KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
   2023/május
MAGYAR MŰHELY
• Szekfü András: Álombrigádtól Angyali üdvözletig Beszélgetés Jeles Andrással
• Pauló-Varga Ákos: Előítélet-spirál Császi Ádám: Háromezer számozott darab
• Bazsányi Sándor: Saját nyelv? Kárpáti György Mór: Saját erdő
• Varga Zoltán: Közönségből közösség Beszélgetés Bárdos Ferenc filmklub-vezetővel
REBELLIS RENDEZŐK
• Lénárt András: Az utolsó spanyol bástya Carlos Saura (1932 – 2023)
• Gervai András: Amerika felfedezése Michael Moore, a „provokátor”
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Szép Eszter: Ajtók szabad terekbe Nick Sousanis: Unflattening
A ZSÁNER TÜKRÉBEN
• Rudas Dóra: A fantázia elidegeníthetetlensége LMBT a kortárs rajzfilmekben
• Benke Attila: Ördög bújt beléjük Kortárs amerikai démonhorrorok
• Huber Zoltán: Tükörjátékok Hasonmás-filmek
VIDEÓJÁTÉK
• Beregi Tamás: Márió és a varázslók D&D és Super Mario adaptációk
• Mosolygó Miklós: Kamera által pixelesen A videójáték-adaptációk története – 1. rész
ELFELEJTETT ŐSÖK ÁRNYAI
• Kiss Dalma: Keserédes nosztalgia Joan Micklin Silver
FESZTIVÁL
• Gyürke Kata: A hétköznapok misztériuma Berlin
• Boronyák Rita: Az észt álom Észt Hét 2023
ARCHÍVUMOK TITKAI
• Barkóczi Janka: Néma jéghegyek A filmrestaurálás kihívásai
FILM + ZENE
• Schubert Gusztáv: Zseni a futószalagnál Két könyv Rózsa Miklósról
• Déri Zsolt: Hatról az ötre Scott Neustadter és Michael H. Weber: Daisy Jones & The Six
KRITIKA
• Varró Attila: Öntudatfilm Ari Aster: Amitől félünk
• Kránicz Bence: A Paradicsom fantomja Albert Serra: Pacifiction
• Baski Sándor: Ahogy azt a kaszkadőr elképzeli Chad Stahelski: John Wick: 4. felvonás
• Navarrai Mészáros Márton: Érzelmek iskolája Szövényi-Lux Balázs: Az első kettő
MOZI
• Varró Attila: Suzume
• Csomán Sándor: Rubikon – A Föld végnapjai
• Kiss Dalma: Mások gyerekei
• Gyöngyösi Lilla: Egy boldog ember
• Alföldi Nóra: Rodeó
• Kovács Patrik: A szörny
• Kovács Kata: A konyhafőnök
• Bárány Bence: Shazam! Az istenek haragja
• Rudas Dóra: Renfield
• Buzsik Krisztina: Szupercella
• Kolozsi László: A nemzet aranyai
• Huber Zoltán: Air
STREAMLINE MOZI
• Fekete Tamás: Oldalak egy képregényből
• Tüske Zsuzsanna: A bostoni fojtogató
• Herczeg Zsófia: Marcel The Shell With Shoes On
• Rudas Dóra: A teszt
• Kiss Dalma: Sweetie
• Vajda Judit: Boldogság
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Két magyar road comic

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Chad Stahelski: John Wick: 4. felvonás

Ahogy azt a kaszkadőr elképzeli

Baski Sándor

Keanu Reeves sorozata eljutott az akcióabsztrakció végpontjára.

 

A közel egy évtizede bemutatott első John Wick-filmnek a szikárság volt a szexepilje. A kutyája megölése miatt bosszúhadjáratra induló, visszavonult bérgyilkos története mellőzte a felesleges dramaturgiai sallangokat. Keanu Reeves hallgatag karaktere módszeresen és imponáló energiatakarékossággal végzett ki minden útjába kerülő gengsztert és henchmant, majd a New York-i orosz maffia fejével is leszámolt. A két folytatás komplett mitológiává bővítette az első részben még csak vázlatosan felskiccelt, sajátos szabályrendszer szerint működő alvilági hálózatot. Wick egyre egzotikusabb helyszínekre, a római katakombáktól a marokkói sivatagig exportálta a globális gyiloktúráját, és nemcsak a játékidő nőtt meg, de a fegyvernemek, az ellenfelek és a hullák száma is.

