Magyar MűhelyBeszélgetés Bárdos Ferenc filmklub-vezetővelKözönségből közösségVarga Zoltán
Működésének 40 éve során a Bárdos Ferenc által vezetett kecskeméti Médium Filmklub a közönségből közösséget formált. Kerek évfordulót ünnepel idén Kecskemét leghosszabb ideje működő filmklubja, melyet az elmúlt évek viszontagságai ellenére is több százan látogatnak rendszeresen. Az immár 40 éves Médium Filmklubot a kezdetektől fogva az alapítója, Bárdos Ferenc kulturális szakember, művelődészervező vezeti. Bárdos az ELTE-n végzett népművelés szakon; Király Jenő volt a mestere, Réz András a témavezetője. Kecskeméten az Ifjúsági Otthonban, majd az Erdei Ferenc Művelődési Központban dolgozott több pozícióban. 2010-ben munkásságát Bessenyei György-díjjal ismerték el. Beszélgetésünk apropója a filmklub jubileuma; van mire visszaemlékezni, de a jövőre sok kérdőjel árnya vetül. * Hogyan kezdődött a Médium Filmklub története? Már azelőtt indítottam filmklubot a nyolcvanas évek elején, még a Konzervgyár közművelődési előadójaként, hogy az Ifjúsági Otthonban, majd a Művelődési Központban kerültem állásba. A Konzervgyárban szervezett filmklubba nem is kevesen jártak a városból. Még egy országos filmvetélkedőn is részt vettünk a konzervgyári csapatommal, városi és megyei versenyt nyertünk, majd bejutottunk az országos döntőbe, ahol egyébként Réz András volt a nagyfőnök. Utána az Ifjúsági Otthonban alapítottam meg a Médium Filmklubot, ott kezdtük el a vetítéseket 1983-ban, később a Művelődési Központba vittem át, jelenleg pedig a Malom mozi biztosít neki teret. Részese voltam annak, hogy megalakuljon itthon a Magyar Filmklubok Szövetsége (1986), olyan kiváló emberekkel az élen, mint Sára Sándor és Schiffer Pál; mellettük rögtön az elejétől fogva elnökségi tag voltam. Óriási dolog volt, hogy ezt velük együtt tehettem. Sokan voltunk, a kezdeti lelkesedés nagy vonzerővel bírt. Működtek akkoriban úgynevezett megyei bázis-filmklubok, amelyek példát mutattak, lehetett csatlakozni hozzájuk, illetve tudtak segíteni az elnökségi tagokon és más munkatársakon keresztül. A Médium Filmklub is bázis-filmklubként működött. Ebből alakult ki a ma is működő filmklub, amely ekkorára nőtte ki magát és megélt ennyi időt. Kezdetben filmtörténeti vetítések voltak, filmmúzeumi jelleggel funkcionált a filmklub? Így van, kezdetben filmtörténeti vetítéssorozatokat állítottam össze. Elkezdtük nézni a némafilm klasszikusait, majd a korai hangosfilmet, hogy aztán a különböző nemzeti filmgyártások történetével folytassuk. Mindehhez a legjobb minta a filmmúzeumi forma volt. Adta magát, mert csak filmklubos kereteken belül, zártkörűnek mondott rendezvényeken lehetett vetíteni a filmeket, s a Filmintézettől így kaphattunk kópiákat. Éveken keresztül jártam a Filmintézetbe, annak a könyvtárába; jegyzeteltem, kutattam, s beszélgettem az ottani kollégákkal, és megnéztük, hogy mely filmekhez lehet hozzájutni, miből tudok összeállítani sorozatokat. Utána a filmműfajoknak és a filmes stílusirányzatoknak szenteltem válogatásokat, a francia lírai realizmustól az olasz neorealizmuson át az amerikai New York-i iskoláig és az olasz film posztneorealista korszakáig. Ezeknek a tematikus blokkoknak azonban egyszer a végére értünk. Ezt követően vált filmmúzeumból aktuális filmekből válogató vetítéssorozattá a filmklub? Igen, miután „elfogytak” az irányzatok, azt mondtuk, megérdemeljük, hogy jó új filmeket lássunk. Nem volt könnyű Kecskeméten, ami nem Budapest, de nem is kisváros, hogy azokat az új, remélhetőleg értékes artmozis filmeket be tudjuk szerezni, amelyeket lehetőleg nem láthattak még a városban máshol (például az Otthon moziban vagy a negyedszázada még működő Stúdió moziban). Már több mint húsz éve a mai napig sikerül ilyen filmeket megszerezni, de egyre nehezebben. Odáig is eljutottunk már, hogy valamely forgalmazó azt mondja, hogy dupla áron lehet csak egy-két hónapon belül hozzájutni az adott filmhez. Nem beszélve arról, hogy a magyar filmekhez még ettől is drágábban lehet hozzáférni. De próbáltam mindig válogatni, s még nem is olyan régen, a COVID előtti időszakban, olykor 50-60 film közül kellett kiválasztanom egy-egy sorozat 10-12 vetítését. Éppen az újdonságuk miatt nem láthattam előtte a filmeket, de a válogatásban segít, ha nagyjából ismeri az ember az adott nemzet filmgyártását, vagy a rendezőket, az általuk képviselt irányzatokat vagy az előző filmjeiket, s persze próbálok utánaolvasni is. A Médium Filmklub 300-400 fős látogatottsága egészen kivételes jelenség. Mi lehet a titka ennek? Büszkék vagyunk arra, hogy olyan filmklubunk van, ahol évadzáró összefoglaló elemzést olyan filmesztéták tartottak, mint Báron György, Gelencsér Gábor, Réz András vagy Vincze Teréz. Amikor idejöttek előadást tartani, csodálkoztak, hogy hatalmas, több száz fős tömeg van jelen, és azt hitték, hogy ez csak kirakat. Pedig évek óta hetente ilyen látogatottság jellemző, s ők is megerősítették, hogy ez tényleg kivételes. Ezzel magam is tisztában vagyok, máshol – nem dicsekvésképp mondva, s nem szépítgetve – a közelében sem voltak a Médium Filmklub tagságának. Ettől persze lehetnek tartalmasabbak, mélyenszántóbbak a 30-40 fős kisebb filmklubok. Próbáltam tartani a színvonalat, értékeket képviselni, elveket nem feladni, miközben többirányú igényt kell kielégíteni a filmválogatással. Negyven éve én válogatom a filmeket, s valószínűleg valamennyire eltalálom az igényeket. A 2016-os őszi filmklubban 400 fölött volt a bérletesek száma, ez máig a csúcsok csúcsa, óriási szám. Még az Ifjúsági Otthonban tartott vetítéseket követően volt lehetőség leülni, beszélgetni, sör vagy bor mellett elvitatkozgatni a látottakról. Több száz embernél ezt már nem lehet megcsinálni. Erre találtam ki, hogy rövid bevezetőt tartok mindig. Ha könnyedebb, felüdülős filmet várnak a nézők, de pszichésen megterhelő filmet kapnak, abból döbbenet lesz; egy filmre, pláne ezen a szinten, lelkileg is föl kell készülni. Ez a pár perc, néhány mondat szolgál arra, hogy próbáljam ráhangolni a közönséget. Ezért mentünk arrafelé, hogy a vetítések előtt legyen kis bevezető, a blokk utolsó vetítése előtt pedig a vendég filmesztéták tartsanak előadást, illetve a személyedben a 2010-es években állandó előadója volt a filmklubunknak. Az is rögzült, hogy a filmklub tavaszi és őszi vetítéssorozatokból áll. A hetente tartott vetítéseket pedig úgynevezett tavaszi és őszi filmnap vezeti be kedvcsinálóként, amelyek kicsit könnyedebb filmekkel segítik a ráhangolódást és mindenki számára nyitottak. Akadt azért számos olyan film, amelyet nehezebben emésztett meg a publikum. Egészen eltérő okokból állították komoly kihívások elé a közönséget olyan filmek például, mint Az élet négyszer, Szokurov Faustja, a Sárkány közeleg vagy a Határeset. Mindig azt szoktam mondani, hogy kétfajta film van: jó és rossz. És nem a műfaj számít, akár romantikus vígjátékban vagy horrorfilmben is lehet egy film jó; a lényeg, hogy legyen hatása a közönségre. A szakdolgozatomban erre példaként használtam Larry Peerce New York hajnali háromkor (The Incident, 1967) című filmjét; sokkoló, szuggesztív alkotás, amely évekig kísérti az embert. De ez éppen azt jelenti, hogy jó volt a film! S azóta rengeteg ilyen alkotást láttunk mi is a filmklubban, amiről azt gondolhatták, hogy hát ezt nem kellett volna levetíteni, és évek múlva is visszaemlékeznek rá, s ekkor kiderül, hogy tényleg jó, ütős, nagyon erős filmmel találkoztunk. De nem kell felkavaró filmnek lennie, egy kellemes francia vígjáték is lehet ilyen hatású alkotás. Kik a filmklub látogatói, mennyire ismered a közönség tagjait? Nagyon büszke vagyok, hogy sokakat ismerhetek, olyanokat is, akik már évtizedek óta járnak a filmklubba. Inkább a középkorosztály és a nyugdíjasok teszik ki a közönség nagyját, sajnos fiatalokat egyre kevesebbet látok a nézők között. Vállalati alkalmazottak éppúgy vannak köztük, mint ügyvédek, bírók vagy éppen orvosok. Itt mindenki elmondhatja a véleményét a találkozásokkor; mind filmet szerető emberek vagyunk, függetlenül attól, hogy ki mit dolgozik, milyen képzettsége van, vagy mit képvisel. Az volna a szép, ha máshol is így épülnének fel társaságok; kicsiben a város, az ország pedig nagyban. Hál’ istennek remek társaságról van szó, a közönség közösséggé vált. Hivatalos értelemben is: amikor 30 évesek lettünk, megalapítottuk 40-50 fővel a Médium Filmklub Civil Társaságot, így is jelezve, hogy mi szorosabban tartozunk össze. Ez nem jogi képviseletet jelent, hanem hivatalosan is civil szervezetet foglal magába, mutatva, hogy ilyen működési formában is létezünk. Az pedig, hogy filmklub-bérletünk van, nemcsak formalitás, hanem a közösségnek is belső kohéziót ad, jelzi azt is, hogy egybetartozunk. A COVID óta folyamatosan hírlevélben is tartom a kapcsolatot a filmklubtagokkal, hetente küldök hétvégi televíziós filmajánlókat. A népművelés szakma lényege szerint közösséget kell formálni, hogy az emberek jól érezzék magukat. Az a hitvallásom, hogy az ember azért van, hogy boldog legyen, de hozzá kell tenni, hogy úgy legyen boldog, hogy másokat is hozzásegítsen a boldogsághoz, ne akadályozzon benne. A többit felejtsük el, nincsen más – ebbe mindennek bele kell férnie. Chaplin mondta egyszer, nem szó szerint idézem, hogy a jó filmnek minden problémán át kell segítenie, minden nyavalyára megoldást kell nyújtania. Ugyanez filmklubokra is érvényes lehet. Országosan mi a helyzet a filmklub-mozgalommal? Annyira nem vagyok képben, hogy országos kitekintést vállaljak, de azt tudom, hogy jelenleg minimális a filmklub-hálózat, nagyon visszaesett a mozgalom működése. Eddig – a COVID-ig – volt lehetőség különböző szervezeteknél pályázni filmklubok működtetésére, ez mostanra eltűnt. Ez pedig tönkreteszi a magyar filmklub-mozgalmat, hiszen az egyes filmklubok nem tudják fenntartani magukat a tagdíjakból vagy belépődíjakból. Nálunk a taglétszám miatt könnyebb a helyzet, de önerőből így sem tudnánk fenntartani a filmklubot, a kisebbek még ennyire sem. A Nemzeti Kulturális Alap egyik feladata volna, hogy ezeket a közösségeket – nevezzük akár közművelődési, irodalmi vagy filmes csoportoknak – támogassa, fenntartsa, működtesse. Ha kimarad egy-két év – tudja ezt minden művelődésszervező szakember –, újrakezdeni és közösséget újraépíteni, mire abból újra lesz valami, az hosszú idő munkája. Megszűnhet, hogy filmet értő, filmről közösen gondolkodó csoportok legyenek. A közművelődés viszont nem l’art pour l’art működik; az államnak, az önkormányzatoknak vannak kulturális és közművelődési feladatai, amelyeket el kell látni az adózók pénzéből. Az intézmények vannak az emberekért, a közösségekért, nem pedig fordítva.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
