálódott pszichoanalitikus módszer történeti gyökereiről.

„Most következő történetünk nem ígér kellemes szórakozást. Nem szerelmi történet. Nem is egyike azoknak az épülésünkre szolgáló meséknek, amelyek arról szólnak, hogyan hozott áttörést a tudomány világában néhány elszánt férfi és nő. Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom a lényegét, akkor azt mondanám, ez egy szokatlanul hátborzongató kísértethistória, ahol a kísértet, aki végül felfalja történetünk szereplőit, nem valamiféle ijesztő teremtmény, hanem egy elmélet…” Így figyelmezteti az olvasót John Kerr 1993-ban megjelent A most dangerous method: The story of Jung, Freud, and Sabina Spielrein című könyvének előszavában. Története középpontjában az eszme áll, a módszer; nem meglepő tehát, hogy a könyv alapján 2002-ben készült színdarab, a The Talking Cure (Beszédterápia), majd ennek filmes adaptációja, a Veszélyes vágy mindenekelőtt egy elvont fogalmat helyez érdeklődése középpontjába. Christopher Hampton, aki saját színpadi művét adaptálta forgatókönyvvé, jó érzékkel látta meg az erős drámai helyzetet Jung, Freud és Sabina Spielrein kölcsönös egymásra hatásában. A drámai szituációhoz adottak az erős karakterek: az önmagával vívódó Jungé, a saját nimbuszát mindenáron fenntartani akaró Freudé és a hisztérikus betegből analitikussá váló Spielreiné. Ezeket a karaktereket azonban játékba kell hozni. A Hamlet attól izgalmas, hogy egy jobbára passzív, intellektuális, szemlélődő ember aktívvá válik, s ez az aktivitás pusztító viharként söpör végig a környezetén. Kerr könyve nem fikció, így nincs is szüksége a drámai feszültség felépítésére, konfliktusokra: a tények magukért beszélnek. Hampton mintha megakadt volna félúton a tények történetté varázslása és annak a bemutatása között, hogyan kristályosodott ki a pszichoanalitikus módszer. A film thrillerként kínálja magát a mozgóképes piacon, az alkotóknak szándékukban állhatott a Kerr‑féle „kísértet‑história” megidézése. A borzongás azonban elmarad.

A festői Zürichben járunk, Burghölzli Klinika, 1904. Ide küldik szülei a hisztériában szenvedő Sabina Spielreint kezelésre. A lány orvosa a fiatal Jung doktor lesz, aki a Sigmund Freud által publikált pszichoanalitikus módszert először próbálja ki a gyakorlatban. Azt ajánlja páciensének, beszéljen a betegségéről, a lány pedig gyors gyógyulásnak indul. A Jung által alkalmazott módszer karakteresen eltér a többi, a hisztériás betegségnél addig használatos terápiától. A 19. század végéig gyakorta alkalmazták az elektrosokkot (hivatalos nevén elekro-galvanizációs masszázst) és a hidegzuhanyt a hasonló betegségek kezelésénél, a pácienst pedig csak ritka esetben különítették el családjától, ami nem szolgálta állapotának javulását.

Az új elmélet gyakorlati sikere indítja el Freud és Jung kapcsolatát, ami már a kezdetektől fogva nézeteltérésekkel terhes. Időközben Sabina Jung szeretője lesz, de az ifjú terapeuta lelkiismeret-furdalása erősebb libidójánál, s végül felesége mellett marad. Sabina és Jung szakítása hozzájárul Freud és Jung baráti viszonyának megromlásához, míg végleg el nem válnak útjaik. Egyenes vonalú történet, meglepő fordulatok nélkül. Történelmi filmmel kapcsolatban, természetesen, nem merül föl az igény, hogy váratlan csavarral végződjön: a tények makacs dolgok. Ugyanakkor a téma szolgáltatott annyi alapanyagot, hogy a feszültség a film végéig fennmaradhasson, ne legyen kiszámítható minden egyes fordulat, s az orvos‑pácines, kezdő-mentor, laikus-kolléga ellentétpárok remek drámai háromszöget alkottak. Hogy nem lett a filmből Cronenbergre jellemző zsigeri alkotás, az nagyrészt a forgatókönyv hibája.

A „biohorror atyjaként” is emlegetett kanadai rendező az utóbbi időben inkább a krimi és a thriller műfaja felé fordult (Erőszakos múlt, Gyilkos ígéretek), és ha nem is álmodik már vászonra annyi ijesztő testi deformitást és mutációt, mint korábbi filmjeiben, a történetek zsigeri hatása megmarad. Cronenberget mindig is nagyon izgatta test-kép és elme erőteljes egymásra hatása. Ebből a szemszögből nézve nem tűnik meglepőnek legújabb témaválasztása. Le akart ásni a gyökerekig, s mintegy analitikusan feltérképezni azt az időszakot, amikor először merült fel a tudományos diskurzusban, hogy a különböző testi szimptómák eredete az emberi pszichében keresendő. Ennek a fordítottja is igaz a korszak klinikai vizsgálódásaira: a különböző testi behatások (például a bántalmazás) elmére gyakorolt hatását is ekkor kezdték feltárni. A Veszélyes vágy lehetett volna a pszichológiai mélyfúrások filmje, ebben az értelemben pedig ugyanolyan zsigeri alkotás, mint Cronenberg legtöbb műve.