A 4. felvonásban – amelyet előzetesen a sorozat lezárásának szántak – látszólag nem történik más, csak a „többet, hangosabbat, látványosabbat” franchise-elvének érvényesítése. Wick immár a komplett Felső Körrel, a globális alvilágot irányító nemzetközi bérgyilkos szervezettel kerül szembe, és mielőtt párbajban mérkőzne meg a hálózat új ügyvivőjével (Bill Skarsgård), mellékküldetéseket kell teljesítenie Oszakától New Yorkon és Berlinen át Párizsig. A videójáték-dramaturgia alkalmazása nem újdonság, a szöveges epizódok az első három részben is csak töltelékanyagként szolgáltak a fő attrakciót jelentő akciópornó-szekvenciák közt.

A 4. felvonás mégis szintlépést jelent, Chad Stahelski rendező és alkotótársai oly mértékben stilizálják a sorozat alkotóelemeit, hogy azzal egy új minőséget teremtenek. Már az első rész sem a kisrealista gengszterdrámák nyomvonalán haladt, de a fizika és a biológia törvényeit még sikerült betartani, a folytatások folklórépítésével párhuzamosan azonban Wick is egyre jobban rászolgált a „Baba Yaga” becenévre. Az új epizódban már nem hús-vér ember, hanem egy mitikus bosszúálló és egy rajzfilmfigura ötvözete, akinek fájnak ugyan a lőtt és szúrt sebek, és akit lelassít, amikor sokadjára gázolják el, vagy több emeletnyit zuhan, mégis túlél mindent. Az „akcióbalett” kifejezés ezúttal szó szerint értendő, a több tucat kaszkadőr segítségével megvalósított félórás szekvenciák itt valóban úgy funkcionálnak, mint grandiózus, l’art pour l’art musicalbetétek, amelyek közt akad technozenére bemutatott egymásnak feszülés extázisban táncoló testek közt, keringőzés száguldó autókkal a Diadalív alatt, és a Sziszüphosz küzdelmét megidéző mozgásművészeti produkció a Sacré Cœur-bazilikához vezető lépcsőkön.

Az akciójelenetek technikai kivitelezése kifogástalan, a széria hagyományait folytatva Stahelski ezúttal sem a gyors vágásokra, hanem a gondosan begyakorolt „gun fu”-koreográfiákra épít, miközben Donnie Yen szamurájkarddal és nuncsakuval támadó, Zatoichi-ihletésű vak zsoldosának segítségével tovább erősíti a széria távol-keleti kapcsolatait. A neonfényes hotelbelsőkben, indusztriális diszkókban és félhomályos katedrálisokban levezényelt összecsapások azonban a szellemes busterkeatoni gegek ellenére egy idő után repetitívvé válnak. A 170 perces játékidőt az indokolhatná csak, ha a film világ- és karakterépítése is olyan izgalmas és átgondolt lenne, mint az akciókoreográfiája. A 4. felvonásban ehhez képes – talán nem függetlenül az első három rész forgatókönyvét jegyző Derek Kolstad távolmaradásától –, már értelmezhető dialógok sincsenek, a szereplők sejtelmesnek szánt, de bántóan ostoba, coelhói kinyilatkoztatásokkal kommunikálnak egymással.

A narratíva leépítése is logikus fejlemény, ha elfogadjuk, hogy a tetralógia legalább annyira tükrözi Stahelski szerzőiségét, mint Keanu Reeves filmes perszónáját. A színész, aki a civil életében az önzetlenségéről ismert, a sorozattal valójában egy újabb nagylelkű gesztust gyakorolt: míg a Mátrix-trilógiában Stahelski volt az ő testdublőre és kaszkadőre, a Wick-univerzumban Reeves az, aki készséges avatárként váltja valóra a rendezői székben is kaszkadőrként gondolkodó Stahelski nedves álmait. Innen nézve a lehető legjobb döntés, hogy Wicket a fináléban végső (?) nyugalomba helyezték, az absztrakció végpontját elérve, a tökéletes kaszkadőr-showreelt megalkotva már nem lenne értelme a folytatásnak.

 

JOHN WICK: 4. FELVONÁS (John Wick: Chapter Four) – amerikai, 2023. Rendezte: Chad Stahelski. Írta: Shay Hatten és Michael Finch. Kép: Dan Laustsen. Zene: Tyler Bates és Joel J. Richard. Szereplők: Keanu Reeves (John Wick), Bill Skarsgård (De Gramont), Donnie Yen (Caine), Shamier Anderson (Senki), Ian McShane (Winston). Gyártó: Summit Entertainment / Thunder Road Films. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 169 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2023/05 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15789