KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
   2022/november
GODARD
• Báron György: Kifulladásig Jean-Luc Godard (1930-2022)
• Ádám Péter: Testvérellenfelek Godard és Truffaut
MAGYAR MŰHELY
• Varga Zoltán: Palack az özönvízben M Tóth Éva animációs filmjei
• Soós Tamás Dénes: „Hol voltál aznap?” Beszélgetés Köbli Norberttel
• Gyöngyösi Lilla: „Kit hívsz, ha összeomlik a világ?” Beszélgetés Grosan Cristinával
A TÖRTÉNELEM ÖRVÉNYÉBEN
• Pápai Zsolt: Náci nirvánák A nemzetiszocializmus filmmelodrámái – 1. rész
• Árva Márton: Évezredek szemtanúja Alberto Breccia – H. G. Oesterheld: Mort Cinder
• Pauló-Varga Ákos: Túl a vörös vonalon Beszélgetés Tarik Salehhel
• Gyöngyösi Lilla: A metál és a Korán Tarik Saleh: Fiú a mennyből
• Huber Zoltán: Csillaghullás David O. Russell: Amszterdam
ÚJ RAJ
• Kovács Kata: Egy szemlélődő filmes Michelangelo Frammartino
ARCHÍVUMOK TITKAI
• Barkóczi Janka: Elveszett filmtörténet Eltűnt filmek nyomában
• Barkóczi Janka: „A némafilm önmagát falta fel” Beszélgetés Kurutz Mártonnal
KÖNYV
• Murai András: Öngyógyító napló Ingmar Bergman: Munkanapló I-II.
• Csantavéri Júlia: Magyarországról Itáliába és vissza Pintér Judit: Mesterek és hazák
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kicsi, de erős Miskolc – CineFest
• Huber Zoltán: Szélesedő spektrumok Toronto
KRITIKA
• Vajda Judit: Szerelmes biciklisták Lukas Dhont: Közel
• Schreiber András: Helycserés támadás François Ozon: Peter von Kant
• Nevelős Zoltán: Éljen a szinkron! Csapó András: Magyar hangja…
• Déri Zsolt: Maestro Giuseppe Tornatore: Ennio Morricone
MOZI
• Pauló-Varga Ákos: Tölgy – Az erdő szíve
• Benke Attila: Stasi – Állambiztonsági Komisztérium
• Sándor Anna: Kis Winnetou
• Rudas Dóra: Ma már holnap van
• Kovács Patrik: A Sellő és a Napkirály
• Fekete Tamás: Az iker
• Bárány Bence: Mosolyogj
• Varró Attila: Halloween véget ér
• Tüske Zsuzsanna: Beugró a Paradicsomba
• Bonyhecz Vera: Mrs. Harris Párizsba megy
STREAMLINE MOZI
• Kránicz Bence: Útra fel
• Varró Attila: Szöszi
• Gyöngyösi Lilla: Catherine, a madárka
• Orosdy Dániel: Christiane F.
• Csomán Sándor: Diorama
• Huber Zoltán: Éjjeli vérfarkas
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Rajzolók szerződése Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Ma már holnap van

Rudas Dóra


Ma nuit – francia, 2022. Rendezte: Antoinette Boulat. Írta: Anne-Louise Trividic és Antoinette Boulat. Kép: Laetitia de Montalembert. Zene: Nicolas Erréra. Szereplők: Lou Lampros (Marion), Tom Mercier (Alex), Carmen Kassovitz (Justine), Lucie Saada (Calypso). Gyártó: Macassar Productions / Sombrero Films. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 87 perc.

 

A gyász olyan érzelem, amit csak az ismer fel igazán, aki maga is átélte. Ezzel a gondolattal nyit Antoinette Boulat első filmje, és igaza van. A gyászoló ember ugyanúgy néz ki, mint bármelyikünk, szerettei elvesztése azonban megnehezíthet számára olyan tevékenységeket, ami másoknál észrevétlenül történik. Ilyen lehet a biztonságérzet átélése, az elengedés élménye vagy akár a légzés. Marion anyja, elhunyt nővére szülinapját ünnepli, amivel a lány képtelen szembenézni, ezért inkább nyakába veszi a várost, hogy barátokkal és bulizással harsogja túl a rá váró éjszaka hangjait. Mindenféle kalandokba keveredik, de amint egyedül, marad nyomban visszaszakad rá a valóság és a múlni nem akaró idő súlya. 

Bár Boulat casting directorként már sokat bizonyított, a Ma már holnap van aligha lehetne elsőbbfilm. Nehéz témát igyekszik feldolgozni, amit – a párizsi terrortámadásokra utalva – társadalmi traumákkal aktualizál. A fojtogató város zaját a természet békéjével szembeállítva a kötelező (zavaróan könnyen értelmezhető) metaforák is kipipálásra kerülnek, nem beszélve a megújulást hozó folyóról, amit sokáig csak a partról bámul. Jól működik az alapötlet, hogy a már mindenhogyan megjelenített gyászt egy végigsétált éjszakába sűrítse, egyfajta „lokális roadmovie-ként” ábrázolva, hogyan menekül egy PTSD-vel küzdő ember az őt felfaló fájdalom elől, és egyben azt is, mennyire nem juthat messzire tőle. Ez tehát egy minden kritériumot teljesítő, ötöst érdemlő vizsgafilm lenne, moziélménynek ugyanakkor közel sem ilyen kiváló. Míg a szorongást sikeresen, azt a hatást, ami ahhoz kell, hogy egy ilyen film megülje a néző szívét, nem tudja megteremteni. Bár lehet, hogy a nyitómondat valójában egy előre magyarázott bizonyítvány, és a film csak annak élvezhető maradéktalanul, aki maga is érintett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2022/11 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15566