KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
   2022/február
MAGYAR MŰHELY
• Tóth Péter Pál: A tisztesség mint esztétikum Gulyás János (1946-2021)
• Benke Attila: Az igazságtalanság kódja Beszélgetés Deák Kristóffal
• Kránicz Bence: „Sokkal közelebb jött a háború” Beszélgetés Pálfi Györggyel
MAGYAR PANTHEON
• Pápai Zsolt: Mesés férfi kurblival A kép mesterei: Zsitkovszky Béla (1868-1930)
MAGYAR ZSÁNER
• Paár Ádám: „Csipkebokor a szállásom” Magyar betyárfilmek
GUTENBERG-GALAXIS KONTRA INTERNET
• Sipos Júlia: A Gutenberg-galaxistól a Világhálóig Beszélgetés Kovács Istvánnal és Pléh Csabával
SPORTMOZI
• Simonyi Balázs: „Gyorsabban, magasabbra, erősebben?” Sportfilmek
• Roboz Gábor: Odafent egyszerű Dokumentumfilmek szikla- és hegymászásról
• Margitházi Beja: Az aszfalt hercegei Stacy Peralta – Catherine Hardwicke: Dogtown urai
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Schubert Gusztáv: Kalandok az Ínség-tengeren Hugo Pratt: Corto Maltese
ÚJ RAJ
• Vincze Teréz: Hosszan mesélt rövid történet Ryusuke Hamaguchi
SZERZŐI NOSZTALGIAHULLÁM
• Varró Attila: Megrekedt fejlődés Paul Thomas Anderson: Licorice Pizza
• Huber Zoltán: A nosztalgia veszélyei Párhozamos önéletrajzok: Cuarón / Branagh
• Kovács Kata: A szerző ifjúsága Paolo Sorrentino: Isten keze
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A filmmoly Veress József: Könyvbe bújt filmek
KRITIKA
• Báron György: Feltételes szabadság Asghar Farhadi: A hős
• Gelencsér Gábor: Anyák a teljes idegösszeomlás szélén Pedro Almodóvar: Párhuzamos anyák
• Fekete Tamás: „Ember lesz az én kisunokám” Deák Kristóf: Az unoka
• Baski Sándor: Komfortos nyúlüreg Lana Wachowski: Mátrix: Feltámadások
• Lovas Anna: Pozitív üzenet Mamoru Hosoda: Belle
MOZI
• Pozsonyi Janka: Kilenc nap
• Pazár Sarolta: Az észak királynője
• Rudas Dóra: Szexfantáziák
• Bonyhecz Vera: Gyűlölök és szeretek
• Benke Attila: Vaksötét 2.
• Herczeg Zsófia: Kaptár: Racoon City
• Kránicz Bence: Pókember: Nincs hazaút
• Kovács Patrik: Kingsman: Kezdetek
• Varró Attila: 355
• Huber Zoltán: Veszélyes
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Zsarufilm
• Alföldi Nóra: Danielle és a süvet
• Forgács Nóra Kinga: Az utolsók
• Roboz Gábor: Az elveszett lány
• Vajda Judit: Ne nézz fel
• Bartal Dóra: Rose dala
• Varró Attila: Crazy Love
• Kovács Kata: Maelström
• Déri Zsolt: Angéle
• Nagy V. Gergő: Mr. Sloane szórakozik

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Lana Wachowski: Mátrix: Feltámadások

Komfortos nyúlüreg

Baski Sándor

Lana Wachowski egyszerre próbálta meg folytatni a Mátrixot és kommentálni a vállalkozás lehetetlenségét.

 

Majdnem egy időben került mozikba két, rajongói nosztalgiára építő blockbuster. A Pókember: Nincs hazaút alkotói sajátos stratégiát választottak a korábbi adaptációk ünneplésére: átemelték filmjükbe Pókember két előző inkarnációját, illetve a kapcsolódó főgonoszokat. Számításuk bevált, a közönség sok helyen álló ovációval ünnepelte a mémkompatibilis pillanatokat.

A Mátrix: Feltámadások újrázásait mind a nézők, mind a kritika sokkal hűvösebben fogadta, holott a várva várt negyedik részt jegyző Lana Wachowski az összes olyan dramaturgiai és vizuális összetevőt reprodukálta, amely hozzájárult az 1999-es Mátrix kultuszához, beleértve a főbb karakterek feltámasztását.

