KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
   2022/február
MAGYAR MŰHELY
• Tóth Péter Pál: A tisztesség mint esztétikum Gulyás János (1946-2021)
• Benke Attila: Az igazságtalanság kódja Beszélgetés Deák Kristóffal
• Kránicz Bence: „Sokkal közelebb jött a háború” Beszélgetés Pálfi Györggyel
MAGYAR PANTHEON
• Pápai Zsolt: Mesés férfi kurblival A kép mesterei: Zsitkovszky Béla (1868-1930)
MAGYAR ZSÁNER
• Paár Ádám: „Csipkebokor a szállásom” Magyar betyárfilmek
GUTENBERG-GALAXIS KONTRA INTERNET
• Sipos Júlia: A Gutenberg-galaxistól a Világhálóig Beszélgetés Kovács Istvánnal és Pléh Csabával
SPORTMOZI
• Simonyi Balázs: „Gyorsabban, magasabbra, erősebben?” Sportfilmek
• Roboz Gábor: Odafent egyszerű Dokumentumfilmek szikla- és hegymászásról
• Margitházi Beja: Az aszfalt hercegei Stacy Peralta – Catherine Hardwicke: Dogtown urai
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Schubert Gusztáv: Kalandok az Ínség-tengeren Hugo Pratt: Corto Maltese
ÚJ RAJ
• Vincze Teréz: Hosszan mesélt rövid történet Ryusuke Hamaguchi
SZERZŐI NOSZTALGIAHULLÁM
• Varró Attila: Megrekedt fejlődés Paul Thomas Anderson: Licorice Pizza
• Huber Zoltán: A nosztalgia veszélyei Párhozamos önéletrajzok: Cuarón / Branagh
• Kovács Kata: A szerző ifjúsága Paolo Sorrentino: Isten keze
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A filmmoly Veress József: Könyvbe bújt filmek
KRITIKA
• Báron György: Feltételes szabadság Asghar Farhadi: A hős
• Gelencsér Gábor: Anyák a teljes idegösszeomlás szélén Pedro Almodóvar: Párhuzamos anyák
• Fekete Tamás: „Ember lesz az én kisunokám” Deák Kristóf: Az unoka
• Baski Sándor: Komfortos nyúlüreg Lana Wachowski: Mátrix: Feltámadások
• Lovas Anna: Pozitív üzenet Mamoru Hosoda: Belle
MOZI
• Pozsonyi Janka: Kilenc nap
• Pazár Sarolta: Az észak királynője
• Rudas Dóra: Szexfantáziák
• Bonyhecz Vera: Gyűlölök és szeretek
• Benke Attila: Vaksötét 2.
• Herczeg Zsófia: Kaptár: Racoon City
• Kránicz Bence: Pókember: Nincs hazaút
• Kovács Patrik: Kingsman: Kezdetek
• Varró Attila: 355
• Huber Zoltán: Veszélyes
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Zsarufilm
• Alföldi Nóra: Danielle és a süvet
• Forgács Nóra Kinga: Az utolsók
• Roboz Gábor: Az elveszett lány
• Vajda Judit: Ne nézz fel
• Bartal Dóra: Rose dala
• Varró Attila: Crazy Love
• Kovács Kata: Maelström
• Déri Zsolt: Angéle
• Nagy V. Gergő: Mr. Sloane szórakozik

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Sportmozi

Stacy Peralta – Catherine Hardwicke: Dogtown urai

Az aszfalt hercegei

Margitházi Beja

A gördeszka hőskora költői doksiban és prózai játékfilmben elmesélve.

 

Viszonylag ritkán sikerül valakinek egyszerre korszakos események előidézésében részt venni, és ugyanerről jelentős dokumentumfilmet is készíteni – Stacy Peralta azon kevesek közé tartozik, akiknek mindkettő összejött. Profi szörfösként és többszörös gördeszka-világbajnokként egyik meghatározó alakja volt a hetvenes évek derekán felfutó deszkás mozgalomnak, amelynek kulcsszereplőit 2001-ben terelte össze a Dogtown and the Z-boys című dokumentumfilmbe, hogy első kézből idézzék fel egy legendás szubkultúra és stílusforradalom születését. A Sundance-díjas film remekül állja az idő próbáját: mai szemmel is jól szerkesztett, mindvégig sűrű, tömör anyag; egyszerre költői és információdús, amint fejezetről fejezetre lebilincselően bebizonyítja, hogy ez az önmagában is érdekes sztori mennyire tipikus amerikai kultúrtörténeti esettanulmány is egyben.

