Képregény-legendák

Chester Brown: Louis Riel

Inspiráló megszállottság

Huber Zoltán

A kanadai vadnyugat lázadójának képregényes életrajza nemcsak az északi ország határain, de a képregény médiumán is túlmutat.

Az európai szemmel nézve még mindig rendkívül fiatal, idén százötvenöt éves Kanada az ezredforduló környékén kezdett terápiásan foglalkozni történelme sötétlő szégyenfoltjaival. A haladó gondolkodására és társadalmi nyitottságára büszke nemzeti öntudat és a kolonizációs múlt csúfos öröksége között feszülő ellentmondások feldolgozása legalább olyan égetően fontos, mint az őslakosok és a többség kapcsolatának rendezése. Az eltérő nézőpontok megértése, a múlt kibeszélése és a káros reflexek meghaladása lassú és fájdalmas folyamat, amiben más művészeti ágakkal karöltve a képregény is kitüntetett szerepet játszik. Nagyban köszönhetően Chester Brown Louis Riel című korszakalkotó munkájának.

Ha a címben szereplő név semmit nem mond az olvasónak, ne magában keresse a hibát. Louis Riel az éppen önálló állammá szerveződő Kanada akkori határvidékén (mai közepén) két fegyveres felkelést vezetett az ottawai föderális hatalom ellen, amit a hivatalos kanadai történetírás sokáig apró lábjegyzetként kezelt és egy jogosan elfojtott, példásan megtorolt árulásnak bélyegzett. Riel ráadásul nemcsak francia anyanyelvű volt, de métis származású, csúnya régies szóval tehát félvér (a francia „métis” szó jelentése kevert). Az angolszász elit duplán előítéletes volt tehát vele szemben, személye és az általa vezetett felkelések pedig jóval nagyobb hatásúak és összetettebbek, mint ahogyan a hatalom nézőpontját átörökítő történelemkönyvekben sokáig szerepelt (már ha szerepelt egyáltalán).

Fontos azt is tudnunk, Kanada első európai telepesei franciák voltak, akik egészen máshogyan álltak a helyi őslakosokhoz, mint a később érkező britek. Az első városokat alapító Champlainék a tökéletes társadalom utópiájával érkeztek, amibe nem fért bele a helyiek likvidálása. A terv az volt, hogy együttműködve civilizálják őket, de az új világba érkezők egy jelentős részével épp fordítva történt. Sokan keveredni kezdtek az őslakosokkal, átvéve a vándorló-vadászó életmódjukat. A Közép-Kanadában élő, önálló kulturális indentitással bíró métis népcsoport innen származtatja magát, Louis Rielt pedig az első számú nemzeti hősüknek tekintik.

A másik lényeges történeti adalék, ami elengedhetetlen Riel életrajzi képregényének mélyebb megértéséhez, az őslakosok mindenkori különleges helyzete Kanadában. A többi brit gyarmattól eltérően ugyanis a franciákat követő angolszáz hódítók is kénytelenek voltak együttműködni a helyi törzsekkel. Kanada legértékesebb exportcikke sokáig a hódprém volt, amit zord körülmények között, hatalmas távolságokból kellett a keleti parti kikötőkbe szállítani. Az őslakosok sokáig nélkülözhetetlenek voltak ebben a folyamatban és a szomszéd Egyesült Államokkal ellentétben itt szervesen integrálódtak a kialakuló gazdaságba, ami nagyban segítette a későbbi politikai és kulturális túlélésüket.

A helyzet a prém iránti kereslet csökkenésével, illetve a vonat, a távíró és hasonló technikai felfedezések megjelenésével alapvetően megváltozott és először feszültségekhez, később erősödő kolonizációs elnyomáshoz vezetett. Az akkori határvidéken élő őslakosok és félvérek egy része kénytelen volt áttérni a földművelésre, az angolszász dominanciájú központi hatalom pedig próbálta ellehetetleníteni őket, kiemelten támogatva a beáramló európai telepeseket. Nem véletlen, hogy Kanada ekkoriban alakul önálló állammá, a Louis Riel vezette métis farmerek pedig minden eszközzel próbálták letörni az új hatalom központosító törekvéseit. Bár akkor elbuktak és sokáig egyszerű bűnözőnek bélyegezték őket, az idő végül őket igazolta.

E hosszúra nyúlt történeti bevezető nemcsak a képregényben kibontakozó események tágabb kontextusa miatt fontos, de enélkül az sem érthető, miért lehetett a róla szóló fekete-fehér képregényből valódi bestseller. Az összegyűjtve 2003-ban kiadott Louis Riel hatását nehéz túlbecsülni. Megjelenésekor nemcsak a helyi eladási listákat vezette, de az ötvenezres eladott példány mögött könyvtárak és iskolák is vannak. Brown műve gyakorlatilag azonnal kirobbant a képregényes gettóból, komoly vitákat kavart és izgalmas tanulmányokat inspirált, majd igen hamar kanonizálódott. Nem mint jól sikerült graphic novel, hanem mint a kortárs kanadai irodalom egyik előremutató csúcsteljesítménye. Amivel utakat tört a képregény médiumának is, ennek a hatása pedig (ahogyan a bevezetőben is említettük) a mai napig látványos.

Louis Riel személye már csak azért is izgatja az embereket, mert összesűrűsödik benne a még mindig formálódó kanadaiság megannyi konfliktusa, a francia és angol anyanyelvűek eltérő hatalomfelfogásától a közösségi önrendelkezés kérdéséig. A jelenleg hatályos kanadai alkotmány három őslakos népcsoport kiemelt státuszát ismeri el: az első nemzetek (a pejoratív indián megnevezést már kerülni szokás) és inuitok mellett a métisek szerepelnek külön, ami közvetetten Rielnek is köszönhető. Éppen ezért a ma bő félmilliós métis közösség mellett a frankofón örökségére és különállására büszke Québec is amolyan forradalmár mártírként tekint rá. Ráadásul Riel a közel hét magyarországnyi területű Manitoba tartomány megalakulásában is kulcsszerepet játszott, amit a keményebb kritikusai is elismernek. Nem mellesleg pedig egy rendkívül tragikus sorsú férfi volt, egészen szélsőséges személyiségjegyekkel.

Rendkívül igazságtalan lenne persze Brown képregényének sikerét kizárólag a jól megtalált témának és a szerencsés időzítésnek tulajdonítani. A Louis Riel diadalmenete csak és kizárólag Brown érdeme, a mindenkori olvasót az ő elképesztően alapos kutatása, történetbonyolítása, stílusa vonja be és nyűgözi le. No és persze a téma iránti személyes elkötelezettsége, megszállottsága és tapinható szenvedélye. A québeci származású, magát korábban anarchistaként jellemző Brown érdeklődése Louis Riel iránt bizonyára már nem szorul bővebb magyarázatra. Az író-rajzoló eredetileg a hatalommal szembeszegülő lázadót, az igaztalanul kivégzett függetlenségi harcost szerette volna megmutatni, de ahogyan beleásta magát a témába, úgy került egyre jobban a szerzői fókuszába Riel vallásossága és lehetséges mentális betegsége is.

A rendkívül művelt, karizmatikus vezető ugyanis nemcsak mélyen hívő katolikus volt, de önmagát később kiválasztott prófétának vallotta. Brown jó érzékkel tapintott rá, hogy az életrajz ezen aspektusa nemcsak árnyalja a felkutatható tényeket, de segíthet megérteni Riel néhány látszólag irracionális döntését. Ennek ellenére Brown bölcsen nem foglal állást az épelméjűség kérdésében és mindig szigorúan a felkutatható tényekből indul ki. A Louis Riel legfontosabb különlegessége ugyanis éppen az, hogy Brown bevallottan elfogult a hőse iránt, miközben a lehető legnagyobb objektivitásra és hitelességre törekszik. E két szándék látszólag ellentmond egymásnak, amit Brown úgy old fel, hogy aprólékosan dokumentálja a különféle alkotói döntéseit.

Brown rögtön az előszava első mondatában felhívja a figyelmünket, a képregénye végén kézzel írott jegyzetek találhatók, amelyben a magyarázatok és kiegészítések mellett szinte kockáról kockára az is le van vezetve, mit és miért változtatott a fellelhető tényekhez képest. Ezek sosem fikciós ferdítések, hanem az érthetőséget vagy a történet bonyolítását segítő egyszerűsítések, időbeli sűrítések. Ezek az alkotói jegyzetek így jóval túlmutatnak a sztorin és a konkrét képregényen, hiszen egyenesen a mindenkor képlékeny történelmi emlékezet, az elbeszélői szabadság és az objektív versus szubjektív masszív kérdésköreihez vezetnek.

Mindezeket persze Brown csak gondolatébresztő lehetőségként kínálja fel az olvasónak, a Louis Riel hitelességét főleg a távolságtartó hangnemmel, szikár nyelvezettel és minimalista rajzstílussal alapozza meg. A szöveg szenvtelenül tárgyilagos, alig akadnak benne érzelmi azonosulásra invitáló jelzők, hangulatfestések vagy drámai hatáskeltések. A párbeszédek lényegre törően narrálják a figurák cselekvéseit, a történéseket mindig a tetteik viszik előre.

Külön érdekesség, hogy a hanghatások és a hangerő érzékletes vizuális megjelenítése mellett Brown a nyelvi eltérésekre és sajátosságokra is nagy gondot fordít. Bár természetesen minden szóbuborék angol, ezekben zárójelekkel jelöli a más nyelveket és a különféle beszédstílusokat is imitálja. Mindezek ellenére a Louis Riel mégsem szöveg-alapú, hanem a képregény elbeszélői lehetőséget maximálisan kiaknázva az információ legpontosabb és leghatékonyabb átadására törekszik.

Az oldalak panelezése hasonló logikát követve mindig változatlan, szigorúan kétszer három, egyenlő méretű kocka, mértani pontossággal egymás mellé és alá helyezve. Ez a szerkesztés metronómszerű ritmust ad az elbeszélésnek még úgy is, ha egy-egy önálló epizód vagy felvonás nem feltétlenül követi az oldalas tagolást. A rajzok egyszerű vonalvezetésűek, a kompozíciók gyakran látványos kiemelésekre és negatív terekre, egysíkú felületekre épülnek. A nagyobb eseményeket isteni nézőpontból látjuk, az apró figurák ilyenkor a számítógépes stratégiai játékok mindent látó perspektíváját idézik. A néhány vonással életre keltett figurák azonnal beazonosíthatóak, mert a testük és szemük szándékosan elnagyolt ugyan, az elrajzolt orruk és arcszőrzetük mindig jellegzetes.

Brown az előszóban elárulja, gyakran Hergé hatását látják a lényegretörő, mégis szép rajzokban, holott ő a felénk kevés ismert amerikai legenda, Harold Gray stílusát követte. A már-már minimalista, néhol egészen lecsupaszított fekete-fehér képkockák nemcsak takarékosak, de gyakran kimondottan plasztikusak. Hiába a kívülálló perspektíva, a zord manitobai tél ugyanolyan erőteljesen megelevenedik előttünk, mint az ottawai szalonok és elmegyógyintézetek világa. A végső bírósági tárgyaláson Rielt egyszerű fekete háttér előtt, szinte mindig ugyanabban a pózban látjuk, Brown így vizuálisan megragadja a halálos ítélet elkerülhetetlenségét. Brown rajzai természetes könnyedséggel vezetik a szemet és pontos összhangban vannak a hasonló felfogásban íródott szövegekkel.

A Loius Riel minden kockája arról árulkodik, hogy egy egészen masszív ismeretanyag sűrűsödik össze a szemünk előtt. Brown minden rendelkezésére álló eszközével arra törekszik, hogy az olvasó elé tárja kiterjedt kutatásai eredményeit, ám nagyon bölcsen sohasem interpretálja azokat még akkor sem, amikor Riel állítólagos látomásait mutatja meg. Mindezek azonban nem azt jelentik, hogy a szerző hűvös vagy túlságosan távolságtartó lenne, hanem a direktebb hatáskeltés helyett a választott téma erejében bízik. Na és persze az olvasójában, akit önálló értelmezésre képes befogadónak tekint. A képregény lenyűgöző utóélete pedig azt bizonyítja, nagyon helyesen tette mindezt.

Hiába specifikus tehát a Loius Riel témája, Chester Brown munkája több szempontból is jótékonyan túlmutat Kanada, sőt, a képregény határain is. Ez a közel kétszázötven oldal nemcsak azt mutatja meg, miként formálódik a szemünk előtt a történelmünk, de azt is, milyen eszközökkel és hogyan lehet ezt a folyamatot akár a jó, akár a rossz irányba befolyásolni. Azzal, hogy Brown a jegyzetei megosztásával sorra felmutatja a saját eszközeit, nemcsak a káros manipulációk felismerésére tanít, de arra is, miként formálhatjuk felelősségteljesen a történelmi elbeszéléseinket.

Brown ráadásul azt is rendkívül hatásosan demonstrálja, a képregénye olyasmit tud, amit más kifejezési formával valószínűleg nem lett volna képes elérni. A Loius Riel hatalmas és száraz tényanyagot kelt életre úgy, hogy a mozgókép törvényszerű illusztrativitását és az irodalom terjedelmi nehézségeit is elkerüli. A képregényes formával Brown közelebb tud lépni a témával ismerkedő olvasójához, miközben az alaposságát és a téma komplexitását sem kell beáldoznia. A magyarul még nem, de spanyolul, olaszul és lengyelül már kiadott Loius Riel sikerének legfontosabb fokmérője nem az eladások vagy inspirált tanulmányok száma, hanem elsősorban az, hogy a hasonló igényű alkotások azóta rendszeresen feltűnnek a könyesboltok és könyvtárak polcain. Legutóbb például tizenegy őslakos alkotó mesélt képregényes antológia formájában a saját történelméről, ami elengedhetetlenül fontos lépés a megbékélés felé vezető rögös úton.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2022/08 36-39. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15440

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -