|
|
|
MoziMemoriaVincze Teréz
Memoria – thaiföldi-kolumbiai-francia, 2021. Rendezte és írta: Apichatpong Weerasethakul. Kép: Sayombhu Mukdeeprom. Zene: César López. Szereplők: Tilda Swinton (Jessica), Agnes Brekke (Karen), Daniel Giménez Cacho (Juan), Jerónimo Barón (Mateo). Gyártó: 185 Films / Anna Sanders Film / Burning Blue / The Match Factory. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 136 perc. Thaiföld legjelentősebb rendezője,
Apichatpong Weerasethakul legutóbbi filmje a 2021-es Cannes-i Fesztiválon a
zsűri díját kapta. Nem érdemtelenül, hiszen a film egészen egyedi és
varázslatos, kontemplatív hangulatával lenyűgözi a moziban összetett érzéki
élményekre vágyó nézőjét. A rendező munkásságát ismerőket annyiban nem éri
meglepetés, hogy a legjelentősebb stilisztikai jellemzők közül, melyek állandó
szereplői az életműnek, most is jelen van egyfelől a dokumentarizmust idéző keresetlen
fogalmazásmód, másfelől a mágikus ismétlések és misztikus történések zavarba
ejtő játéka. Ugyanakkor Weerasethakul most először forgatott külföldön (Kolumbia)
nemzetközi sztárszínésszel (Tilda Swinton). Az ilyesmi pedig nagyon könnyen
sülhetett volna el rosszul – az idegen környezet és nyelv elidegenítő hatása és
a sztár lerombolhatja azt a minimalista, naturalisztikus hangvételt, mely a
Weerasethakul filmek alaptónusa, melyből aztán – csak rá jellemző módon – zavarba
ejtő misztikum bontakozik ki. Ezeket a jegyeket sikeresen őrizte meg, illetve
az új közegnek és helyzetnek megfelelően transzformálta a film.
A mű legizgalmasabb
jellegzetessége, hogy lényegében a hangról szól, olyan film, melyben a mozgókép
audiovizualitásában az audio – amit gyakran hajlamosak vagyunk alacsonyabb
rendűnek tekinteni – abszolút elnyeri méltó, és talán mondhatjuk, ezúttal
kifejezetten vezető szerepét. A film drámai módon használja a hangot a néző
érzéki megszólítására, ugyanakkor a történet messze túllép a puszta érzéki
hatáskeltésen: a hangot a történeti emlékezet, Columbia traumatikus múltjának
hordozójává teszi. A hangok mágikus erejének ilyen hangsúlyozása természetesen
következik a rendező stílusából és remekül forr össze a témával. Weerasethakul
alkotása valójában történelmi traumafilm, mely a memória kiemelt fontosságú
eszközeként tekint a hanghatásokra. Azóta azt is megtudtam, hogy az
archeoakusztika – a régészet, antropológia és akusztika tudományát összekapcsoló
kutatási irány valóban létezik, ennek az elképzelésnek tökéletes művészeti
megragadása a thai mester filmje.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
|
|