Minden a nyugati parton, a jobb időket megélt Pacific Ocean élménypark elhagyatott roncsainál kezdődött, melynek vízben rothadó cölöpjei között életveszélyes volt szörfözni. Ha elfogytak a hullámok, vagy beesteledett, az itt csapatokba verődő, zűrös hátterű, gyakran csonka családokból származó tizenéves srácok a szörfmezt pólóra, Levi’s farmerre és Vans csukákra cserélték, hogy kerekes deszkáikkal Dogtown aszfaltján folytassák a száguldást. Belőlük rakta össze néhány helyi vállalkozó a Zephyr-csapatot, melyet később versenyekre is neveztek. A „Z-boys” minden tagja egyedi deszkás stílust dolgozott ki magának, amely egyszerre merített bravúrokat a szörftechnikából, és tette végképp idejétmúlttá az ötvenes évektől szerény hobbiként vegetáló, „hivatalos” gördeszkázás manírjait. Peralta filmje nem kisebb célt tűz ki, mint hogy ezt a katartikus fordulatot, a városszéli suhancok esti szórakozásából kinőtt, egész Amerikán végigsöprő, magán a deszkázáson is túlmutató életérzés velejét megragadja, mely egyszerre szól a szabályok felrúgásáról, az önkifejezés szabadságáról, a gravitáció megkísértéséről, és az egyéniség diadaláról. Közelebbről pedig arról a néhány hónapról, amikor a gördeszkázás a semmiből hirtelen az előadóművészet rock’n’roll-i magaslataiba emelkedett, művelői egyik napról a másikra vidéki senkikből istenekké váltak, akiket aztán kézről kézre adtak a szponzorok, világhírt és szédítő lehetőségeket kínálva.

A filmnek azért is sikerül mindezt szuggesztíven átadnia, mert mindkét fő forrásanyaga (interjúk és archív anyagok) parádés és részletgazdag. A megszólaltatott, negyvenes-ötvenes egykori Z-fiúk, az őket elindító, eggyel idősebb generáció és a megfigyelő, rajongó kívülállók mind elképesztő nyelvi leleménnyel beszélnek a deszkás manőverekről, reflektálnak saját szerepükre, és definiálják a forradalom lényegét. A fekete-fehérben felvett interjúrészleteket pazar, korabeli amatőr és profi képanyag stilizálja tovább, és Peralta itt nem nyúlhatott mellé: forgatókönyvíró-társa és a produkció látványtervezője az a fotós és újságíró Craig Stecyk, aki annak idején a Z-boys imidzsét Dogtown-ban kitalálta. Stecyk nemcsak arra érzett rá, hogy a deszkázás egy új kultúra és társadalmi színtér, de a korabeli skater-magazinokban publikált, filozófikus hangvételű cikkeivel és szokatlan nézőpontú, művészi fotóival felépítette, ugyanakkor hosszú távon meghatározta a modern deszkás stílust, amit a srácok maguk is tovább finomítottak. Ezt az egész vizuális és információs áramlást, ráadásként, a film okosan válogatott, ütős zenei anyaga (Bowie, Hendrix, Black Sabbath és Led Zeppelin mellett opera-áriát is hallunk) egészíti ki és teszi érzékien is pontossá.

A Peralta forgatókönyvéből pár év múlva elkészült Dogtown urai / Víz és föld urai (2005) játékfilmes formában meséli újra az indulás eseményeit. Catherine Hardwicke (Alkonyat) rendezése nélkülözi ugyan az előző darab feszes és hibátlan eleganciáját, de fontos adalékként, a mocskos hétköznapok prózaiságával egészíti ki a dokumentumfilm költői hangját. Legnagyobb erénye, hogy tapinthatóbbá, életszagúbbá teszi a bandán belüli feszültségeket, és életre kelti azokat a drámai, néha tragikus egyéni sorstörténeteket (Tony Alva, Jay Adams), amelyeket Peralta előző filmje épp csak felvillantott.

 

DOGTOWN URAI (Lords of Dogtown) – amerikai, 2005. Rendezte: Catherine Hardwicke. Írta: Stacy Peralta. Kép: Elliot Davis. Zene: Mark Mothersbaugh. Szereplők: John Robinson (Stacy), Emile Hirsch (Jay), Rebecca de Mornay (Philaine), Heath Ledger (Skip). Gyártó: Columbia Pictures. Forgalmazó: HBO Go. Szinkronizált. 107 perc.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2022/02 31-32. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15230