Mélyfúrás helyett azonban csak a felszínt karcolgatjuk. A történet középpontjában Jung vívódásai állnak, amelyek egyrészről szakmai természetűek: Freud nyomdokain elindulva hogyan tudná mégis függetleníteni magát a bécsi mestertől. Ugyanakkor szembe kell néznie azzal a problémával is, hogy harmonikus unalomban eltelő házassága mellett vonzódni kezd fiatal és intelligens nőbetegéhez. A két dráma természetesen egymás viszonylatában értelmeződik, s ekképpen egy. A dráma egyik aspektusa sem kap azonban elegendő hangsúlyt a filmben. Kevéssé emeli ki a történet a fiatal orvos Freudhoz való viszonyának ödipális jellegét. Mentorának tekintélye egyre inkább bénító teherként nehezedett Jungra, ugyanakkor fontos volt számára a Freudtól kapott megerősítés, örök referenciapontként tekintett rá. A nagy (szellemi) előddel szembefordulás az egyetlen lehetséges útja, hogy a maga jogán is elismeréshez jusson, ugyanakkor tartott az „apagyilkosságtól”. A filmbéli Jung ezzel szemben olyan figurának tűnik, aki ugyan udvariasan meghallgatja a másik véleményét, de következetesen kitart a sajátja mellett. Ily módon nem csoda, hogy a történet valóságában egyedül Sabina Spielrein tudja igazán befolyásolni: a szakmai szál leegyszerűsítésével a szerelmi szál kap nagyobb hangsúlyt.

Így a Spielrein és Jung közti szövevényesen izgalmas kapcsolatrendszer egyszerű csábítás-történetté szelídül. Jung morális aggályai miatt végül szakít a nővel, de úgy tűnik, mintha ez a kényszerű elválás nem is viselné meg, mintha a dühében rárontó nőtől kapott seb lenne az egyetlen, amit ebből a kapcsolatból őriz. S valóban, egyetlen köztük játszódó szado‑mazochista erotikus jelenet sem annyira felkavaró vagy perverz, mint amilyen a valóságban volt kapcsolatuk. Egymás kollégái és pszichoterapeutái voltak. Sabina nem akarta felborítani Jung házasságát, ugyanakkor fiút akart neki szülni. A nőnek a férfi testesítette meg a germán hősideált, Siegfriedet. A férfinak Sabina sok szempontból terra incognita volt: számtalanszor utalt arra, hogy más, mivel orosz. A 19-20. század fordulóján nők nem járhattak Svájban egyetemre, mert nem rendelkeztek a megfelelő előtanulmányokkal. Így Spielreint nem csupán betegsége tette mássá, de műveltsége is. Kapcsolatuk idején született meg Spielrein elmélete az ellentétes erők egymást fölemésztő jelenségéről, amely később a halálösztön néven lett ismert a pszichológiában.

Ironikus módon a pszichoanalitikus módszer lényege válik a film kárára: az ember szexualitással kapcsolatos komplexusait a tudat felszínére hozó beszéd. Avagy egy bonmot‑val élve: aki beszél róla, az nem csinálja. A hedonista mellékkarakter, Otto Gross analitikus épp így vélekedett Freudról. Gross minden páciensével szexuális kapcsolatot kezdeményezett, s erre bujtogatja Jungot is: Vincent Cassel megformálásában zseniális luciferi karaktert kapunk, aki a legplasztikusabb figurája a történetnek. Jelenléte röpke negyedórájában valóban izzik a feszültség a vásznon. A témához képest meglehetősen visszafogott, már-már konzervatív rendezés is inkább a temperált gesztusoknak enged terepet. Viggo Mortensen Freudja finom, szarkasztikus humorú, egyszerre öntelt és közvetlen. Michael Fassbender játéka elképesztően sokat tesz hozzá a meglehetősen passzívra hangszerelt Jung karakteréhez: szürke, protestáns átlagpolgár, szeméből azonban intellektuális szenvedély sugárzik. Elég ránézni, s valóban magunk előtt látjuk az egészséges, izmos árja hős-ideált, akire húsz évvel később a náci Németország a fensőbbrendű fajhoz tartozók prototípusaként fog tekinteni. Kizárólag ebben az értelemben izgalmas, ahogyan Fassbender hideg szenvedéllyel üti a Keira Knightley alakította zsidó Spielreint. Knightley egyértelműen a gyenge pontja a színészválasztásnak. Spielrein hálás szerepében sem tudta meghaladni önmagát: játéka erőltetett, túlzó gesztusai a karakter betegségének ismeretében is idegenül hatnak ebben a kamaradrámában.

„Vajon tudják-e, hogy a pestist hoztuk el nekik?” – kérdezi Freud Jungtól a New York-i kikötőbe befutó hajó fedélzetén állva. A pszichoanalitikus módszer valóban pestisként terjedt el a világon, de nem a Veszélyes vágy lesz az a film, amely mélységében feltárja az „alapító atyák” közti viszonyt és igazságot szolgáltat a módszer formálódásában jelentős szerepet játszó és kis híján elfeledett Spielreinnek.

 

VESZÉLYES VÁGY (A Dangerous Method) – amerikai, 2011. Rendezte: David Cronenberg. Írta: John Kerr könyve alapján Christopher Hampton. Kép: Peter Suschitzky. Zene: Howard Shore. Szereplők: Keira Knightley (Sabina), Michael Fassbender (Jung), Viggo Mortensen (Freud), Vincent Cassel (Gross), Sarah Gadon (Emma). Gyártó: Lago Film / RPC / Elbe Film. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 99 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/03 34-35. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10985