Képregény legendák

Nick Sousanis: Unflattening

Ajtók szabad terekbe

Szép Eszter

Képregénnyel a komplexebb gondolkodásért.

Az emberiség rengeteget veszít azzal, hogy – legalábbis a nyugati kultúrában – filozófusaink és gondolkodóink hierarchiát állítottak a kép és a szöveg közé, a tudást szövegközpontúan szervezték-szervezzük és adták-adjuk tovább. Sokat veszítünk azzal is, hogy (Descartes-tal az élen) ignoráljuk az érzékszervek és az észlelés gondolkodásban betöltött szerepét. Saját lehetőségeinket limitáljuk, laposítjuk el, és ideje, hogy ezzel felhagyjunk. Ez Nick Sousanis Unflattening (Kilaposítás) című képregényének a kiindulópontja. A helyzetleírás akár banálisnak is hathat, Sousanis munkájában azonban élettel telik meg mind a probléma bemutatása, mind a megoldásnak szentelt fejezetek. Az Unflattening Sousanis átgondolt, óriási tudásanyagot mozgató, szöveggel és képpel is megérvelt gondolatmenete, amelyben egymást érik az inspiráló vizuális metaforák annak megmutatására, hogy mennyire fontos nem elveszíteni asszociatív képességeinket, kreatív gondolkodásunkat. Sousanis képregénye arra hív, hogy fellazítsuk gondolkodási mintázataink megmerevedett rendszerét.

Az Unflatteninget a Harvard University Press adta ki 2015-ben, ez volt az első képregény a rangos egyetemi nyomda portfóliójában. Valószínűleg az Unflattening (első változata) az első teljes egészében képregény formában elkészített doktori disszertáció. Sousanis a Columbia Egyetemen doktorált, ezt megelőzően matematikát tanult, és profi teniszjátékos volt. Az Unflattening hatalmas siker lett, Sousanis nem csak képregény- és bölcsészkonferenciák, de mindenféle tudományterület konferenciáinak, sőt az IT és a startupok világának meghívott előadója lett. Egyáltalán nem véletlenül: szerény és magabiztos stílusában egymás után hozza a példákat a térképészet és navigáció, az evolúcióbiológia, az ókori csillagászat, a pszichológia, a kognitív nyelvészet területéről, megfűszerezve egy kis Monty Pythonnal és irodalmi utalásokkal, valamint egy alkotó, rajzoló ember észrevételeivel és tapasztalatával. Több, Youtube-on is megnézhető előadásában kitér arra, hogy amikor matematikát tanult, az emberek reakciója az volt, hogy akkor bizonyára nagyon okos; amikor pedig elárulta, hogy rajzol, azt mondták rá, milyen tehetséges. Az emberi tapasztalatnak és tudásnak ez a szétválasztása zavar az erőben, hiszen miért ne lehetne valaki tehetséges a logikai problémák kitapogatásában és okos a rajzaiban?

Az Unflattening nem pusztán egy tudományos értekezés arról, hogy mennyire fontos kapcsolatokat keresni a különböző tudományterületek között, és hogy ideje lenne meghaladni a kép-szöveg szembenállást. Bár Sousanis hosszasan ecseteli a képregény és kapcsolatokat kereső gondolkodás hasonlóságait, műve több egy látványos kiáltványnál a képregény lehetőségei mellett. Az Unflattening mindenekelőtt kézzel rajzolt demonstrációja ennek a határátlépő multimediális és keretek közé szoríthatatlan gondolkodásmódnak. Minden egyes oldal felismerhetően képregény, kép és szöveg kompozíciójára épít és történetet mesél. Minden egyes oldal megközelítések és diszciplínák között navigál, folyamatosan nézőpontot vált és erre hívja az olvasót is. Ez a sokszempontúság és rizomatikus komplexitás egyaránt jellemző az érvek felépítésére és a képregény vizuális világára. Sousanis arra használja a képregényt, hogy megváltoztassa és gazdagítsa olvasói megszokott gondolkodási gyakorlatait, amelyeket az iskolában jól megtanulunk, és amelyek többnyire kategóriákon és határokon alapulnak, és egyetlen szűk fókuszból szemlélik a világot.

