KritikaAlbert Serra: PacifictionA Paradicsom fantomjaKránicz Bence
A katalán Albert Serra a felvilágosodás rút örökségét kutatja, és egyenesen a világvége kapujába vezet. Bölcs döntés, hogy a magyar forgalmazó nem fordította le Albert Serra új filmjének címét, az ugyanis lefordíthatatlan. Utal egyrészt a történet színhelyére, Tahitira, a csendes-óceáni szigetvilág ékkövére, a címbe foglalt „fikció” szónak pedig tágabb jelentését mozgósítja: a csalás, a hamisság, a képmutatás értelmében használja. Harmadsorban a kifejezés hasonlít a „megbékít” igére is, ami megint csak többféleképpen értelmezhető, lévén a film szereplőinek bágyadt, motiválatlan zsongását és az egykori francia gyarmat meghódítását, pacifikálását is jelentheti. Mennyi megnyitott kapu, mennyi lehetséges értelmezési irány, és még egy kockát sem láttunk a filmből! Pedig van mit nézni rajta: csaknem háromórás, és gyönyörű. Egy De Roller nevű diplomatáról szól, a francia állam legmagasabb rangú hivatalnokáról Polinéziában. Sorra futja udvariassági köreit Tahiti különféle üzletvezetői, főméltóságai és transznemű prostituáltjai között, akikkel homályos okokból folytat tárgyalásokat. Felmerül, hogy a helyi elöljárók álláspontját kell hozzáhajlítani a nagyhatalmi érdekekhez, ahogy az is, hogy a kiskirályként viselkedő – hol menedzserre, máskor gazdag turistára vagy sima modorú stricire emlékeztető – De Rollert próbálják megpuccsolni az amerikaiak, a kínaiak, az oroszok vagy a tahitiek, esetleg kenyéradó gazdája, a Francia Köztársaság. De Rolleren eluralkodik a bizonytalanság és a szorongás. Unásig faggatja a kupleráj egyik alaposan elázott vendégét, hogy „jól ismeri-e az Admirálist”, de nem kerül közelebb a rá leselkedő veszély azonosításához. A paradicsomi sziget fantomjaként jön-megy – 75 percbe telik, mire a főhőst alakító Benoît Magimel leveszi sötét szemüvegét, és végre megpillanthatjuk a tekintetét –, feladata a vitás ügyek elkenése és körülbeszélése. Ennélfogva a végzet parancsa, hogy számára is lehetetlenné váljék a megismerés. Szorul a hurok a nyaka körül, de ki tartja a kötelet? A titok a paranoiathriller feszültségét csempészné a Pacifiction történetébe, de nem biztos, hogy van bármilyen titok, ahhoz pedig túl sok a szatirikus közjáték és paródiaszerű táncjelenet, hogy működhessen a thriller dramaturgiája. Serra nem műfajban fogalmaz, hanem festményszerű, mozgóképes tableau vivant-kat rendez, szemkápráztató felületeket mutogat. Jellegzetes, hosszan kitartott tájképei ebben a filmjében nem pusztán szépségesek, hanem gyanúsak is, mintha a rózsaszín tahiti naplementéről készült festmény a siófoki bazársoron jönne szembe. Szereplői nem éreznek romantikus elfogódottságot, giccsé változtatják a természeti szépséget, és a bolygó egyik legszebb pontján tengetett, arisztokratikus mindennapjaik sem emelik ki őket a nívótlanság mocsarából. De Roller főnökeinek egykor a csendes-óceáni szigetvilágba is sikerült exportálniuk más nagyhatalmakkal vívott háborúikat. Talán Tahiti mint természeti létező áll bosszút régi gyarmatosítóin? Annyi biztos, hogy ebben a hermetikusan elzárt és egyre fullasztóbbá váló dzsungelvilágban Serra módot talál rá, hogy megmutassa, mi lett a felvilágosodás eszméiből és örököseiből. Egy fogadáson De Roller a szigeten vendégeskedő írónőt köszönti, méltatva az intellektusát, libertinus szellemét, fogékonyságát az élvezetekre. Tizennyolcadik századi személyiségnek nevezi, hozzátéve, voltaképpen saját magáról beszél. Ilyen emberekről forgatta történelmi pikareszkjeit az utóbbi tíz évben a katalán rendező, mind rangosabb fesztiválszerepléseket és –díjakat aratva. Kézenfekvő, hogy Serrának a – szigorúan idézőjelben értendő – „felvilágosodás” rútságait kutató történetei összeérnek az új osztályharcot tárgyaló, legfrissebb filmekkel, mint amilyen A szomorúság háromszöge. Az epizodikus szerkesztésmód mindkét filmben a forma révén világít rá az események lényegtelenségére, a figurák felszínességére és az érzelmek sivárságára. Régi ötlet ez, Buñuel kései trilógiájának leleménye, de Serra stílusa lassabb, szemlélődőbb, máshogyan titokzatos – és a nagyszerű Pacifiction történetét ez az enigmatikus filmnyelv egyenesen a világvége kapujába kormányozza. PACIFICTION (Pacifiction) – francia-spanyol-német, 2022. Rendezte és írta: Albert Serra. Kép: Artur Tort. Zene: Marc Verdaguer és Joe Robinson. Szereplők: Benoît Magimel (De Roller), Pahoa Mahagafanau (Shannah), Matahi Pambrun (Matahi), Alexandre Mello (Portugál), Sergi López (Morton), Marc Susini (Admirális). Gyártó: Idéale Audience Group / Andergraun Films / Tamtam Film. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 165 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
