KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
   2022/szeptember
MAGYAR MŰHELY
• Gyürke Kata: „Én még a XIX. században járok” Beszélgetés Cserhalmi Györggyel
• Pólik József: Mit üzent a császár? Najmányi László (1946-2020) – 2. rész
• Gelencsér Gábor: Sűrű leírások Jeles András: Ahogy seb néz a távozó szuronyra
• Hegyi Zoltán: És a bokréta rajta Papp Gábor Zsigmond: Bereményi kalapja
• Déri Zsolt: Balaton, Trabant, Tarr-vízió Kécza András: Ott torony volt – Víg Mihály-portré
• Soós Tamás Dénes: Lefelé a gyászhegyről Beszélgetés Csoma Sándorral
ÖKO-FILMEK
• Hódosy Annamária: Ökoapokalipszistől a szolárpunk utópiáig Biomozi-trendek
• Fekete Tamás: Az oroszlán ugrani készül Baltasar Kormákur: Fenevad
• Varró Attila: Akik üvegházban élnek Klímaválság modellek a 60-as években
• Forgács Nóra Kinga: Egy tehén meghámozása Andrea Arnold: Tehén
SZÍNÉSZLEGENDA
• Báron György: Egy férfi és… Jean-Louis Trintignant (1930-2022)
A MÚLT BŰNEI
• Lénárt András: Horogkereszt Hispániában Spanyolországban élő nácik a filmeken
• Kránicz Bence: Aki legyőzte Eliot Nesst Brian Michael Bendis – Marc Andreyko: Torso
ARCHÍVUMOK TITKAI
• Barkóczi Janka: Elsüllyedt kincsek Archívfilm fesztiválok
FESZTIVÁL
• Gerevich András: Kinek akarsz hazudni? Friss Hús Fesztivál: Queer Dreams
• Baski Sándor: Go West! Karlovy Vary
KÖNYV
• Fekete Tamás: Rajongói portrék Filmtekercs: Tíz a huszonegyből
• Kolozsi László: Felforgatás Gerőcs Péter: Werkfilm
KRITIKA
• Huber Zoltán: Amerikai psziché Jordan Peele: Nem
• Kovács Kata: Szatíra a parton Ruben Östlund: A szomorúság háromszöge
• Gyöngyösi Lilla: A Hópárduc lábnyoma Csoma Sándor: Magasságok és mélységek
• Vajda Judit: Ötletözön Rohonyi Gábor – Vékes Csaba: Szia, Életem!
• Kovács Patrik: Az elveszett nemzedék Kerékgyártó Yvonne: Együtt kezdtük
• Pethő Réka: Érzelmek a kígyó árnyékában Clio Barnard: Az essexi kígyó
MOZI
• Gyöngyösi Lilla: Ők
• Pozsonyi Janka: 3000 év vágyakozás
• Rudas Dóra: Fiatal szeretők
• Bárány Bence: A hónap dolgozója
• Fekete Tamás: Született hazudozó
• Benke Attila: Rosszkor, rossz helyen
• Búzás Anna: King – Egy kis oroszlán nagy kalandja
• Orosdy Dániel: A gyilkos járat
• Orosdy Dániel: A gyilkos járat
STREAMLINE MOZI
• Herczeg Zsófia: Cryptozoo
• Benke Attila: Amparo
• Kovács Gellért: Tralala
• Varró Attila: Préda
• Vincze Teréz: Carter
• Huber Zoltán: A komédia királya

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ruben Östlund: A szomorúság háromszöge

Szatíra a parton

Kovács Kata

Östlund Arany Pálmás, polgárpukkasztó szatírája.

 