A tengeri navigáció természetének szentelt oldalakon Sousanis a pusztán a kognitív képességekre (és az azok segítésére részlehozott eszközökre) épülő nyugati gondolkodást és egy holisztikusabb, az érzékszervek és emlékek szerepét előtérbe kerülő gondolkodásmódot helyezi egymás mellé (136-137. oldal). Ez már a sokadik térképeknek, leképezésnek, fraktáloknak szentelt oldal a képregényben, ám korábban a fókusz azon volt, hogy bármilyen térképkészítési eljárást választunk is, mindenképpen információt vesztünk és torzítunk az eredetihez (a háromdimenziós földgömbhöz) képest. Most a tájékozódást segítő rácsszerkezet kerül a középpontba: az európai térképészeti hagyomány elengedhetetlen kelléke, az absztrakció kifejezője. A nyugati térképekkel ellentétben a Csendes-óceán szigetein élő polinéz népek soha nem próbálták meg egy lapos felületre kivetíteni a tengert, a szigeteket, vagy az égen látható csillagokat. Helyette testközelből ismerték a tengert, és a környezetük komplex jeleit értelmezve navigáltak: a csillagok állása, a madarak röpte, a szél és a hullámok mintázatai, a víz sodrása, és a tengeri élővilág alapján. Azaz minden lehetett jel, amelyet érzékszerveikkel fel tudtak fogni, az útvonalakat pedig történetekben örökítették tovább generációról generációra.

Az Unflattening kerüli a képregényre oly jellemző panelrács-alkotta oldalszerkezeteket, helyettük körben olvasandó, csigavonalban kanyarodó, vagy S-alakban értelmezhető, teleírt-telerajzolt vagy szinte üresen hagyott oldalakat kapunk, amelyekkel Sousanis azt mutatja be, hogy az oldal mint felület milyen dinamikus asszociációkat és milyen kapcsolatokat tesz lehetővé. Így a forma is demonstrálja a képregény multidiszciplináris ethoszát. Az egyik ilyen kacskaringós oldal a történetmesélés fontosságáról szól (95). A történetek ajtók, mondja Sousanis, járművek, amelyeken elutazhatunk. A történetek táplálnak és olyan tereket kínálnak, ahol szabadok lehetünk. Történetekkel érthetjük meg a másik nézőpontját, és végső soron az emberi tapasztalatot is történetekként keretezzük, azért, hogy megérthessük azt (95). A képek az Ezeregyéjszaka repülő szőnyegét, természetesen Seherezádét, a páva tollazatán lévő szemeket, világűrt, óraművet, arab és európai asztronómiai jegyzeteket, csillagászokat – Nasir al-Din al-Tusi és Kopernikusz – ábrázolnak, majd az oldal egy arab geometrikus mozaik képével bocsátja az olvasót útjára.

Részletesen megkísérelni leírni Sousanis oldalait teljesen értelmetlen vállalás lenne, a fenti részletekkel azt próbáltam illusztrálni, hogy a sok képi idézet, és a más oldalakon domináló metaforikus képkapcsolatok olyan sok, elszeparált tudásmezőből származó ismereteket és asszociációkat mozgatnak, hogy maga a kapcsolati háló erősen képes hatni az olvasóra – és ehhez jönnek még Sousanis egyedi kompozíciói és részletgazdag rajzai. Sok 3D animáció és az Avatár valóságimitáló eszményével szemben itt pont az szippantja be az embert, hogy minden felismerhetően és átgondoltan van egymás mellé téve és rajzolva, átgondoltan van szerkesztve és egy ember keze által van megrajzolva. A könyv egy érdekes adaléka a legvégén található gondolattérkép-reprodukciók, amelyeken azokat az asszociatív utakat láthatjuk, amelyeket bejárva Sousanis összeállította és megtervezte egy-egy képi és verbális gondolatokkal megpakolt oldalát.

