Gyerekek és felnőttekFekete telefonTraumák és maszkokBárány Bence
Gyermekkori traumák tematizálásával
a horror műfaja mostanában szívesen nyúl a felnövés-történetek jól ismert, szögegyszerű
cselekménnyel rendelkező sémájához a negyedik évadát taposó Stranger Thingstől
az Agancson át Stephen King Az című regényének újabb adaptációjáig.
A Fekete telefon
ugyancsak az említett példák sorába illeszkedik, a párhuzamot viszont nem pusztán
a nosztalgia vásznon átütő varázsa húzza még szorosabbra, hanem az a tény is,
hogy Joe Hill, vagyis Stephen King fiának azonos című novellája szolgáltatta az
alapot Scott Derrickson legfrissebb horrorfilmjéhez.
A tizenéves Finney fantasztikus
elemekkel tarkított, horrorisztikus kamasztörténetét – amelynek katalizátora,
hogy a fiúnak szembe kell szállnia az őt elrabló, gyerekekre vadászó sorozatgyilkossal
– Derrickson számos olyan motívummal és dramaturgiai fogással toldja meg,
amelyek az eredeti novellában egyáltalán nem, vagy kisebb hangsúllyal vannak
jelen csupán, ellenben jobban elmélyítik a gyerekszereplőkkel operáló sztori átélhetőségét.
A filmben Finney és húga, Gwen – miután a lányéhoz hasonló látnoki képességgel
megáldott anyjuk önkezűleg véget vetett saját életének – a családon belüli erőszak
elszenvedőiként jelennek meg alkoholista apjuk lelki terrorja, megalázásokban és
verésekben kulmináló nevelési módszerei révén. Ugyanakkor a Portyázó néven elhíresült
kisvárosi sorozatgyilkos korábbi áldozatainak sorsán keresztül további traumákat
is felvillant a Fekete
telefon, amelyek maradandó károkat okoznak egy gyermek pszichés
fejlődésében. A korszakhoz illeszkedően felsejlik például a vietnámi háború sötét
árnya – elvégre egyetlen háborút sem csak az abban harcoló katonák sínylenek
meg –, de a kamaszgyerekek körében elharapódzó erőszakosság kiváltó okaira is
tesz utalásokat a film.
A Fekete telefon
komoly hibája azonban, hogy még a gyerekszínészek meggyőző alakítása sem képes
feledtetni a különféle traumák egymásra halmozásának klisébe hajló erőltetettségét,
miközben az Ethan Hawke által megformált, szintén súlyosan traumatizáltnak tűnő
Portyázó karaktere semmilyen háttérsztorit nem kap a forgatókönyvben. Ráadásul
az általa viselt – és valóban félelmetes – kabukiszerű maszkok magyarázat nélküli
használata addig fokozza a feszültséget fenntartani hivatott titokzatosságot,
hogy a misztikum végül önnön hatását oltja ki. Ily módon a végeredmény egy
pszichologizáló, hangzatos szimbólumokkal megtűzdelt horrorfilm, amelyben a
legnagyobb meglepetést az váltja ki, amikor a Portyázó pincéjében megcsörren az
a bizonyos, évtizedek óta nem működő fekete telefon.
FEKETE
TELEFON (Black Phone) – amerikai, 2022. Rendezte:
Scott Derrickson. Írta: Joe Hill novellájából C. Robert Cargill és Scott
Derrickson. Kép: Brett Jutkiewitz. Zene: Mark Korvern. Szereplők: Mason Thames
(Finney), Madeline McGraw (Gwen), Jeremy Davies (Terrence), Ethan Hawke
(Portyázó). Gyártó: Blumhouse Production. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált.
102 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