Míg legutóbbi filmjeiben a nyugati kapitalizmus értékválsága a felsőközéposztály kiégettségén (a pályán áttörést jelentő Lavina) és a művészeti elit magatehetetlenségén (A négyzet) keresztül látszott kiütközni, Östlund ezúttal egy az egyben felvállalja legfontosabb ihletforrásainak kritikáját, és a digitális kultúra, valamint az éktelen luxus debilizáló hatását emeli új mozija középpontjába. A szomorúság háromszögének célkeresztje a civilizált világ és a társadalmi szerepek kiüresedésére mutat, a rendező fő motívumai, témái (a felelősségteljesnek látszó hősök tökéletes gyermetegsége és éretlensége, az ebből fakadó helyzetek abszurditása vagy épp természet és a civilizáció szembeállítása, a csoportos pszichológiai kísérletnek is beillő szituációk) variálódnak benne. A három egységre tagolódó szerkezetben – amelyre a cím ugyanúgy utal, mint a modell főszereplő két szemöldöke között megjelenő, egyesek szerint botoxért kiáltó ráncaira – az első fejezet a főszereplő párt mutatja be, elsősorban egy tűpontosságú éttermi jeleneten keresztül, ahol parázs vita lobban közöttük a cechre vonatkozóan. Az Utódlás világát megidéző második felvonásban egy luxusjacht közönségét ismerjük meg a rendező jellegzetes tablóstílusában (ez a fejezet csúcsosodik ki a sok helyen emlegetett, csömörfilmes nagyjelenetben), majd a reality TV és a magasművészet különös szerelemgyerekeként feltűnő harmadik részben a hajótörés túlélőinek lakatlan szigeten töltött napjait, a társadalmi hierarchia újraosztásának folyamatát követjük nyomon.

Minthogy Östlund korábbi filmjeinek inspirációját is gyakran a különböző videóoldalak adták, nem meglepő, hogy ezúttal szókimondóvá válik a digitális szcénával kapcsolatban, és egy minden csórósága mellett is kirakatéletet élő influenszer párt választ a főszerepre: a modell Carlt (Harris Dickinson valószínűleg ezzel a szereppel robban be) és az Instagram-hercegnő Yayát (Charlbi Dean). A szomorúság háromszögének titka, hasonlóan a Lavináéhoz – amellett, hogy a szereplőkön itt is túlméretezett kabátként lógnak a magukra vállalt társadalmi szerepek – olyan részletekben rejlik, mint amilyen ennek a lánynak a neve: maga a karakter éppen olyan butácska és fecsegő, mint a név. Östlund rendszerint olyan regisztert választ történeteinek, amelyből könnyedén kiemelheti a benne résztvevők ostobaságát, felületességét és ürességét, és úgy űzhet gúnyt belőlük, hogy az egyik pillanatban még megnevetteti a nézőt, a másikban már torokszorító pillanatokat szerez neki. Ezzel a filmmel az eddigieknél is nyíltabban vizsgálja az egyéni és a közösségi terek, célok és érdekek összecsúszását, a már-már közhellyé alacsonyodott lakatlan sziget-szituáción keresztül demonstrálja a társadalmi felelősségvállalás és az összefogás lehetetlenségét és az egyes résztvevők törvényszerű elállatiasodását.

Az influenszerek és szupergazdagok azonban jóval távolabb állnak tőle, mint a tépelődő értelmiség és a középosztálybeli családosok (a film szereplői közül talán a Woody Harrelson játszotta kapitány a legjellegzetesebb Östlund-figura, holott epizódszereplő), így aztán maga a film is javarészt önismétlés és társadalmi szatírák utánérzése (például A négyzet botrányjelenetének dramaturgiáját követi a mostani film is, ám mintha ugyanazt mondaná, csak más közegben), a nézőben mégis erőteljes, fenyegető érzést kelt, hiszen kénytelen magára ismerni. Östlund frissen elnyert, valamint korábban A négyzetért kapott Arany Pálmája, összességében pedig az, hogy Cannes és egyben a szélesebb közönség is felfedezte magának, betudható annak, is, hogy utóbbi három filmjében közérthető, letisztult, jelen esetben még televíziós formákat is megidéző filmnyelvvel fogalmaz, szerzői kézjegye pedig elsősorban a szélsőségesen abszurd helyzetek, karakterek ábrázolása terén érhető tetten. Kevesen mondhatják el magukról a kortárs rendezők közül azt, amit ő: stílusa, gegjei akkor is lehengerlőek, ha önmagát ismétli.

 

A SZOMORÚSÁG HÁROMSZÖGE (The Triangle of Sadness) – svéd, 2022. Rendezte és írta: Ruben Östlund. Kép: Fredrik Wenzel. Szereplők: Harris Dickinson (Carl), Charlbi Dean (Yaya), Woody Harrelson (Smith), Dolly De Leon (Abigail), Zlatko Buric (Dimitrij). Gyártó: Plattform Produktion / Essential Films.  Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 149 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2022/09 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15476