Sousanis nem csak a kategorizáló gondolkodás helyett felkínált felfedezés- és kapcsolatalapú tudásról ír és rajzol az Unflatteningben, két további fontos témája a rajzolás és a gondolkozás kapcsolatának feltérképezése, valamint a képregény mint médium természetéről való gondolkodás. Scott McCloud magyarul is megjelent A képregény felfedezése című műve egyaránt meghatározó olvasmánya azoknak, akik a képregényrajzolás mesterfogásait szeretnék elsajátítani, és azoknak is, akik elméleti oldalról közelítenek a médiumhoz. A képregény meghatározásának szentelt oldalakon – amelyek egyébként az egyetlen szabályos rácsszerkezetbe rendezett oldalak – természetesen Sousanis is visszanyúl McCloudhoz, de meg is haladja McCloud megközelítését. McCloud számára a képregény szekvenciák sorozata, azaz a panelek egymásutánisága áll meghatározása középpontjában (61). Sousanis emellé a szemlélet mellé helyezi sajátját, mely szerint az időben egymás után befogadott történetegységek mellett a képregényben az oldal felülete az alapegység, amelynek elemeit nem egymásutániságban, hanem egyszerre értelmezünk – felmérjük, milyen elemek vannak egymás alatt-felett-mellett-mögött, milyen rétegek kerülnek kölcsönhatásba. Ilyen módon a képregény egy hibrid, amely képes az egymásutániságot és az egyidejűséget is megragadni és „különféle tudásmódokat egyidejűleg összefogni” (63, a fordítás a sajátom) – akárcsak az agy, melynek bal féltekéje az információ elemzéséért és szegmentálásáért felelős, jobb fele pedig az adott élmény egészét igyekszik megragadni.

Sousanis szerint a képregény a tökéletes médium, amely egyszerre demonstrálja és aktiválja gondolkodásunk (szükségszerű) megújítását: „azáltal, hogy számtalan módon tud tapasztalatot létrehozni és kifejezni, ez a forma szolgáltathatja azt a magaslati perspektívát, amelyből észrevehetők a saját magunk által létrehozott csapdák és amely lehetőséget kínál arra, hogy kilépjünk [a megszokott laposból]” (66, a fordítás a sajátom). A lapos és izoláló rutinból a kreatív gondolkodás többdimenziós lehetőségeinek világába akkor és úgy lehet kilépni, ha új kapcsolatokat hozunk létre. Az új kapcsolatok létrehozása pedig egyaránt alapja a képregénykészítésnek és a képregényolvasásnak. Ezáltal Sousanis számára a képregény médiuma a nyugati szövegközpontú és kategorizáló gondolkodás alternatívájaként kínált kapcsolatkeresés tökéletes metaforájává válik.

Ahogy utaltam rá, Sousanis a rajzolást a gondolkodás egyik módjának tekinti. Ennek az összefüggésnek egyre nagyobb szakirodalma van, főleg a firkálás [doodling], a képekkel történő jegyzetelés (sketchnoting), és az infografika népszerűségéhez köthetően, valamint a neuropszichológiai kutatásoknak köszönhetően. A vizualitás komplexitását bemutató fejezetek után Sousanis egy teljes fejezetet (Our Bodies in Motion) szentel annak bemutatásának, hogy a test és a mozgás elválaszthatatlanul kötődik az észleléshez, a kreativitáshoz és a rajzoláshoz. A rajzolt vonal dinamikája kapcsolatban áll a mozgásban lévő test tapasztalatával és emlékével, azok miatt értelmezhető (75). Sousanis számtalan módon érzékelteti Lakoff és Johnson híres kognitív metaforaelméletét is, amelynek alapja az, hogy a gondolkodási folyamatok elválaszthatatlanok a testi folyamatoktól, és absztrakt gondolkodásunk mindig konkrét testi és fizikai tapasztalatokon alapul. (Erre egy könnyen érthető példa a kisfőnök és a nagyfőnök, ahol a dolgok méretének testi tapasztalata fontosságot fejez ki; vagy a „felizzik a szerelem”, vagy „egy kapcsolat kihűl” kifejezések, ahol hőmérséklet érzetére tett utalással fejezünk ki érzelmi intenzitást.)

A rajzolás – állítja Sousanis Masaki Suwára és Barbra Tvesrsky-re hivatkozva –, nem más, mint beszélgetés önmagunkkal (79). „Nem azért rajzolunk, hogy pontosan kifejezzük a fejünkben lévő ötleteket, hanem azért, hogy generáljuk őket, miközben egy nagyobb összefüggést próbálunk megérteni” (79). A rajzolás, amely a test mozgásából születik, és amely közben az ötletek és gondolatok között új kapcsolatok születnek, az Unflatteningben a nagyobb összefüggések megértésére tett kísérletek legfőbb eszköze lesz. A test, a rajzolás és a képzelőerőt mozgósító gondolkodás összekapcsolódik az Unflattening projektjében, melynek utolsó fejezete, az Awakening [Ébredés], arra hívja az olvasót, hogy folytassa az éppen befejezett képregény lapjain megkezdett projektet mindennapi életében és mindennapi tevékenységei közepette.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2023/05 23-26. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15798

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -