KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
   2022/február
MAGYAR MŰHELY
• Tóth Péter Pál: A tisztesség mint esztétikum Gulyás János (1946-2021)
• Benke Attila: Az igazságtalanság kódja Beszélgetés Deák Kristóffal
• Kránicz Bence: „Sokkal közelebb jött a háború” Beszélgetés Pálfi Györggyel
MAGYAR PANTHEON
• Pápai Zsolt: Mesés férfi kurblival A kép mesterei: Zsitkovszky Béla (1868-1930)
MAGYAR ZSÁNER
• Paár Ádám: „Csipkebokor a szállásom” Magyar betyárfilmek
GUTENBERG-GALAXIS KONTRA INTERNET
• Sipos Júlia: A Gutenberg-galaxistól a Világhálóig Beszélgetés Kovács Istvánnal és Pléh Csabával
SPORTMOZI
• Simonyi Balázs: „Gyorsabban, magasabbra, erősebben?” Sportfilmek
• Roboz Gábor: Odafent egyszerű Dokumentumfilmek szikla- és hegymászásról
• Margitházi Beja: Az aszfalt hercegei Stacy Peralta – Catherine Hardwicke: Dogtown urai
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Schubert Gusztáv: Kalandok az Ínség-tengeren Hugo Pratt: Corto Maltese
ÚJ RAJ
• Vincze Teréz: Hosszan mesélt rövid történet Ryusuke Hamaguchi
SZERZŐI NOSZTALGIAHULLÁM
• Varró Attila: Megrekedt fejlődés Paul Thomas Anderson: Licorice Pizza
• Huber Zoltán: A nosztalgia veszélyei Párhozamos önéletrajzok: Cuarón / Branagh
• Kovács Kata: A szerző ifjúsága Paolo Sorrentino: Isten keze
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A filmmoly Veress József: Könyvbe bújt filmek
KRITIKA
• Báron György: Feltételes szabadság Asghar Farhadi: A hős
• Gelencsér Gábor: Anyák a teljes idegösszeomlás szélén Pedro Almodóvar: Párhuzamos anyák
• Fekete Tamás: „Ember lesz az én kisunokám” Deák Kristóf: Az unoka
• Baski Sándor: Komfortos nyúlüreg Lana Wachowski: Mátrix: Feltámadások
• Lovas Anna: Pozitív üzenet Mamoru Hosoda: Belle
MOZI
• Pozsonyi Janka: Kilenc nap
• Pazár Sarolta: Az észak királynője
• Rudas Dóra: Szexfantáziák
• Bonyhecz Vera: Gyűlölök és szeretek
• Benke Attila: Vaksötét 2.
• Herczeg Zsófia: Kaptár: Racoon City
• Kránicz Bence: Pókember: Nincs hazaút
• Kovács Patrik: Kingsman: Kezdetek
• Varró Attila: 355
• Huber Zoltán: Veszélyes
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Zsarufilm
• Alföldi Nóra: Danielle és a süvet
• Forgács Nóra Kinga: Az utolsók
• Roboz Gábor: Az elveszett lány
• Vajda Judit: Ne nézz fel
• Bartal Dóra: Rose dala
• Varró Attila: Crazy Love
• Kovács Kata: Maelström
• Déri Zsolt: Angéle
• Nagy V. Gergő: Mr. Sloane szórakozik

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline Mozi

Rose dala

Bartal Dóra

Yellow Rose – amerikai, 2020. Rendezte: Diane Parages. Írta: Celena Cipriaso, Annie J. Howell és Diane Paragas. Kép: August Thurmer. Zene: Christopher Hoyt Knight. Szereplők: Eva Noblezada (Rose), Princess Punzalan (Priscilla), Liam Booth (Elliot), Sandy Avila (Cecilia). Gyártó: Civilian Studios / Home Away Productions. Forgalmazó: HBO Go. Feliratos. 94 perc.

 

A mindeddig dokumentumfilmeket jegyző Diana Paragas, nagyjátékfilmes debütálásával, egy 15 éven át fejlesztett ötletét valósította meg. A Rose dala pedig nem is lehetne időszerűbb, hiszen az alkotás az egyre színvonalasabb, ázsiai-amerikai bevándorló identitást vizsgáló filmciklushoz tud csatlakozni és a vízum nélküli bevándorlók tapasztalatát is megvilágítja, akiket már az Obama-adminisztráció óta tömeges deportálás fenyeget a Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) által. A főszereplő, a 17 éves filippínó Rose karakterét Paragas tinédzserkori énje inspirálta, ettől lehet annyira hiteles, ahogy megjeleníti a film azt a skizofrén állapotot, amit az első generációs bevándorló fiatalok megélhetnek: a szüleik számára jó magaviselettel a hagyományok ápolásával tartoznak, de teherként is élik meg a különbözőségüket és sokkal inkább kapcsolódnak az amerikai otthonukhoz.

Rose a Ha tudnád és az Én még sohasem… Neflix-film és sorozat szintén félárva karaktereivel rokonítható, de Rose-t a texasi country zene iránti szeretete is inkább az amerikai identitás felé húzza – persze ez nem jelenti, hogy Amerika őt ugyanúgy viszontszereti. Életét az átmenetiség jellemzi: egy motelben lakik és illegálisan dolgozik édesanyjával, akit egy éjjel a műanyag borítással védett kanapéról az ICE egy börtönnek is beillő tömegszállásra hurcolja, ahol alufóliatakarós ágyon alszik a többi letartóztatott nővel. A deportálást egyelőre megúszó Rose napról napra kezd élni, ahogy a többi törvényen kívüli country hős, és többek, köztük a saját magát játszó, Dale Watson, az alternatív country szcéna alakja segíti az útját, hogy énekes-dalszerző legyen. A lány döntés elé kerül: vagy az amerikai individualizmust, saját boldogulását választja vagy pedig a családját. Ahogy a film a vége felé sodródik, látunk néhány hamis és a bevándorlók életének realitását naivan megmutató pillanatot, de a Rose dala legnagyobb érdeme, hogy hősnője saját képére tudja formálni a texasi outlaw country balladákat, ahogy Paragas is megtalálta a coming of age műfajban a saját történetét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2022/02 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15250