KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
   2023/május
MAGYAR MŰHELY
• Szekfü András: Álombrigádtól Angyali üdvözletig Beszélgetés Jeles Andrással
• Pauló-Varga Ákos: Előítélet-spirál Császi Ádám: Háromezer számozott darab
• Bazsányi Sándor: Saját nyelv? Kárpáti György Mór: Saját erdő
• Varga Zoltán: Közönségből közösség Beszélgetés Bárdos Ferenc filmklub-vezetővel
REBELLIS RENDEZŐK
• Lénárt András: Az utolsó spanyol bástya Carlos Saura (1932 – 2023)
• Gervai András: Amerika felfedezése Michael Moore, a „provokátor”
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Szép Eszter: Ajtók szabad terekbe Nick Sousanis: Unflattening
A ZSÁNER TÜKRÉBEN
• Rudas Dóra: A fantázia elidegeníthetetlensége LMBT a kortárs rajzfilmekben
• Benke Attila: Ördög bújt beléjük Kortárs amerikai démonhorrorok
• Huber Zoltán: Tükörjátékok Hasonmás-filmek
VIDEÓJÁTÉK
• Beregi Tamás: Márió és a varázslók D&D és Super Mario adaptációk
• Mosolygó Miklós: Kamera által pixelesen A videójáték-adaptációk története – 1. rész
ELFELEJTETT ŐSÖK ÁRNYAI
• Kiss Dalma: Keserédes nosztalgia Joan Micklin Silver
FESZTIVÁL
• Gyürke Kata: A hétköznapok misztériuma Berlin
• Boronyák Rita: Az észt álom Észt Hét 2023
ARCHÍVUMOK TITKAI
• Barkóczi Janka: Néma jéghegyek A filmrestaurálás kihívásai
FILM + ZENE
• Schubert Gusztáv: Zseni a futószalagnál Két könyv Rózsa Miklósról
• Déri Zsolt: Hatról az ötre Scott Neustadter és Michael H. Weber: Daisy Jones & The Six
KRITIKA
• Varró Attila: Öntudatfilm Ari Aster: Amitől félünk
• Kránicz Bence: A Paradicsom fantomja Albert Serra: Pacifiction
• Baski Sándor: Ahogy azt a kaszkadőr elképzeli Chad Stahelski: John Wick: 4. felvonás
• Navarrai Mészáros Márton: Érzelmek iskolája Szövényi-Lux Balázs: Az első kettő
MOZI
• Varró Attila: Suzume
• Csomán Sándor: Rubikon – A Föld végnapjai
• Kiss Dalma: Mások gyerekei
• Gyöngyösi Lilla: Egy boldog ember
• Alföldi Nóra: Rodeó
• Kovács Patrik: A szörny
• Kovács Kata: A konyhafőnök
• Bárány Bence: Shazam! Az istenek haragja
• Rudas Dóra: Renfield
• Buzsik Krisztina: Szupercella
• Kolozsi László: A nemzet aranyai
• Huber Zoltán: Air
STREAMLINE MOZI
• Fekete Tamás: Oldalak egy képregényből
• Tüske Zsuzsanna: A bostoni fojtogató
• Herczeg Zsófia: Marcel The Shell With Shoes On
• Rudas Dóra: A teszt
• Kiss Dalma: Sweetie
• Vajda Judit: Boldogság
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Két magyar road comic

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ari Aster: Amitől félünk

Öntudatfilm

Varró Attila

Ari Aster sikeres horrorfilmjei után elkészítette saját 3 és ½-jét.

 

Az alkotó képzeletük végtelen gazdagságú, enigmatikus űrjében tett odüsszeiák az európai avantgarde óta népszerűek a filmművészek körében (Költő vére, Andalúziai kutya), sőt a hollywoodi szerzőknél is tért hódítottak legkésőbb a 60-as évek nyitányán, akár szemérmesen irodalmi adaptációnak álcázva (Welles: A per-étől a Veszett a világon át a Beépített hibáig), akár népszerű műfaji narratívákba öltöztetve (Frankenheimer Másolatok-jától a Lidérces órákon át a Kalifornia rémálomig). Ám a maguk kendőzetlen önreflexiójában jóval ritkábban fordulnak elő az amerikai fősodorban, ahol legfeljebb néhány Fellini-féle álomjelenet kaphatott helyet az önvallomásokban (Csillagporos emlékek, Alex Csodaországban, Mindhalálig zene) – a hamisítatlanul introspektív szerzői tudatfilmek inkább mostanában jönnek divatba, többé-kevésbé direkten reflektálva magára a filmkészítésre, legyen szó Cronenberg metaforikus szerzői sci-fijéről (A jövő bűnei), Innaritu újságíró-dokumentumfilmes alternatív verziójáról (Bardo) vagy Aronofsky művészi teremtésről szóló allegóriájáról (anyám!). Ezzel egyidőben a jobbára művészfilm-drámák közegében életképes műfaj ismét rátalált a horrorfilmre, pontosabban jó fél évszázad után a horrorfilm nézőtábora újfent fogékonnyá vált a modernizmus szubjektív dekonstrukcióira, így aztán a 2010-es évek art horror-mozgalma egymás után termelhette ki az ifjú auteröket, akik sikeres rémfilm-debütjük (Valami követ, A boszorkány, Tűnj el!) után lelkesen fordultak a hamisítatlan tudatfilmek felé, történeteiket tébollyal, álmokkal és víziókkal zsúfolt labirintus-narratívákba illesztve.

Az art horror egyik lángos csillagát jelentő Ari Aster két nagysikerű opusz után döntött úgy, hogy – kortársaira rálicitálva – saját tudatfilmjét teljesen megfosztja a közönségbarát sokkeffektektől és nyers borzalmaktól, feltárva a mögöttük rejtőző személyes világot – ezáltal máris a Charlie Kaufman-féle szerzői önreflexiók szintjére lépve. Címét meghazudtolva az Amitől félünk-et nem a rettegés hajtja, legalábbis nem a közönségé – inkább a rendezői alteregót jelentő 40-es főhős, Beau félelmeiből készít takaros katalógust, aki párnapos kanosszája során eljut halálos balesetet szenvedett zsarnoki édesanyja temetésére, hogy a szülői ház sötét padlásterében szembesüljön paranoid személyisége kiindulópontját jelentő gyermekkori traumájával. Aster nem csak a korábbi két filmjében megjelenő horror-erőszakot és -hatásmechanizmust cseréli le a szorongások szatirikus ábrázolására, de a komótos, fojtogató paranoiát is felcseréli egyfajta groteszk, karneváli tobzódásra, amelyben épp úgy helyet kap Wes Anderson babaház-világa, Kaufmant-idéző matrjoska-narratíva vagy egy morcos óriáspénisz valahonnan Woody Allen korai életművéből. Miközben az expozíciótól kezdve világos, hogy egy zavarodott psziché rémképzeteiben járunk, ahol minden kéregető hajléktalan potenciális életveszélyt jelent és egy kertvárosi kamaszlány gyűlölete is görög sorstragédiákba illő, Aster ezúttal nem a horrorfilm univerzális motívumaival teremt közönsége számára is átélhető élményt saját lidércnyomásaiból – épp ellenkezőleg, mintha gúnyt űzne belőlük, ezzel az ironikus távolságtartással inkább elidegenítve őket nézőitől (akiknél a markáns tudatfilmes keret eleve az immerzió ellenében dolgozik).

Ugyanakkor – a kimerítő háromórás játékidőt némiképp igazolandó – ez a kaotikus ördögűzés valójában egészen sajátos formáját kínálja az alkotói önreflexiónak: az eddigi életmű pedáns áttekintését és újraértelmezését, amelyet a gyermekkori trauma flashback-je tagol filmekre. A nagyvárosi nyitány Aster korai rövidfilmje, a Beau (2011) önremake-jével megidézi a magán-fóbiákat feldolgozó kisfilmes pályakezdetet, hogy aztán a kertvárosi fejezet behelyezze hősét az Örökség toxikus családi közegébe, majd az erdei szekta részében továbblépjen a Fehér éjszakák traumafeldolgozó közösségi rítusaiba, végül a zárlatban elérjünk magához a tényleges filmhez, amelyben az anyai átokkal való leszámolás története egyfajta leszámolást jelent az eddigi rémfilmes pályával is. Az Amitől félünk afféle harmadik randi egy szerzői univerzummal, amelynek ura immár érettnek látja az időt rá, hogy vonzó műfaji körítés nélkül, kegyetlen őszinteséggel tálalja fel művészi személyiségét: nézője válogatja, ki fogadja örömmel ezt a – talán kissé elkapkodott – feltárulkozást, mindenesetre az kétségtelen: Aster következetesen járja a maga művészi útját Hollywood tömegfilmes világában, és alkotói öntudat terén máris felér a Fellini-kaliberű filmművészekkel – még ha csak egy 3 és 1/2-re is futotta mindebből.

 

AMITŐL FÉLÜNK (Beau is Afraid) – amerikai, 2023. Rendezte és írta: Ari Aster. Kép: Pawel Pogorzelski. Zene: Bobby Krlic. Szereplők: Joaquin Phoenix (Beau), Patti LuPone (Mona), Parker Posey (Elaine). Gyártó: A24. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 179 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2023/05 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15780