Wachowski ugyanakkor nem egy hagyományos sequelben gondolkodott. Filmje azzal indít, hogy kimondja, a Mátrix folytathatatlan, kultusza megismételhetetlen, és ha meg is születik az új epizód, az csakis az eredeti kontextusában lesz értelmezhető. A Mátrix: Feltámadások ezzel a felfokozott rajongói elvárásokat, és egyben a saját mesterművének kannibalizálására kényszerülő rendező alkotói pozícióját is kommentálja. Utóbbi különösen akkor izgalmas aspektusa a történetnek, ha tudjuk, hogy nemcsak a játékfejlesztőként dolgozó Neo kapott ultimátumot a filmbéli Warner Bros.-tól – ha nem folytatja egykori nagy sikerét, a Mátrix nevű játékot, akkor rábízzák másra –, de Wachowskit is ezzel a dilemmával szembesítették az igazi Warner Bros. fejesei.

A negyedik rész felütése ebből a szempontból nem a modern soft rebootok vagy a rejtett remake-ek, hanem a Twin Peaks harmadik évadának koncepcióját követi. David Lynch is visszaidézte a sorozat ikonikus momentumait, de kiüresített formában – a katatón Cooper ügynök személyiségéből csak a kávé és a pite iránti rajongás maradt meg –, ezzel kommentálva az üres nosztalgia iránti vágyat. A megfáradt, megöregedett Neo is csak árnyéka önmagának, miközben kollégái éppen azt elemzik a meetingeken, hogy mitől is működött annak idején a Mátrix, és hogyan lehetne még egy bőrt lehúzni róla.

Maga a történet is ugyanúgy indul, mint az 1999-es eredeti, ugyanazt a nyitójelenetet láthatjuk egy (ál-)Trinityvel, később pedig konkrét képsorok villannak be a trilógiából, mintha azt akarná jelezni az író-rendező, hogy nincs értelme újratölteni az eredetit – aki csak nosztalgiázni akar, az nézze inkább újra. Ugyanilyen szimbolikus gesztusnak tekinthető a talán legkultikusabb vizuális megoldás, a bullet time újrahasznosítása is. Míg az eredetiben Neo ezzel a technikával tudott felülkerekedni az ügynökökön, legfőbb fegyverét itt ellene fordítják, vagyis, ami egykoron az akciójeleneteket megfűszerező menő látványosság volt, mostanra olyan kötelező védjeggyé vált, amibe szinte „beleragad” a tehetetlen főhős.

Wachowski ugyanakkor nem akarja teljesen dekonstruálni az örökségét – a stúdió nem is engedné –, így miután a metafelütésben kijelenti, hogy az eredeti nem folytatható hasonló modorban, mégiscsak megkísérli tovább építeni a mítoszt egy hagyományos sequel keretei közt, ami a gyakorlatban az 1999-es film alaphelyzetének újrajátszását jelenti, csak sokkal fantáziaszegényebb akciókulisszák közt. Az emlékeit vesztett Thomas Andersonnak ismét be kell vennie a piros tablettát az új, digitális Morpheus közreműködésével, hogy rácsodálkozhasson a valóságra, fő ellenlábasa pedig megint csak a renegát Smith ügynök, illetve Az Építész 2.0-ás verziója, Az Elemző. Frissítésre került a Mátrixon kívüli világ is, a Zion helyébe lépő Io lakói megtanultak együttműködni a gépekkel, ami jelentős elmozdulás a bináris világképet sulykoló eredeti filmhez képest. Eközben viszont az elmúlt 22 év társadalmi-technológiai változásaira, arra, hogy ma már az emberiség jelentős része a jogairól lemondva, önként merül el a közösségi média mátrixában, csak szórványosan utal a film.

A Mátrix: Feltámadások műfaji hiányosságait Wachowski azzal próbálja kompenzálni, hogy mindent Neo és Trinity kapcsolatára tesz fel, azt sugallva ezzel, hogy a trilógiából leginkább az érzelmi mag az, ami megőrzésre méltó, és ha ezt a felemelő románcot sikerül tovább írni, akkor már volt értelme kockára tenni a Mátrix örökségét.

 

MÁTRIX FELTÁMADÁSOK (The Matrix Resurrections)amerikai, 2021. Rendezte: Lana Wachowski. Írta: Lana Wachowski, Aleksandar Hemon. Kép: John Toll. Zene: Tom Tykwer. Szereplők: Keanu Reeves (Neo), Carrie-Anne Moss (Trinity), Jessica Henwick (Bugs), Jonathan Groff (Smith), Neil Patrick Harris (Az Elemző), Yahya Abdul-Mateen II (Morpheus). Gyártó: Warner Bros. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 148 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2022/02 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15237